2017. július 23., vasárnap

17. rész

Majdnem! 


-És kimondta, hogy meg kell állnod.?-húztam fel a szemöldököm. Erre a reakcióra Kev megragadott a derekamnál fogva és felemelt. Én a csípője köré fontam a lábaim és heves csókolózásba kezdtünk. 
Meg markoltam Kevin hátán a pólót és egy gyors mozdulattal le is rántottam róla. Kevin a combomba markolt és ledöntött az ágyra. 
Kevin nyaka köré fontam a karom és vártam, hogy mit lép. Ő csak lenézett rám és fürkészett.
-Biztos, hogy ezt szeretnéd?-harapott az alsó ajkára.
-Hát, ha ilyeneket csinálsz akkor biztos.-néztem végig a száját.
Kevin hirtelen fel pattant és az ágyam mellet a fejét fogva nézet le rám.
Vettem egy mély lélegzettet és felálltam vele szembe.
-Mi a baj?-tettem a kezem a mellkasára, és végig simítottam rajta.
-Hidd el nekem. Mindennél jobban vágyok én erre. Rád.-karolt át.- De még alig vagyunk együtt egy hónapja. Ezt nem kell elsietnünk. Érted?. Én addig várok amíg csak kell. Érted megéri.-kacsintott rám.
-És ha én ezt szeretném?-nyúltam az övcsatjához.



De ő eltolta a kezem.
-Dehogy akarod.!-rázta meg a fejét.-Csak most lelkileg se vagy jól. És próbálsz valamibe menekülni. Most inkább gyászolj. Meg halt a mamád. És akkor erre-engedte el a kezem-vissza térünk majd egy jó két hónap múlva. Jó? -Nem hiába, látszik Kevin-en, hogy pszichológiát tanul. Hirtelen leesett, hogy mi is van. Kevinnek teljesen igaza volt. Menekülni próbálok valami boldogabb dologba, csak, hogy ne a nagyira koncentráljak. Pedig most pont, hogy rá kéne. Lelkiismeret furdalásom lett. Hogy lehetek ekkor hülye. Minden mással foglalkoztam ma csak a nagyival nem. Pedig miatta vagyok itt.
Végig kúszott az arcomon egy könnycsepp, és már is azon kaptam magam, hogy kitört belőlem a sírás.
-Sajnálom.-temettem az arcom a kezembe. Csak még jobban rám tört a sírás. Annyira fájt belül... Olyan rossz érzés volt, mint,ha késekkel szurkáltak volna.
Kevin azonnal magához húzott és szorosan megölelt.



