2020. november 22., vasárnap

2. évad 17. rész: Az előadás

Az előadás


(április 24. péntek) 

Végre eljött ez a nap is. Ma lesz a színházi előadás. Ez lesz a premier. Őszintén bevallva egy kicsit izgulok. Ugyan is az utóbbi párnapba teljes mértékben nekem kellett át vennem az irányítást, mivel a kedves rendező úr (nem éppen a szívem csücske a faszi) lebetegedett.

Igazából miután át vettem ezt az egész főrendezői szerepet, rájöttem, hogy rengeteg meló van vele, de nagyon tetszik.

Délután Annevel együtt mentünk be a színházba. Amint beértem, gyorsan vissza kellett rázódnom az rendezői szerepbe. Rászóltam a színészekre, hogy üljenek be a sminkeshez, a díszletesek már majd nem készen voltak. Kezembe vettem a kis vokitokim és a dossziémból puskázva ki a nevet beleszóltam, meg szólítva az illetőt. 

-Aaron? 

-Itt vagyok. -jött a válasz. 

-Hol itt? -tettem le a fekete irattartómat a színpad szélére. 

-A helyemen Lizi, a helyemen. -nevetett. 

-Bocsi. Izgulok. 

-Igen hallom. És látom is. Miben segíthetek? 

-Kéne egy gyors világítás és hangpróba. 

-Ahogy óhajtja Rendező hölgy. -nevetett fel. Aaron a színház egyik technikusa, ő felel a világításért, hangosításért, illetve a hangszeresek által nem produkálható hangeffektekért. Na meg még pár srác mellette. De őket nem igazán jegyeztem meg. Eddig mindent Aaronnal beszéltem meg. -Téged világítsalak meg?

-Öm. Végül is kezdésnek oké. -próbáltam felmászni a színpadra. Éreztem egy kezet a combomon. Segített egy lökéssel. Amint sikeresen felálltam, lenéztem, hogy meg köszönhessem az illetőnek a segítséget. De amint meg láttam ki volt az, belém fagyott a szó.

-Hahó. LIZI HAHÓ! HALLASZ? -hallottam a földön heverő készüléket. Hirtelen az arcomba világított az egyik reflektor.

Felvettem a vokitokit- Köszi Aaron. Tökéletes. Kérlek szólj, ha mindenki készen van. Nekem most van egy kis dolgom. 

-Szia Elizabeth. -intett a színpad előtt álló valaki. 

-Te meg mit csinálsz itt? -vettem elő a telefonom és gyorsan bepötyögtem a következő SMSt “Itt van Ross”, majd elküldtem Andynek, Kevinnek és Annenek. 

-Te hívtál meg. Nem emlékszel.? -nézett fel rám. 

-Az előadás csak hét órakor kezdődik. Most pedig három óra van. Ha az előadásra érkeztél, akkor gyere vissza 4 óra múlva. -fordítottam hátat. 

-Gondoltam beszélhetnénk. -szolt utánam. 

-TAKARODJ INNEN TE SZEMÉT!!! -jelent meg a színpad szélén félig kisminkelve Anne. 

-Neked is szia Ann. Én is örülök, hogy látlak. -mosolygott álszentül. 

-Ide figyelj te kis... -mutogatott idegesen Ross felé, miközben felénk tartott. Éppen mellkason akarta bökni, amikor Ross meg fogta a karját. 

-Anne kérlek, hadd beszéljek Lizzel. Csak pár perc lenne. 

Ann rám nézett. 

-Jó legyen, de csak tényleg pár perc. Igazán sürget az idő. -néztem a mobilomra. Kaptam 3 SMSt. Annetől “Már is megyek” Andytől “Mi a faszt keres az ott 😡" és Kevintől “Kinyírom azt a gyökeret, ha hozzád mer érni! Már úton vagyok úgy is oda, a ruháddal” -És mielőtt még Kev ide ér, lehetőleg. -mosolyodtam el. 

-Gyors leszek ígérem. 

-Gyere. -fújtam ki a levegőt. 

Elvonultunk a büféhez. Kikértem Helentől egy kávét magamnak és egy Colát Rossnak. 

-Mond. 

-Először is szeretnék bocsánatot kérni mindenért. Igazán nagy gyökér voltam. 

-Az nem kifejezés. 

-Azért te se vagy ártatlan. -nézett a szemembe. 

-Csak ezért jöttél? Mert akkor oké. Semmi baj. Nem vagyok haragtartó. Most mehetek? -mutattam magam mögé. 

-Nem igazán. Az a helyzet, hogy. Igaz, hogy nem kéne magyarázkodnom, de úgy érzem ezt el kell mondanom neked. 

