13. rész

Viszlát!!!

(Egy hét múlva, November 16. Vasárnap)

A múlt hetem másról se szolt csak arról, hogy Kevinnek segítettem a felkészülésben a vizsgáira.

Ma reggel vagy is inkább hajnalban, olyan fél hat felé telefon csörgésre ébredtem. Ránéztem a telefonomra, hogy még is ki lehet az az elvetemült aki ilyenkor hív. De a képernyőn egy számomra teljesen idegen szám volt. 

-Helló!-szóltam bele a telefonba.

-Szia kicsim.-hallottam meg anyám hangját.

-Anya te sírtál.? Mi a baj? Mi történt?

-Igen.-szipogott bele a vonalba.-A nagyiról van szó.

-Anya mond már mi történt?-ültem fel aggódva az ágyamban.

-Tegnap késő este meg... meghalt.-kezdet el sírni anya.

-Hogy mi? Nem! Nem az nem lehet! -csuklott el a hangom.

-De életem. Sajnálom.

-Jézusom. Nem. Nem.-kezdtem el sírni én is.-Most leteszem.-nyomtam ki a telefont.

Magam elé bámultam és bőgtem kb. fél órán keresztül.

-Andy.! Andy ébredj!-ébresztettem fel a bátyám.

-Aaaa. Mi az?- szólalt meg rekedtes hangon és kinyitotta ki a szemét.- Héj minden oké?-ült fel amit meglátta az arcom.-Miért sírsz?

-A mama.

-Mi van vele.?

-Meghalt.

-Tessék?-láttam az arcán hogy szépen lassan rájön, hogy mit is mondtam neki.-Pakolj megyünk anyuékhoz.-pattant ki az ágyából.

-Rendben.-bólintottam rá az ajánlatra.

Amint említettem Andy és én nem olyan rég költöztünk be a városba. A városi lét előtt viszont egy a várostól nem messze eső kis farmon éltünk. Vagy is hát valami olyasmin. Voltak állataink, lovak, malacok, bocik, tyúkok, egy kakas, kacsák és nyulak. Meg persze ami egy falusi házból ki nem maradhat, három macskánk, Szuszi, Lucifer és Carlos. És két Husky kutyánk Dezi és Frank. 

Nem igazán szerettünk ott élni. Azaz. Csak avval volt bajunk, hogy korán kellet kelni és, hogy messzebb volt a város.

De a lényeg, hogy a háznál lakott velünk anyáékon kívül a nagyi és a papi. A nagyapa hat éve halt meg, és most a mami is. Soha nem akartam bele gondolni, hogy mi lesz, ha ő is elmegy.

-Én készen vagyok.-állt meg az ajtómban Andy vörös szemekkel.

-Mindjárt én is.-hajítottam be még pár pólót a sporttáskámba nagy levegőket véve.-Szóltál Em-nek, hogy elmegyünk.?

-Nem akarom felébreszteni. Írtam neki egy levelet, hogy pár napra haza utazunk. A kocsiban várlak.-fordított nekem hátat.

-Már is megyek, csak még felhívom Col-t, hogy nem leszek elérhető egy kis ideig.-töröltem meg a szemem.

-Jó.-és már el is tűnt.

Nem volt semmi erőm a telefonba beszélni, így írtam egy gyors SMS-t Colnak és Kevinnek.

    ,,Szia. Haza kell utaznunk pár napra. Nem leszek/leszünk elérhetők" 

Lassan leindultam a lépcsőn közben a közös programokra gondoltam a nagyival.

A közös teázásokra, a sakkozásra,a társasozásokra, arra ahogy megtanított főzni. A mosolyára, a nevetésére, ahogy lecseszett mert nem etettem meg a csirkéket. Minden ott volt a szemem előtt. De az volt a legrosszabb hogy amikor eljöttünk onnan ő azt mondott, hogy vigyázzunk magunkra a nagy városban, de én csak kinevettem. Az, hogy nem búcsúzhattam el tőle.

Nem is kellet több össze roskadtam a lécsőn és bőgni kezdtem. Hirtelen meg jelent mögöttem Emily, leguggolt mellém és átkarolt.

-Mi a baj? Történt valami? Vagy is.. Mi történt?

-A nagyi... A nagyi meghalt.-bújtam a mellkasába.

-Ó kicsim.-simogatta a hátam.-Sajnálom. Részvétem. Szóval akkor ezért mentek haza.