-Semmi baj kicsim. Semmi baj.-súgta a fülembe.
-Sírást hallo...-lépet be a szobába Andy. Körbe nézett és látta, hogy Kevin pólója a földön az ágy összetúrva és én Kevin karjai között sírok. Andy arca eltorzult és láttam rajta, hogy nagyon ideges lett.-TE!-lökött el Kevintől és a falnak lökte. Kevin meglepetten és kissé ijedten nézet a bátyámra. Én annyira meglepődtem  hogy csak az ágyamra lehuppanva a sírást vissza fojtva néztem őket.
-MIT MŰVELTÉL TE BAROM?!-kiabálta szegény Kevin arcába.-VÁLASZOLJ!-vörösödött el a feje. 
Andy az egyik kezével Kevin vállát szorította neki a falnak a másikkal pedig a falra csapott Kevin feje mellé.
-Héj haver nyugi.-mondta halkan és eltolta magától Andy-t.
-Mi az, hogy nyugi?! Mit csináltál a húgommal?-lökte vissza falnak.
-Nyugodj már le!-emelte fel kicsit ő is a hangját.
-NE MOND NEKEM, HOGY NYUGODJAK LE!!-lett még idegesebb. Andy ökölbe szorította a kezét és ütött. De Kevin még időben elkapta a fejét.
-Jézus te normális vagy?-lepődött meg totál Kevin.-Mi a fasz ütött beléd?!-kiabált rá legjobb barátjára.
-Válaszolj!-parancsolt rá-Vagy a következő nem megy félre.!
-El ment az eszed!-tolta el ismét magától Andy-t, de a bátyám tiszta erejéből gyomorszájon ütötte. 
Én felsikítottam, Kevin pedig a fal mentén, levegőért kapkodva csúszott le a földre. Kevin arcára kiült a düh, a fájdalom, lelkileg és fizikailag is. Oda rohantam és a bátyám meg a barátom közé álltam mielőtt még Andy újra lecsapna.
-ÁLLJ!-kiabáltam a bátyámra zokogva.-Nem csinált semmit.-guggoltam le a mellkasát szorongató, fájdalomtól bekönnyezett barátomhoz.-Jól vagy?-fürkésztem aggódva. 
-Nem igazán-nyögött fel fájdalmasan.
-Te hülye idióta!-kiabáltam rá a még mindig mérgesen szuszogó Andy-re.-Nem csinált semmit, csak meg vigasztalt. Ha Kevin-ben nem lenne önuralma, akkor most más pózban nyitottál volna ránk. Ő nem engedte, hogy megtörténjen.-mutattam a szenvedő barátomra.
-De akkor miért sírtál?-kezdet kicsit lenyugodni és lassan rájönni, hogy pontosan mit is művelt.
-Mert meghalt a nyagi. És Kevin felhívta rá a figyelmem, hogy most inkább erre kéne koncentrálnom. 
-Jézus itt meg mi folyik?-lépett be a szobába Emily is.-Minden oké?-nézet végig rajtunk.
-Vidd innen Andy-t. MOST RÖGTÖN!-kiabáltam a bátyám arcába. -És kérlek hívd ide apámat.-néztem könnyes szemekkel legjobb barátnőmre.
Emily meglepetten engedelmeskedett, karon ragadta Andy-t lenézet a földön fájdalmasan lihegő Kevinre, majd rám és kisiettet a szobámból a bátyám kíséretében.
Egy pár percen belül megjelent az ajtóban apa és aggódva nézet le ránk.
-Minden rendben?-térdelt le Kevinnel szembe. Kevin fájdalmasan megrázta a fejét, jelezve, hogy nem éppen.-Mi történt?
-Andy...-kezdtem a mondandóba, de apa közbe vágott.
-Szabad lesz?-nyúlt Kevin mellkasához.
Kevi leengedte a kezét a testéről és fájdalmasan felszisszent amikor Apa hozzá ért.-Fuu!-húzta el a száját apa.-Erős fiam van. Feltudsz állni?-nyújtott segítő kezet apa. Nehezen de lábra állította Kevin-t 
-Támaszkodj rám.
Kevi apa vállára tette a kezét és fájdalmas arccal követe a lépteit.
-Mi történt?-lépett mellém Emily amint ki tettem a lábam a szobából.
-Andy meg örült.-siettem apáék után.
-De miért? És mit csinált?-követett Em.
-Nem tudom mi ütött belé. Berontott a szobába. Neki támadt Kevin-nek, kiabált és megütötte.
-Jézus.-torpant meg Emily,mint ha egy fal húzódott volna közte és köztem.-De ok nélkül nem csinálna ilyet. -rázta meg a fejét.
-Akkor kérlek derítsd ki, hogy miért csinálta.-fordítottam neki hátat és beléptem a nappaliba, ahol apa elfektette Kevin-t a kanapén. Mindenki a nappali ajtóban állt és őket nézte.
-Most mi van?-léptem apa mellé, aki Kev fölé hajolt. 
-Az, hogy idióta a bátyád.-egyenesedett fel.-Ez még egy párnapi fájni fog. Valószínűleg megrepedt egy bordája.-nézet rám összefont kézzel.-Ha holnap estig nem leszel jobban bemegyünk a kórházba. Rendben?-tett egy hideg borogatást Kevin mellkasára, amit anya hozott időközben.
-Ki nyírom a bátyád-nevetett fel Kevin.-Aucs!-kapott a mellkasához.
-Óvatosan fiam. Feküdj még itt egy kicsit. Átmegyek a szomszédba azért Dr. Horan-ért. Ő többet fog tudni mondani. Igaz, hogy belgyógyász. De legalább emberekkel foglalkozik.-indult meg apa.

2017. július 19., szerda

16.rész

Kevin Holt.



A ,,kényszer" vacsi után elvonultam, Andy pedig követett.

-Húgi.
-Mond.-feküdtem le.
-Anya is én is csak jót akarunk neked ezzel az egésszel. Tudod jól, hogy legutóbb se volt épp a legjobb élmény számunkra ez az egész.
-Igen tudom. De te is tudod, hogy én meg rengeteget eszek. Nem kell félteni.
-Én ezt tudom.-ült le mellém.-De mivel mostanában nem sűrűn fordulsz meg itt és anyáékkal se sokat beszélsz, ezért ő nem tudja, hogy minden rendben van e veled.? És amúgy is. Ő mindig félt minket. Elvégre az anyánk. Nem?
-De.-ismertem el.-De miért kell mindig ezzel jönnie? Unom már, hogy folyton ez megy, ha nem eszem meg azt a kurva tányért is.
-Jaj te bolond.-fújta ki mosolyogva a levegőt.
-Igen.?-nevettem fel.
-Aludj jól.-nyomot egy puszit a homlokomra.-Vagy is próbálj meg aludni. Emily-ék korán érkeznek.
-Nem aludnál velem?
-Mi vagy te egy kis gyerek?
-Nem, csak most szükségem van a jelenlétedre.
-Ez ijesztően hangzik.
-Jó jó. De tudod, hogy mire gondolok.
-Persze. Elmegyek zuhanyozni és már is jövök.
-Köszi.-öleltem meg a bátyám.
-Húsz perc.-sétált ki az ajtón.