-Mit? Bocsi, de nem igazán értelek most. -grimaszoltam. 

-Szóval, azt hiszem egy kicsit az is hozzá járult ehhez az egész... Balhéhoz, hogy kaptam egy hírt a turné közben. Azt hiszem emiatt kezdtelek el hanyagolni. 

-Te most kifogást keresel? Hát ez egy kicsit se gáz ám. 

-Oké oké. Tudom, hogy gáz. Ne haragudj. 

-Mi az? 

-Mi mi? 

-Az ok? Milyen hírt kaptál? 

-Ross most rögtön menj innen. -érkezett, inkább rontott be Kevin. A két biztonsági őr azonnal elindult Kev után, de én intettem nekik, hogy semmi baj. -Mi a fránya f@szért jöttél ide? 

Kicsit kezdek megijedni Kevtől. Nem ilyennek ismertem meg. Nagyon nehezen lehetett őt ennyire felidegesíteni. Lehet ezt én hozom ki belőle.? 

-Nyugi, nyugi. -fogtam meg a kezét. -Ross mi volt az a hír? 

-Emlékszel még Nicolra? -tudomást se vett Kevinről. 

-A “terhes” exed? -rajzoltam idézőjelet a levegőbe. Nicol azzal próbálta meg visszaszerezni Rosst, hogy bekamuzta, hogy terhes. -Igen emlékszem. Mi van vele? -kortyoltam bele a kávémba.  

-Igen ő. Szóval kiderült, hogy tényleg terhes. 

Félrenyeltem a kávémat és levegőért kapkodva szorongattam Kevin karját, aki a hátamat simogatva próbált segíteni. 

-Hogy mi? 

-Azaz volt. Mert már nem az... 

-Elvetette a babát? 

-Nem. Megszülte. -nézet félre. 

-Wow. -ennyi volt Kevin reakciója. 

-És a tiéd? -reagáltam le én is. -Mármint biztos a tiéd? 

-Szóval az a helyzet, igen. Tegnap kaptam meg az apasági teszt eredményét. Bár ránézésre is elhittem. 

-Durva. Viszont ez akkor se kifogás a viselkedésedért.  

-Igen tudom. Csak szerettem volna jobban lezárni ezt. Ugyan is. Tényleg nagyon sajnálom. -túrt a hajába. 

-Hát grat tesó. -nevetett fel Kevin. -Tényleg. Az apaság jó dolog. 

-És most, hogyan tovább? Azaz veled és az új családdal? 

-Tudom, hogy jó dolog. Csak még új és fura. -válaszolt Kevinnek. -Hát Nicol New Orleansban lakik és így a baba is. Viszont Nic le szeretne mondani az anyai jogairól, avval a feltétellel, ha bármikor láthatja a picit. Vagy is. Ő sajnos nem, szóval nem akarat a babát, de ugye a szülei vallásosok és örökbe akarták adni, mivel házasságon kívüli gyerek. De nem szeretné így... Szóval bonyolult. 

-Aha értem. És amúgy kis fiú kis lány? 

-Oh. -kapta elő a mobilját. -Ő az. -mutatta felém fülig érő mosollyal. -Harvey a neve.



-Nagyon cuki 

-Jézusom nők. Egy baba fotó és már is elolvadnak. -karolt át Kev és ő is ránézett a képre. -Na jó tényleg zabálni való. 

-Héj Liz jönnöd kéne. -szaladt ki egy köntösben Lola, az egyik színész. 

-Már is megyek. Bocsi srácok. -mutattam a rám váró lányra. -Neked gratulálok -nyomtam egy puszit Ross arcára. -Hol a ruhám? -néztem a Kevinre a kezét fogva. 

-A kocsiban. 

-Hozd be. Bent leszek a színpadnál. Szeretlek. -csókoltam meg. Ross arcára kiült az undor. 

-Talán valami baj van? -kérdezte Kevin a grimaszoló szöszitől. 

-Viselkedjetek kérlek. -tettem a kezem Kev mellkasára. -A mai napot nem kéne elrontanotok. Köszönöm. Ross most jobb, ha mész. Este szeretettel várunk az előadásra. -léptem le ezzel. 

Besiettem az öltözőbe, ahol már mindenki a jelmezében várt rám. 

-Rendben. Ez utolsó próbánk. Csak a nagyon kritikus jeleneteket fogjuk át venni, még egyszer bejárjuk a színpadot. Én pedig leszokok arról, hogy beleveszem magam ebbe. -ránéztem az órára - Kevesebb mint négy óra és jelenés van. És szeretném, ha a kezdés előtti egy órában relaxálnátok kicsit. 