-Igen.- bólogattam.-Mennem is kéne. Andy már vár a kocsiban.

-Segítsek? Tudok valamiben segíteni?-segített fel a lépcsőről legjobb barátnőm. 

-Nem. Köszi.-ráztam meg a fejem.

-Segítek kicuccolni.

-Inkább ne. Vagy is hát. Szerintem Andy nem szeretné, ha így látnád. Bocsi.

-Semmi baj. Nagyon ki van?

-Nem tudom.-kezdtem el újra sírni.

-Jól van. Majd hívj. És mond neki is, hogy hívjon.

-Rendben. Köszi.-nyomtam egy puszit az arcára és már siettem is ki az autóhoz.

A kocsihoz érve láttam, hogy Andy a kocsi oldala mellet ülve, sír.

Az én bátyám akit soha nem láttam még ilyen állapotban. Aki mindig is erős volt.

Oda sétáltam és leültem mellé.

-Miért?-csak ennyit hallottam tőle tompán.

-Nem tudom.-ráztam meg a fejem.

Andy megszorította a kezem és letörölte az arcát. Én is vissza szorítottam a kezét.

-Gyere ide.-húzott magához és erősen megölelt.

-Ne szóljak inkább valakinek, hogy vigyen le minket?

-Mi? Ne.! Tudok vezetni.-tápászkodott fel gyengén az autó oldalába kapaszkodva.

-Biztos? Cipő sincs rajtad.-mutattam a meztelen lábára.

-Ó basszus! Össze szedem magam.-nyitotta ki a csomagtartót és kivette a sport cipőjét.-Menjünk.

Az oda út kevesebb mint egy órás. De nekem már az első 10 perc is egy órának tűnt.

-Emlékszem amikor először ültem lóra, és a nagyi végig ott állt a ló mellet, hogy nehogy leessek.-szólalt meg a nagy csendben, az utat figyelve Andy.- Meg arra is amikor megtanított tehenet fejni. És amikor levágatta apával az egyik malacot mert szétrágta a kedvenc cipőm.-lábadt könnybe a szeme, és az enyém is. 

-Mindig azt gondoltam, hogy örökké fog élni.-kezdtem el ismét sírni.

-Mindig azt mondta, hogy amikor ő már nem lesz akkor azt onnan fogjuk tudni, hogy a kert közepében kifog virágozni a kínai cseresznye. Mert az a kedvenc virága és még soha nem nyílott ki.-állt félre az autóval.-Hugi én nem hinném, hogy az a fa valaha is virágozni fog. Főleg nem most.-nevetett fel egy kicsit sírás közben.

-Tudod mi volt az utolsó szavam hozzá? Az, hogy tegyük le a telefont mert álmos vagyok már. És semmi mást nem mondtam neki. Nem mondtam neki, hogy szeretem. És ami még ennél is rosszabb az az, hogy ez már volt két hete. Azóta nem is beszéltem vele. És most már nem is fogok. Pedig régen..-szívtam be szakadozva a levegőt.-Régen napi szinten felhívtuk egymást.

-Gyere ide.-ölelt magához és nem is zavartatta magát, hogy a sebváltó és a kézifék beleáll az oldalába.

-Szívj el egy cigit, nyugodjunk meg egy kicsit és menjünk tovább.-töröltem le az arcom.

-Amikor megtudta, hogy dohányzom... A csűr mögött bújtam el, mint mindig, hogy ne vegyen észre senki. A mama viszont pont arra járt. Lefröcskölt az öntöző slaggal és azt mondta, ha már a saját egészségemre nem vigyázok, akkor legalább ne a húgom és ne az állatok közelében csináljam. Én meg annyira megijedtem, hogy négy napig rá se mertem gyújtani. És amikor megláttam a nagyit a földet kezdtem pásztázni és siettem tovább.

Úgyhogy most nem szeretnék rágyújtani. Jól vagyok.-indította be a motort és mentünk tovább.

A hátra lévő időt már teljesen csöndbe, elmerülve a gondolatainkba töltöttük.

Ennyi lenne.
Őszintén bevallom nektek, hogy majdhogy nem végig bőgtem az egészet, miközben írtam.
Remélem tetszett nektek.
Bocsánat, hogy így raktam fel, a szerkezetet nézve. Csak szarakodik az oldal és nem tudtam már hogyan megoldani.