Én is gyorsan megmosakodtam és miután Andy vissza érkezett beszélgettünk kicsit és éjfél körül mind a ketten bevágtuk a szunyát.

Reggel arra ébredtem, hogy Andy helyett valaki más fekszik mellettem. Ránéztem az ágyammal szemben elhelyezkedő, falra felszerelt órára, és láttam, hogy már fél 11. Ránéztem a mellettem fekvő alakra és láttam, hogy Kevin az. Ott aludt mellettem. Olyan aranyos volt a szőkés tincseivel. Annyira jó, hogy itt van mellettem.

-Jó reggelt szépségem.-mosolygott rám fülig érő szájjal és álmoskás szemekkel


-Tetszik a sapid.-nevettem fel.
-Ó jaj.-kapott a fejéhez és lehúzta a fejéről a sapkáját.-Bocsi. Láttam, hogy még alszol. Andy azt mondta, hogy nyugodtan feküdjek be melléd. És így aludtam el.
-Komolyan bocsánatot kérsz azért mert mellettem vagy?
-Hát úgy látszik.
-Inkább én kérek bocsánatot azért mert nem szóltam, ho...
-Héj! Semmi. Már mondtam.-hajolt fölém és gyengéden megcsókolt.


-Szeretlek-simított végig az arcomon.
-Én is.-haraptam rá az alsó ajkamra.
-Ugye tudod, hogy ez nagyon sexy?-nyalta meg a szája szélét.
-Khm.. Mi is ,,sexy"?-mutatott idéző jeleket a levegőbe apa.
-Oh apa!-löktem le magamról Kevint, aki meg ijedt, Apámtól és a reakciómtól is.-Jó reggelt. Ő itt Kevin a barátom.
Apa csak végig mérte Kevint, morgótt egyet és hátat fordított.
-Kevin ő pedig az apám Simon. Bocsi. Elég kis..
-Semmi. Én se lennék elragadtatva, ha a lányom barátja hirtelen felbukkanna és rájuk nyitnék miközben kitudja mit csinálnak.-dobta a sapkáját az író asztalra.
-De nem csináltunk semmit.
-De ezt ő nem tudja. Király legelső benyomást tettem.-túrt a hajába.
-Beszélek majd vele.
-Hagyd nem kell.-ült az ablak párkányra és a tájat nézte.- Szeretek rossz fiús benyomást kelteni.
-Azt vettem észre.-nevettem fel.
-Bejövök!-lépett be Andy egyik kezével a szemeit takarva.
-Komolyan ekkor ribancnak tűnők?-néztem Kevinre. Ő csak megvonta a vállát és továbbra is az ablakon nézelődött ki.-Hát jó.-reagáltam barátom válaszára.-Nézhetsz.-néztem a bátyámra a szemem forgatva.
-Öm oki. Bocsánat ha megzavartam valamit.-nézett szúrós szemmel Kevin-re.-De apa elégé mérgesnek tűnt az imént a folyóson.-nézet rám.
-Ne aggódj nem rontom meg a húgod.-fordult Andy felé Kevin.
-Hát öm.. Erre nem tudok mit válaszolni.-vágott elgondolkodó képet Andy.
-Nem is baj haver. Nem baj.-legyintett vigyorogva Kev.
-Üdv itt nálunk.-fogtak kezet.-Apám már most utál.-gratulált Andy Kevin-nek.
-De a húgod szeret?-súgta oda a bátyámnak.
-Gondolom.-súgta vissza.
-Akkor nem érdekel, hogy mit gondol a Father-od.
-Jól van. De azért jöttem, mert Emily-vel elmegyünk a lovakhoz. Jöttök?
-Kicsim?-nézett rám izgatottan Kevin.
-Jézus. Mot úgy nézel rám mint ha azt mondta volna Andy, hogy kint vár rád egy Ferrári.
-Végül is ló ló. Szeretem a lovakat.
-Menjünk.-léptem a szekrényhez.-Átöltözöm és kint találkozunk félóra múlva.