-Az mondjuk rád is rád férne. -szólalt meg a frissen borotvált bajusza alatt Gregory, a főszereplőnk. 

-Majd este, ha végeztünk. -rápillantottam Annere, aki szinte majdhogynem jobban izgult, mint én. -Aaron, indíthatod. -szóltam bele a vokiba. Jobbnak ítéltem, ha nem ragasztom át az én stresszemet is Annre. -Első dalt nézzük meg, majd a tánckar, majd jöhet a kapitány és a gyerekek első jelenete -mind ezt úgy mondtam, hogy Aaron is hallja az elképzelésem -Aztán nézzünk egy beköltözős jelenetet a gyerekek bemutatkozásával és a csínnyel. A többit mondom majd. -siettem ki a nézőtérre. 

A gyors próba lemenete után én is gyorsan átöltöztem.

Kevin közben haza ment, hogy ő is elegánsba vághassa magát. 

Pontban fél hétkor mindenki megérkezett. Kimentem a színház elé összeszedni a csapatott. 

-De jól néztek ki. Látom te nem nagyon vitted túlzásba ezt a kiöltözést Kev. -néztem végig a barátomon. 

(Kev) 


(Emily és Andy) 


(Lena és Matty) 

(Brady) 


-Hát... Inkább lennék otthon az ágyba, ruha nélkül. -reagált le. 

-Na ja, abba most én is benne lennék. Na majd este. -kacsintottam rá 

-Khm... Itt vagyok én is. -emelte meg a kezét Andy. 

-Látom. -nevettem fel. 

-Örülnék, ha ezt nem előttem tárgyalnátok ki. Köszi. -dobta el a cigi csikket.  

-Emily. Gyönyörű vagy. Bírni fogod? 

-Nem. -válaszolta nemes egyszerűséggel. -De ígérem magamban tartom a babákat. Azt se értem, hogy hogy nem estek ki belőlem amikor felálltam. Már jó lenne, ha kijönnének.  

-Menjünk be inkább. Ha ilyen sokat állsz tényleg kiesnek. -karolta át a derekánál Andy. -Bent találkozunk. -nézett vissza ránk 

-Én is megyek. -mutattam a hátam mögé -Nyugodtan menjetek be ti is. -indultam el, de valaki megragadta a csuklóm. 

-Várj már egy kicsit. -húzott magához Kev. A többiek mosolyogva haladtak el mellettünk. -Szeretlek. -döntöttem a homlokát a homlokomnak. -És el kell, hogy mondjak valakit. 

-Mond, hogy a te exed nem fog gyereket szülni. 

-Melyik? -mosolyodott el pimaszul. 

-Mit szeretnél mondani? -karoltam át a nyakát. 

-Inkább kérdeznék valami. 

-Mond. 

-Egy ideje már gondolkozom rajta, hogy jó ötlet-e, de arra jutottam, hogy ha megkérdezem akkor kiderül majd, hogy az e? 

-Jaj, mond már. Mennem kéne. 

-Hozzám költöznél? 

-Hogy mi? -döbbentem le. Elengedtem az ölelésemből és hátráltam egy lépést.  

Ő csak a földet nézte, majd beharapta az alsó ajkát és fejét leszegve felnézet rám. 

-Na? 

-Én... Nem hinném, hogy ez... Szerintem ez korai lenne. Egyszer majd.... -hebegtem habogtam -Én erre a lépésre nem állok készen. Az elmúlt egy évem káoszok káosza volt. Szeretlek, de ez nekem... 

-Héj, héj. -fogta meg a karom. -Nyugi. -mosolygott rám kedvesen. 

-Sajnálom. 

-Semmi baj. -nevetett fel. -Meg elégszem a majddal is. Na de most menj.  

 

Az előadás csodálatos volt, Anne remekül játszott. A vissza-taps is jó sokáig tartott. Az előadás alatt teljesen kimenet a fejemből minden, csak a színdarabra tudtam koncentrálni. 

-Kedves nézőink kérem tapsolják meg azt a személyt, aki nélkül ez a darab ma nem jött volna létre ilyen profi módon. -jelent meg a színpad szélén Greg és Anne egy óriási csokor vörös rózsával. -Elizabeth Colins kérlek fáradj fel a színpadra. 

-Jézusom. -suttogtam meghatottan a mellettem ülő Kevinnek és Emilynek. Kev és Gregory segítségével pillanatok alatt a színpadon álltam. Átvettem a virágot majd tapsvihar mellett távoztam is. 