-Nagyon szép lovaitok vannak.-fordult felém Emily.
-Köszi. Nézd az ott a legfiatalabb. Tavaly ősszel született.-mutattam a kis Breeze-re.
-Ez nem igaz. Mert ő a legfiatalabb.-mutatott Andy egy kis fekete csikóra.-Ő Augusztusban született, és a neve Princ.
-Fogadjunk, hogy te nevezted el.-bökte oldalba Kevin.
-Nem, nem én voltam.-simogatta meg a kis csikót.
-Andy és te.-lépet be az istállóba apa és Kevinre mutatott. Kevin hirtelen felkapta a fejét és kissé pofátlanul válaszolt.
-Van nevem.
Andy erre meglepett és kissé ijedt tekintettel kapta oda a fejét a barátomra.
-Remek.-Fordított hátat apa.-Gyertek velem. Kéne egy kis segítség. A szomszéd farmon ellik az egyik Tehén.
-Apa állat orvos.-magyarázta meg gyorsan Andy Kevin-nek.
-Oh értem. És mi miért is kellünk?
-Doom asszony megkért, hogy menjek át segíteni, mert a férje nincs itthon. De elég macerás ez egyedül.-magyarázott apa még mindig háttal nekünk.
-Hát jó akkor menjünk.-indult meg Kevin a ház felé.
Apa csak a szemeit forgatva nézet utána.-Fiam, arra.-mutatott a másik irányba.
-Oh hát persze.-fordult vissza Kevin.
-Bolond.-kuncogtam a hátuk mögött.
-Ti addig ellesztek?-lépet mellénk Andy.
-Ja.-bólintott Em.-Megnézzük a többi állatot is?
-Minek?-nyúltam a zsebembe.
-Mert szeretem az állatokat?-nézet vissza rám furán Emily.
-Arra vannak a csirkék és a kakas.-mutattam a hátam mögé.-Arra a malacok és a szamár.-mutattam el a ház mellet.-A macska és a kutya valahol a házkörül.-gyújtottam rá.
-Te meg mit csinálsz?-kapta ki a cigit a kezemből.-Elhiszem, hogy magad alatt vagy. De kérlek ezt ne csináld.! Ne kerülj ebbe az állapotba. Jó?
-Jó. De azt még had szívjam el.-nyúltam a cigimért.
-Nem!-tartotta el tőlem.
-Ugye tudod, hogy van még nálam?
-Igen? És még is honnan?
-Na lássuk csak, van egy bátyám.
-Nem az kizárt.! Andy soha nem adna neked cigit.-dobta le a földre a cigit és eltaposta.
-Jó. Kevintől kértem.
-FÚ! Az a gyerek, nagyon kiakaszt.-indult el a ház felé.
-Sajnálom.-kiáltottam utána, majd miután eltűnt a ház mellet ismét rágyújtottam.

Leültem a ház mögötti kispadra és néztem ahogy a madarak repülnek fölöttem, hallgattam ahogy a tyúkok hevesen vitatkoznak, és éreztem azt az igazi falusi illatot. 
Kb másfél óra és négy száll cigi után megjelent a távolba három alak. Gyorsan össze szedtem a csikkeket és behajítottam a bokorba. Gyors megoldás, hogy apa ne lássa.

-Hogy ment?-néztem fel Kevinékre mikor odaértek mellém.
-Kevin nem igen bírta. Emily?-válaszolt Andy.
-Nem tudom.-vontam vállat.-Tényleg nem bírtad?
-Kérlek, ha gyerekünk lesz... Kímélj majd meg, és ne kelljen végig néznem.-fintorodott el.
-Őőőm.. Oki.-lepődtem meg a reakciójától.
-Bűzlesz kis lányom.-ment be a házba apa.
-Ezt meg, hogy érthette?-néztem Kevin-re.
-Bagó szagod van. Nem kicsit.-ült le mellém.
-Basszus.-döntöttem rá a fejem Kevin vállára.
-Maradt még egyáltalán cigim?-nézet le rám.
-Ja.
-És mennyi?-húzta fel az egyik szemöldökét.
-Tessék.-vettem ki a zsebemből a dobozt.
-Köszi.-tett egyet a szájába.-Öngyújtó?-nyújtott a kezét. Oda adtam neki.-Köszi. Kérsz?-tartotta elém a dobozt. Én csak meg ráztam a fejem.-Rendben. Ez így viszont nem lesz jó. Nem akarom az arcodba fújni a füstöt.
-Oki.-helyeztem át a fejem az ölébe.-Így jó?
-Sokkal.-kezdte el simogatni a hajam.-Minden oké?
-Apa utál téged és engem is, Emily is utál és anya is.
-Mármint engem vagy téged?
-Is is.
-Oh értem.
-Tehén szagod van.-néztem fel rá.
-Világra segítettem egyet.-tárta szét a kezét.
-Jogos.
-Elszívom és elmegyek letusolni és elégetni a holmim.
-Ne! Maradjunk még így egy kicsit-tettem a kezem a szám elé.
-Jól van.-nyomta el a cigit és a hamutálcába dobta.
-Kevin.
-Igen?-nézett le rám és a tekintetem kereste.
-Bocsi, hogy ide rángattalak.
-Ugyan.-legyintett és felnézett az égre.
-Tényleg olyan borzasztó volt?
-Mi?-túrt a hajába.
-A kis boci?
-Nem.-nézet ismét rám, mosolyogva.-A boci cuki. Nézd képet is csináltam róla.-vette elő a telefonját.-Csak végig nézni volt szar.
-Cuki.-néztem a készülékre.
-Igen az.-tette zsebre a cigit, az öngyújtót és a telefonját.-Gyere menyünk be.-ragadta meg a csuklóm.-Kezd hűvös lenni.
-Ja meg lassan a kaja is kész. Legalább is remélem, mert kezdek éhes lenni.-álltam fel és az ujjaimat Kevin ujjai köré kulcsoltam.
Kevin hirtelen elém állt és mélyen a szemembe nézet. Beszívta a levegőt és elmosolyodott.
-Köszönöm, hogy vagy nekem.-csókolt meg.
-Ezt inkább nekem kéne mondanom, hisz te jöttél ide miattam.-karoltam át a nyakát.
-Ez csak természetes. Tudod jó érzés ez nekem.
-Mi?
-Az, hogy... Minden! Hogy itt vagy, én is itt vagyok,és közel érezhetlek magamhoz.-húzott még közelebb magához.-És mind az, hogy ezt-tette a kezét a farzsebembe.-és ezt-csókolt meg ismét.-Nem kell titokban csinálnunk.
-Kaja.-Nyitotta ki mogorván az ajtót Apa.
-Megyünk.-bólintottam és nyomtam egy puszit Kevin szájára.-Szeretlek.

Ebéd után úgy döntöttünk, hogy elmennénk sétálni, de apa félre hívott engem és Andy-t.

-Eli, Andy gyertek! Beszélnünk kell.-lépett be a nappaliba apa majd olyan lendülettel ahogy megjelent úgy el is tűnt.
-Ilyenkor mindig félek tőle.-súgtam Andy-nek.
-Azért mert Eli-nek hívott.?
-Aha.
-Mindjárt jövünk vissza.-nézett a bátyám Emily-re és Kevin-re. Ők bólintottak és nézték tovább a Tv-t.