Lassan kiszállingóztak az emberek a nézőtérről, csak a mi bagázsunk maradt bent, illetve egy idősebb ősz hajú hölgy, aki Lenával beszélt. 

-Lizi hadd mutassam be Emilya Klens-t. Emilya Klens ő a színdarab rendezője Elizabeth Colins.  

-Örvendek. -nyújtotta a kezét a hölgy, én pedig viszonoztam. 

-Emilya a New York Central színház vezetője. 

-Lena kedvesem mesélte, hogy eleinte csak segéd volt, de át kellett vennie az irányitást. 

-Oh igen. 

-Gratulálok, igazán szép előadás volt. 

-Ez nem az én érdemem, hanem a színészeké. 

-Ugyan kedvesem, a színészeket valakinek meg kell zabláznia. Ez a rendező feladata. A mai előadás csodálatos volt. Örülnék, ha csatlakozna a társulatunkhoz. Júniustól indul egy mentorprogram a városunk finanszírozása által. A legjobbaktól tanulhat egy évig. Kérem gondolja át és keressen fel. -nyújtott át egy névjegykártyát. A viszont látásra kedveseim. -és evvel el is tűnt. Lena tátott szájjal figyelt, én teljesen lefagyva. Kevin, Brad és a többiek Annevel beszélgettek szóval ők lemaradtak a jelenetről. 

-Minden rendben? -lépet mellém a bátyám. 

-Igen. -vágtam rá és a kártyát a zsebembe gyűrtem. -Persze csak fáradt vagyok. 

-Akkor menjetek haza lassan ti is Kevinnel. Mi haza megyünk, Em nem érzi jól magát. 

-Rendben. Beszélek még a színészekkel, megiszunk egy pezsgőt és én is megyek haza. 

-Nem Kevinnél alszol? Vagy ő jön hozzánk? -lepődött meg. 

-Öm... Nem. Reggel dolgom lesz. Otthonról egyszerűbb, szóval otthon alszom. 

-De attól még Kev is jöhet. 

-Oksa. Jönni is fog. -mosolyodtam el.

-Rendben. Ha este már nem találkozunk, akkor jó éjszakát. 

2020. október 11., vasárnap

2. évad 16. rész: Col & Ian (II.rész)

Col & Ian (II.rész)