-Igen?-léptem apa elé a konyhában.
-Igencsak el kéne beszélgetnünk a drága barátunkról.-mutatott a nappali felé.
-Kevinre gondolsz?-tette fel a kérdést Andy.
-Arra.
-Rá!-javítottam ki apámat.
-Tessék.?
-Rá. Nem arra. 
-Nekem aztán mindegy. De...
-Apa nyugi.-vágott a szavába Andy.-Kev jó srác. Vannak fura dolgai de azokat leszámítva, jó arc.
-Jó arc mi? És mik azok a dolgai?
-Hát...-hezitált Andy.
-Nem mindegy az neked?.-fontam össze a karom a mellkasom előtt.
-Hát nem! Nem mindegy nekem, hogy a lányom kivel is jár.-mondta teljesen nyugodtan.
-És ez téged pontosan mióta is érdekel?-én viszont kezdtem kicsit ideges lenni. Eddig nem igen foglalkozott apa azzal, hogy kivel is vagyok együtt.
-Azóta amióta láttam, hogy hogy néz rád és, hogy te hogy nézel rá.-emelte fel a hangját.
-Hogy mi?-nevetett fel Andy.-Miért, hogy néznek egymásra?
-Nem tudom...Úgy mint akik...
-Akik?-vártam a választ apától.
-Szerelmes vagy.-jelentette ki apa.
-Mit vársz el tőlük? Hogy ne legyenek?-emelte kicsit fel a hangját Andy, amit apa csak egy lesújtó pillantással nyugtázott.
-Nem.-mordult rá Andy-re- De még nem nézett így, soha senkire a húgod. És ez ijesztő. És nem szeretném, hogy egy ilyen semmire kellő srácba szeressen  bele. Mert te ennél jobbat érdemelsz.-nézet a szemembe apa.-Sokkal jobbat.
-Az meg lehet.-lépett a konyhába Kevin. Megfordultam és a barátom szemébe néztem.-De azért én se vagyok semmire kellő.-nyitotta ki a hűtött és kivett egy üveg sört.-Nem szabad az embereket első látásra megítélni.-nyitotta ki a fogával az üveget.
-Mondta és kinyitotta a puszta fogával a sört.-nézet lesajnálóan apa Kev-re.
-Tudja...-nézet le a kezében tartott sörre Kevin.-Én ezt láttam otthon. Nem mint ha ez jó kifogás lenne. De én igyekeztem, igyekszem, hogy ne olyan legyek mint az apám. Egyetemre járok, saját költségből. Így dolgozni is járok. Ha nem dolgozok tanulok, hogy jól sikerüljenek a vizsgáim. És azt a kevés időt amit pihenésre szánok a lányával és a hobbimmal töltöm. Szóval szerintem így első elmondásra én egy tanult gyereknek tűnök. Tudja elegem van, hogy az emberek sok mindent nem tudnak rólam, és ránézésre ítélnek meg. Igen az tény-nézett végig magán-hogy szakadt farmerban, piszkos dorkoban, laza pólóban és bőrdzsekiben vagyok mint azok a suttyó gyerekek a lepukkant bárokban. De nem vagyok az. És én a lánya miatt vagyok itt. Nem azért, hogy mások kritizáljanak. Főleg nem a hátam mögött. És te.-mutatott rám.-Őrülj, hogy így aggódik érted apud. Mint mondtam én se örülnék neki, ha egy ilyen sráccal mutatkozna a lányom.-kortyolt bele a sörébe és elindult a szobám felé.
-Wow. Milyen nyugodt.-szólalt meg pár pillanat néma csend után Andy.-De bocsi Father. Neki van igaza.
-Igen tudom.-tette a kezét Andy vállára. Szerintem kicsit sokkolta apát, hogy egy húszon éves srác oktatta ki, jogosan.
-Utána megyek.-indultam meg Kevin után.

-Sajnálom kicsim, hogy...-kezdett volna magyarázkodni Kevin, de én közbe vágtam és megcsókoltam.



-Erre nem számítottam.-ölelt magához erősen miután elváltunk egymástól.-De tényleg sajnálom azt ahogy beszéltem apuddal.
-Fogd már be.-parancsoltam szinte rá.
-Igen is.-hintett apró csókokat a nyakamra amitől én halkan felnyögtem.-Tetszik?-nevetett fel.
-Hát nem ellenkezek.
-Azt vettem észre.-döntötte a homlokát a homlokomnak. Majd mélyen a szemembe nézet.-Most el se tudod képzelni,hogy mi mindent tudnék veled csinálni.-Ért fülig a perverz mosolya.
-Hát mutasd meg!.-rúgtam be a szobaajtóm.
-Hogy mi?-vonta fel a szemöldökét.-Nem.!-tiltakozott és hátrált pár lépést. Én viszont követtem és átkaroltam a nyakát.
-Miért nem?-mosolyogtam pimaszul.
-Mert, ha bele kezdek nem tudom meg állni, hogy ne hagyjam abba időben.-ragadta meg a kezem.
-És kimondta, hogy meg kell állnod.?-húztam fel a szemöldököm. Erre a reakcióra Kev megragadott a derekamnál fogva és felemelt. Én a csípője köré fontam a lábaim és heves csókolózásba kezdtünk. 
Meg markoltam Kevin hátán a pólót és egy gyors mozdulattal le is rántottam róla. Kevin a combomba markolt és ledöntött az ágyra...

2017. július 9., vasárnap

15. Rész.

Elizabeth és a hang



Bocsánat, hogy csak ilyen későn hoztam, de gyakorlatom volt az elmúlt három hétben és hulla voltam. Remélem tetszeni fog nektek ez az új rész. ;)
Jó olvasást.


-Sziasztok. Vil!-fogott kezet Vil és Apa-Maradsz vacsorára?
-Hát ha nem zavarok. Már mint. Sara mellet szeretnék lenni.-Szállt le a lováról. 
-Ez egyértelmű. Lássátok el a lovakat és gyertek. Egy óra múlva kaja.
-Oksi.-szálltam le és is Fionáról.
-Menj csak be. Én majd megcsinálom. -vette át tőlem Fifi-t.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá kedvesen


-Fura, hogy anyáék anno még azt tervezték, hogy Villiam és te. Nem?-állt a szobám ajtajában, a falnak dőlve Andy.
-Ne is emlékeztess, ez volt az egyik oka, hogy elmentem innen.-hevertem le az ágyra.
-De azért be kell, hogy valld. Elég jó srác lett belőle. Néha még én is elgondolkodok rajta, hogy lehet, hogy jobb csávó mint én. De aztán rájövök, hogy nálam jobb nincs.-erőltetett egy beképzelt mosolyt magára. Szeretem Andy-ben, hogy ő mindig képes mosolyt csalni az arcomra. Bármi is történik.
-Nem néz ki szarul. De ráébresztett ma valamire.-néztem a bátyám szemébe.
-Mire?-biccentett Andy.
-Arra, hogy szükségem van most Kevin-re. Szeretném, ha itt lenne. És támogatna. De nem is kell több, csak had öleljem magamhoz.
-Hát mi tart vissza? Ott a telefonod. Hívd fel és mond el neki, hogy mi történt.-ült mellém.
-Nem.-ráztam meg a fejem.
-Miért nem? -nézet rám értetlenül.
-Andy. Mi még...
-Ne hogy elkezd, hogy nem tart még itt a kapcsolatotok. Mert bár mennyire is ellenzem azt az egészet köztetek. Az a gyerek a kútba is beugrana, ha te azt mondanád neki. Tényleg szeret téged. Hidd el nekem, ha elmondanád, hogy mi van akkor azonnal rohanna ide hozzád. Hívd fel és mond neki, hogy jöjjön ki holnap Emily-vel.
-Jön Em?
-Bármennyire is erősnek nézek ki. Még én se bírom ki nélküle. Jó ha a nehéz időkben melletted van valaki.
-Felhívod nekem?
-Kevint?- húzta fel a szemöldökét.
-Igen.-bólogattam hevesen.
-Jaj húgi. Nem. Ezt neked kell.
-Jól van.-szívtam be mélyre a levegőt.-Sétálok egyet és utána felhívom-ugrottam fel mellőle és a zeneszoba felé vettem az irányt.

Amint beléptem a hangszerek közé elfogott a kényszer, hogy leüljek a zongora elé. 
Nálunk a családban mindenki tud játszani valami hangszeren. Anya zongorázik, Apa gitározik és dobol. De énekelni csak Andy tud.
Elkezdtem játszani a hangszeren és elkezdtem hozzá énekelni.



-Azt a... Wooow.-lépett be a szobába Andy.-Mi a szar.? Te mióta tudsz énekelni?-lépett mellém tátott szájal.
-Ne gúnyolódj. Tudom, hogy béna vagyok. De nem mindenki lehet olyan tehetséges mint te.
-De nem... Én ezt most komolyan mondom. Állat egy hangod van. De tényleg. Húgi, hogy hogy nem vettük ezt észre eddig?
-Úgy gondolod.?
-Várj.!-mutatta fel a mutató ujját. Magához vette a laptopot.-Énekelj valamit és felveszem.
-Dehogy.!-csuktam le a gép tetejét.
-És ha énekelek veled?
-Oké úgy talán.-adtam be a derekam.
-Akkor lássunk valami egyszerűt. Mondjuk egy Despacito? Az egy elég ismert szám...
-Nem kell bemutatni. Jól van legyen. Spanyol vagy angol.
-Ahogy jön.-nyomkodta a gépet.-Te kezdesz.-indította el a gépről egy alapot.
-Oki.-fújtam ki a levegőt és már el is kezdtem.


-Woow. Nagyon ügyes vagy. Van egykét hang amin még javítani kell de nagyon jó vagy.
-Köszi.
-Gyertek enni. -kiabált be a szobába Brad.
-Tudod...-hajtotta le a fejét Andy.-A nagyi azt akarta, hogy én énekeljek a temetésén. De szeretném, ha inkább te énekelnél.
-Nem az kizárt! Ha a mama ezt akarta. Akkor az is lesz.-fogtam meg Andy kezét.
-De te is énekelsz!
-Jó. Talán.
-Nem talán. Ígérd meg.
-Okioki. 
-Na de menjünk enni.-tette vissza a gépet a helyére.
-Jól van. Mindjárt megyek. Csak felhívom Kevint.-ültem át a zeneszobában található babzsák fotelba.
-Rendben.