Andyvel az oldalamon elindultam a plázába a többiekhez, hogy megtudjam, hogyan is sikerült Col és Ian randija. 
A találka félhétre lett megbeszélve, de magamhoz híven majd, hogy nem 15 percet késtem. Viszont, amint odaértünk a plázába az ételudvarhoz meglepetten fogadtam, hogy Kevin, Col és Ian egy asztalnál ültek
.
Kevin meglátott felpattant és hozzánk sietett. -Sziasztok. -fogott kezet először a bátyámmal, majd adott egy puszit a számra. 
-Ian? -suttogtam. 
-Amint ideértem Col azzal fogadott, hogy még nem tudta lerázni. -vont vállat. 
-Ez ciki lesz. -nevetett fel Andy. -Mármint neked, nem nekem. -bökött oldalba.
-Kösz. B@asszottúl kedves vagy. -grimaszoltam. 
Col intett, hogy menjünk oda hozzájuk. Félve tettem meg azt a 10 lépést feléjük. 
-Szisztok! -pattant fel Ian. Oké még mindig dögös.  
-Sziasztok 
-Col mondta, hogy azért gyűltetek ennyire össze, hogy meg tudakoljátok a randink vég kifejletét.- nevetett Ian 
-Ennél nem is lehetne kínosabb.- szörcsögtem a fogaim között. 
-Mond hugi, most mit bánsz jobban azt, hogy Ian meleg vagy hogy szakítottatok?- kuncogta az orra alatt Andy. 
-Tégy, hogy még mindig dögös. De én jobban érzem magam Kevinnel. Szeretem. -súgtam vissza neki. 
-Miről susmorgunk? -hajolt közelebb Col. 
-Arról, hogy Ian még mindig jól néz ki és hogy Lizi Kevint szereti. -jelentette ki határozottan Andy. Ianre pillantottam és láttam rajta, hogy egy kicsit zavarba jött. Ritka pillanat volt ez nála. Majd Kevinre néztem, aki büszkén fél mosollyal az arcán kihúzta magát. Na őt egyáltalán nem lehet zavarba hozni. Legalább is borzasztó nehéz. 
-Khm... Köszönöm Andy, hogy ezt megosztottad mindenkivel. -néztem vigyorogva szinte már vicsorítva a bátyámra, miután már öt perce csend honolt a társaságban. 
-Kértek valamit? -állt fel az asztaltól Ian. 
-Nekem hoznál egy kakaót.- matattam a táskámban a pénzem után. 
-Én egy kávét kérek, feketén. Köszönöm.- nyújtott Ian felé egy 20$-ost. -Hagyd szívem én fizetem. -karolt át. 
Oké, először is még soha nem hívott úgy, hogy szívem, másodszor pedig mások elött bezzeg nem meri inni a Frappuccinoját. A szívem becézés miatt kisség érdekes grimaszt vágtam. 
-Mondtam vagy tettem valami rosszat.- nézett rám. 
-Ne hívj szívemnek. Fura ez a te szádból. 
Kevin csak felnevetett. 
-Még valaki valamit? 
-Én nem ugráltatlak. Add a pénzt hugi. Veszek magamnak egy sört. -állt fel Andy. 
-Csak nem elengedi magát az apuci? -bökte oda neki Kev. 
-Kapd be Holt! -jelentette ki nemes egyszerűséggel. -Nekem is ki jár ez egy kicsit. 
Andy felém nyújtott kezébe nyomtam a pénztárcám. 
Ott maradtunk az asztalnál hárman Kevinnel és Collal, így ott volt a lehetőség egy kis faggatásra. 
-Na mesélj! -hajoltam közelebb legjobb barátomhoz. 
-Ian elképesztő srác. Udvarias. Vicces. És olyan cuki volt, amikor elmesélte a storyát. Tisztára zavarban volt. De eszméletlen tényleg. Láttad milyen jól néz ki? -kapott a fejéhez. 
-Látnád a kockáit. -amint ezt a mondatott kimondtam észbe kaptam, hogy Kevin alig 5 centire van tőlem. Bearaptam az ajkam és felnéztem rá. 
-Nyugi nem zavar. Bár úgy érzem meg kéne csinálnom pár fekvőt.- tette a kezét a hasára. 
-Te így vagy tökéletes. -csókoltam meg.- És amúgy is a kocka hashoz inkább felülésezned kéne nem? 
-De kis gonosz.- csíkizett meg. 
-Szer... -valahogy nem tudtam kimondani, így mások elött. -Szerinted nincs igazam? 
Azt hiszem ez egy kicsit szíven ütötte. 
-De. -engedett el. 
Col a tekintetével sugalta felém, “hogy mi volt ez?” 
Ian megérkezett a rendelésünkkel. 
-Köszönöm szépen. -szürcsöltem bele a poharamba. 
Ránéztem Kevinre, aki az első kortya után elhúzta a száját egy kicsit. Elé toltam a kakaóm. -Kérsz? 
Egy szó nélkül felemelte a megcsorbult bögrét és belekortyolt. 
Oda bújtam hozzá, de ő, nem feltűnően, nehogy másnak is feltűnjön rajtam kívül, odébb húzódott. Elkönyveltem, hogy most besértődött. 
Végül látván, hogy Kev kivonta magát a beszélgetésekből és fanyarú arcot vágva szenvedett a feketéjével, én a kakaóm negyedét hozzáöntöttem a kávéjához. Kevin a szemembe nézet biccentett majd csendben iszogatta tovább a kakaós kávét. 
Ian és Col elmesélték a napjukat. Andy eközben szinte már majd, hogy nem izgatottan figyelte őket a sörét kortyolgatva. Én pedig mosolyogva követtem a két fiú történetét. 

Tízóra után párperccel értünk fel Kevin lakására. Andyt végül Col haza vitte a kocsijával. Az előző napok kupia már sehol se volt. Egészúton a plázától Kevinig néma csendben haladtunk a New Streeten fel majd a Graham téren át és végül ismét fel az ő utcáján. Kevintől a pláza kb 20 percnyire van. 
Leültem a kanapéra és Kevin mozgását követtem a szememmel. Először levetette a pólóját és lehajította a kanapé támlájára majd a zoknijait is levette azt pedig a földre dobta. Ram nézet és elmosolyodott én vissza mosolyogtam. Kiment a szobából, majd pár pillanat múlva két bontott üvegsörrel tért vissza, az egyiket felem nyújtotta én elfogadtam. 
-Cigi? -indult meg az ablak felé. 
-Oké. -letettem az üveget a kanapé melletti asztalkára és követtem Kevet. Kimásztam utána az ablakon és az ablakpárkányra ültem, ő a tűz lépcsőn állt velem szembe. 
Elhúzta a zsebéből a kék-fehér dobozt és egy vicces öngyújtót. Beletett a számba, majd a sajátjába is egy-egy szálat és ellőbb nekem csak az után magának, meggyújtotta. 
Továbbra is csendben voltunk. 
Megfogtam az egyik kezét, pontosabban a jobb kezét, ugyan is a balban ott volt a cigi. Ő a kétlábam fölé terpeszkedett és úgy ölelt magához. A bal kezével a cigit tartotta a jobbal pedig a hajamat simogatta. A fejem a mellkasánál volt. Felnéztem rá. Végig simítottam a kockás hasán, amitől őt kirázta a hideg. Elszívtam az utolsó slukk cigim és beledobtam a hamusba. 
-Szeretem a hasad. -simogattam meg ismét. -Szeretem a szád. -simítottam végig a száján is. -Szeretem a popod. -álltam fel és az egyik kezem a farmerzsebébe tettem a másikat a mellkasára. Kevin csak fülig érő mosollyal figyelt. -Szeretem, hogy vicces vagy. Szeretem a mosolyod. -nyomtam meg egyel jobban a Szeretem szót. -Szeretem, hogy soha nem lehet téged semmivel se zavarba hozni. Szeretem, hogy a kávét minél édesebben szereted, de ha van rajtunk kívül valaki más is akkor feketén iszod, csak hogy tettesd a kemény fiút. -Kev erre felnevetett. 
-Nagyon ismersz. 
-Még nem fejeztem be. 
-Oh bocsi folytasd csak. -nyomta el ő is a cigiét. 
-Szeretlek, amikor így nézel engem, mint most. Kevin Holt. Szeretlek úgy ahogy vagy. De, ami a legfontosabb SZE-RET-LEK! -csókóltam meg. Ő azonnal felkapott és a falhoz szorított. Be kell vallanom, nem volt túl kellemes. 
-Na végre, hogy kinyögted. -vált el a csókunkból. -Én is Szeretlek. -súgta szinte a számba  
-Tegyél le kérlek. Nagyon kényelmetlen ez így a hátamnak. -húztam el a szám. 
-Oh jaj. Bocsi. -tett le a talajra. -Nem vagy álmos? 
-Attól függ mihez? -mosolyodtam el pimaszul. 
-Na vajon mihez? -kis szünet- Még jó, hogy valami jó kis kajához. -nevetett fel. 
-Mid van? 
-Maradék pizza ebédről és valami zöld leves szerű a hűtőben. De ahhoz én nem nyúlnék mert még akkor rendeltem, amikor együtt voltunk. 
-Fúj!

2020. július 5., vasárnap

2.évad 15.rész: Col & Ian (I.rész)

Col & Ian (I.rész)

-Ugye tudod, hogy a szám nem azért vérzett mert megütött? Azaz, nem csak azért. -nevettem fel.  
-Igen. -nézett fel rám a csípőmet fogva. 
-Lementem zuhanyozni. -szálltam le róla. 
-Direkt kínzol engem? -dörzsölte meg a szemét. 
-Nem. -vettem ki a szekrényemből tiszta fehérneműt és egy pizsamát. 
-Akkor miért csinálod ezt? -ült az ágy szélére. 
-Még is mire gondolsz? -mosolyogtam az orrom alatt. 
-Gonosz vagy. -dőlt hátra. 
-Jössz zuhanyozni? -pillantottam hátra rá a lépcsőtől. 
Kevin egy hirtelen mozdulattal felpattant az ágyról. 
-Hogy a viharba ne mennék. -futott utánam.