Amint bekapcsoltam a telefonom 12 nem fogadott hívásom volt és 10 SMS-em, mind Kevintől.
Az SMS-ek nagyja arról szólt, hogy ,,Mi történt?", ,,Miért nem vagy elérhető?", ,,Minden ok kicsim?",... és volt közte egy olyan is, hogy ,,Hívj ha bármi van. Vagy írj. M1. De ezt ne csináld velem kérlek." ez volt az utolsó üzenet, ami egy órája érkezett. Már is tárcsáztam a számát és a fülemhez tettem a telót.
Minden egyes kicsengés között vagy félórának tűnő idő telt el és mindegyik után hevese megdobbant a szívem. Nem akarom, hogy azt higgye hogy nem szeretem, vagy hogy berágtam rá valami miatt.

-Helló!-szólt belle a telefonba Kevin.-Kicsim a frászt hoztad rám. Ilyet többet ne csinálj!-emelte fel egy kicsit a hangját.- Egész nap miattad aggódtam.! Reggel felkeltem és ez a hülye üzenet várt. 
-Bo-ocsi.-csuklott el a hangom és elkezdtem sírni.
-Héj! Mi a baj? Bocsi, hogy így beszéltem. De megijedtem. De héj. Mond mi a baj? És merre vagy? Menjek el érted?-váltott aggódóvá a hangja.
-Semmi baj. Igazad van. Kevin.-szipogtam bele a telefonba.
-Igen kicsim?
-Nagyon szeretlek. És szeretném.. Kérlek gyere le ide hozzánk holnap reggel Emily-vel, mert meg hallt a nagyi.-törölgettem a szemem a pulcsim ujjával.
-Hogy.. Tessék? Te jó ég! Kicsim sajnálom, rész vétem. Én meg tök bunkó vagyok... Bocsánat, hogy így beszéltem veled.
-Semmi baj. Érthető. 
-Holnap kora reggel indulunk. De pontosan hova is?
-Emily tudja.
-Rendben. Tényleg bocsi, hogy ilyen bunkón beszéltem veled.
-Mondom, hogy semmi baj.
-Akarsz beszélni?
-Igen.. De erről majd holnap..
-Akkor most valami másról? Milyen volt a napod?-érdeklődött aranyosan.
-Képzeld. Ki lovagoltam a régi lovamon, megtudtam, hogy lesz még egy másodunoka tesóm, és, hogy az egyik uncsi tesóm férjhez megy majd... Nagyon lemaradtam a családdal való történésekről. Ja és  kiderült, hogy tudok énekelni. És a temetésen is fogok majd. Andy megígértette velem.
-A család, most majd megtudsz mindent. Az éneklés, nem hallottalak még. De kíváncsian várom már hogy halhassam.
-Köszi. Neked milyen volt a napod?-érdeklődtem én is, bár tudtam.
-Hát agyon izgultam magam, először hallottam a barátnőmet sírni és ettől még jobban megijedtem. De ezen kívül tanultam, zenéltem és elmentem vacsizni a barátnőm meleg barátjával.-nevetett fel.
-Te randiztál Col-al?
-Igen. De amúgy csak összefutottam vele városban, beszélgettünk, érdeklődtem, hogy tud-e valamit rólatok. De ő is csak egy SMS-t kapott és utána beültünk a KFC-be.
-Figyi most leteszem jó? 
-Rendben. Menj csak. Holnap ott leszek.
-Holnap. Ó és hoz magaddal tanulni valót.
-Viszek. Szia. Szeretlek. Jó éjszakát!
-Én is. Jó éjt.-nyomtam ki a telefont.
Lejjebb csúsztam a babzsákon és néztem ki a fejemből.


-Liz kicsim gyere enni.-nyitott be anya a szobába.
-Köszönöm, de nem vagyok éhes.-töröltem le egy kósza könnycseppet az arcomról.
-Nincs olyan. Nem játszunk ilyet! Amióta itt vagytok nem ettél semmit. Szedd össze magad és gyere enni legalább csak egy kicsit.
-De ettem egy pár barackot a város melletti bokorról. És nem vagyok éhes. Nem fogok oda ülni jó pofizni és magamba nyomni egy csomó kaját, hogy utána kihányjam. Úgy se maradna meg bennem.
-Andy!!-kiabált ki anya a bátyámnak.
-Hűm?-jelent meg az ajtóban teli szájjal.
-Ugye nem voltak mostanában a húgodnak bulimiás tünetei?
-Hogy mi?-nyelt félre Andy.-Nem tudok róla, hogy újra elő jött volna.
-Istenem. NEM VAGYOK BULIMIÁS! -kiabáltam el magam.-Lehet, hogy az voltam... De.. áh!-legyintettem.- Menjünk enni. Ha attól jobban érzed magad.-indultam meg a konyhába.




Köszönöm, hogy olvasol. ;)
Sietek a kövi résszel. Addig is mindenkinek Jó nyarat. :*