-Jól vagytok? -futottunk össze a folyosón Andyvel. 
-Persze. -torpantam meg.  
Kevin a csípőm köré fonta a kezét a vállamra támasztotta az állát. 
-Minden oké haver. Éppen fürdeni készültünk. -kacsintott a bátyámra. 
-Ez azt hiszem nem igazán érdekel. -ráncolta össze a homlokát. -De azért köszönöm az információt. Én a sajgó testrészekre gondoltam. Mármint... Tudjátok Ross. Szeretném tudni még is mi történt? 
-Jól vagyunk Andy. És már nem fontos, hogy mivolt. Kevin elintézte. 
-Engem azért érdekelne. -fonta össze a karját. 
-Ross berágott mivel Liz lefeküdt velem, -engedett el és kihúzta magát -Aztán nekem jött. Én nem támadtam, még. Elizabeth beállt kettőnk közé, hogy hagyjuk abba a civakodást, Ross pedig ismételten meg akart ütni engem, de mivel Liz odaállt így őt találta el. Én teljesen begurultam és felkentem a falra. Kb ennyi. Most pedig tovább léphetnénk? 
-NEM! Hogy mit csinált?! Én... Én... -vörösödött el a feje az idegességtől.  
-Te? Ugyan Andy, úgy se tudnál vele mit csinálni. Már. Kevin pedig ott volt. Ross egy gyökér. Viszont akár mi is történt, az az igazság, hogy valahol én is hibás vagyok. 
-Mi? Miért? -ráncolta össze a homlokát Kevin. 
Andy csak döbbenten fürkészett. 
-Oké igaz, hogy nem egészen úgy, mint ahogy te azt gondoltad -néztem Kevin szemébe -de én hozzá rohantam miután szakítottunk. Te is totál ki voltál akadva. Pedig vele nem feküdtem össze már az nap amikor szakítottunk. 
-Először is igen ki voltam akadva, de szeringem ez érthető. Másodszor pedig, szerintem bármenyire is pipa voltam, bárki bármennyire pipa azért nem ütök meg egy nőt. 
-Ő se direkt csinálta. Szándékosan ő se tette volna.  
-Jaj, hugi ne, hogy már te kezdj el magyarázkodni. -grimaszolt lenézően a bátyám. 
-De akkor is. Bármekkora gyökér, engem nem ütött volna meg soha szándékosan. Szeret. -csúszott ki a számon. 
-Ez baromság. -legyintett Kev. 
-Mármint az, hogy szeret? 
-Nem, hanem ez az egész. Szerinte azért időben észre lehetett venni, hogy odaálltál. Na de ha nem is. Akkor utána nem neki kellett volna, hogy feljebb álljon. Ha ez fordítva történt volna, mármint, ha én ütöttem volna, biztos, hogy az lett volna az első, hogy odaugrok melléd -láttam, ahogy kirázza a hideg -és meg győződőm róla, hogy minden rendben van e veled. 
-Oké ez jogos. 
-Oh csak kerüljön a szemem elé az a féreg csak egyszer. -motyogta az orra alatt Andy és bement a szobájába. 
-Megyünk fürdeni? -harapta be az ajkát Kevin. Olyan sexy ilyenkor. 
-Aham. -léptem be a mosdóba.  

Gyorsan lezuhanyoztunk majd felsiettem az emeletre, amíg Kevin leszaladt a konyhába egy adag chipsért és kétüveg sörért. 
Bekapcsoltam a gépemen egy filmet és hátra dőlve vártam a cuki kezeslábas piszimben Kevint. 
-Nézd kit találtam oda lent? -jelen meg Collal maga mögött. 
-Col szívem. Te itt? Hogy vagy? -pattantam fel rögtön amint megláttam. 
-Szia. Anna mesélte, hogy mi történt, aki Emilytől hallotta. Szóval átjöttem, meg nézni, hogy hogy vagy. Vagy is, hogy hogy vagytok. 
Col egy ételmaradékos, gyűrött, szakadt pólóban egy macinaciban és egy papucsban volt. A haja pedig tiszta kóc volt. Végig néztem rajta és összeszorult a torkom. 
-Hát az már biztos, hogy jobban, mint te. Megmerem kockáztatni, hogy amióta bezárkóztál a szobádba nem váltottal ruhát. -mutattam végig rajta. 
-Oh, hogy ez? -rántotta meg a felsőjét. -Ez csak a mai kajám. De amint Ann mondta, hogy mi történt én azonnal rohantam át. 
-Jaj, de édes vagy. -borultam a nyakába. -Most csak még szarabb barátnak érzem magam, hogy én ezt nem tettem meg érted amikor... Szóval Boo... Ja. De úgy gondoltam, hogy szükséged van egy kis egyedüllétre. 
-Semmi gond. Mindennap írtál és ez nekem most ezerszer jobban esett, mint ha ott lettél volna, mivel valóban szükségem volt egy kis magányra. De mit adj isten, ki ugrasztottál ki a szobámból, mint mindig? Valahogy mindig sikerül magadra terelni a figyelmet. -mosolyodott el. 
-De csak is azért teszem ezt, mivel tudom, hogy utálsz a középpontban lenni. -nevettem fel. Rápillantottam Kevinre, aki csak aranyosan mosolygott ránk és motyogott valami olyasmit az orra alatt, hogy “Na ja” -Na és hogy vagy? 
-Tudod, ki coming out-olt? 
-Öm... Nem? -döbbentem le. 
-Ian. 
-Az én Ianem? -húztam el a szám. 
-Aham... -vigyorodott el. 
-Akkor így már is jobban értem, hogy miért is nem erőltettem annyira a sexet.  
-Rám írt. Hogy nincs e kedvem találkozni... Oh ne haragudj Kevin –tekintett Kevre aki a telefonját nyomkodva lefeküdt az ágyamba. -biztos kettesben akartatok lenni az este. 
-Igen –nézett fel a készülékből. -De ez most fontosabb. Itt vagy ami óriási nagy szó. Jó látni, hogy jobban vagy. Szóval rád írt, hogy nincs e kedved találkozni? -nézet rá kíváncsian. 
-Jaaaj de cuki vaaagy. -ült le Kevin lábához, vele szembe törökülésben. 
-Te figyi... Ha nem tudnám, hogy tényleg meleg voltál aztán lefeküdtél egy lánnyal... Eskü most feltenném a kérdést, hogy tutira nem vagy e meleg. -mosolygott pimaszul. 
-Szóval rám írt, hogy nincs e kedvem találkozni -hagyta figyelmen kívül Kevin beszólását. -Én pedig mondtam neki, azaz írtam neki, hogy “ja miért is ne?”. Erre ő azt reagálta erre, hogy ő egy randira gondolt. -mesélte Kev felé fordulva. Aki erre tátott szájjal leengedte a telóját. 
-Jujci. -torzította el a hangját csajosra, olyan “buzisra”. 
-Gonosz vagy. -csaptam rá Kevin combjára. 
-Bocsi nem tudtam kihagyni. Na de most komolyan Jujci. Mit válaszoltál neki? 
-Azt, hogy először csak maradjunk egy baráti talinál. Elvégre veled járt. -mutatott rám. -Aztán utána meglátjuk. 
-Várjunk akkor te most... Recoming out-olsz? Vagy Again Coming outolsz, vagy Coming Coming outolsz. Hogy mondják ezt? -tette az álla alá a kezét. 
-Te tényleg bunkó vagy. -jelentette ki Col. 
-Bocsi. Ne haragudj. -köszörülte meg a torkát és láttam rajta, hogy próbálja vissza tartani a nevetést. 
-Na és mikor találkoztok? 
-Holnap. 
-És amúgy tetszik neked Ian? Jaj, de fura ezt egy fiútól megkérdezni. Bocsi. De tényleg. Tetszik neked? 
-Tudod ő miatta... Azaz amikor Elizabeth-el összejöttek akkor jöttem rá, hogy meleg vagyok. 14 évesek voltunk. Azaz 13 amikor megismertük Iant. Már akkor éreztem valamit. Lizinek mondtam ezt el legelőször. Ő pedig teljesen normálisan kezelte és segített. Szóval... Igen. Ő volt az első szerelmem. És még mindig tetszik. Irtóra sexy és dögös... -alélt el. 
-Hát igen. Az biztos... És a hasa aaaah. -nyaltam meg a számszélét. 
-Na na na! Héj! Képet. Most rögtön. Te pedig ne csurgasd itt a nyálad, a végén meg féltékeny leszek. -nézett rám szúrós tekintettel. 
-Oh te olyat is tudsz? -nyúltam az éjjeli szekrényemre a telefonomért. 
Bepötyögtem Ian Stil nevét a keresőmbe, majd Kevin felé mutattam. 

-Wow. Oké. Ő rá még én is rámozdulnék. -miután Col is és én is igencsak furán néztünk rá hozzátette, hogy csak “vicceltem”. 
Ian egyébként modell. Részben azt hiszem ez is rájátszott a szakításunkra. Vagy is. Tudva a tényt, hogy meleg lehet az volt a fő ok. 
-Na és meddig voltatok együtt Mr. Kockahassal? 
-Csak nem féltékeny vagy? -nézett rá vigyorogva Col. -Meleg. 
-Tudom. -vágta be a durcit. 
-Három évig. -válaszoltam. 
-És nem feküdtetek le? 
-Meleg. -mondtuk egyszerre Collal. 
-Oké oké. -hőkölt hátra. -Meleg értem én. Azért remélem, hogy neked nem kell 3 évet várnod egy kis... Érted? -kacsintott Colra. 
-Nagyon bunkó vagy. -nevetett fel Col. 
-Átmehetek holnap segíteni ruhát választani? -támaszkodtam a térdemre fülig érő mosollyal. 
-Hát ami azt illeti ezért is jöttem át. Múltkor volt rajtad egy cuki kék pulcsi. Azt kölcsön tudnád adni? 
-Adidas? -tette fel a kérdést Kevin kíváncsian. 
-Igen. Azt hiszem. Sötét kék. Zipzáras és kapucnis. 
-Azt mondtad, hogy nem nálad van az a felsőm. -nézet rám karba font kézzel. 
-Öm... 
-Felhúzhatod. Már persze, ha Elizabeth drágaság utána visszaadja nekem. -nézet rá majd rám. 
-Oh hát persze. -úgy se fogja. 
-Köszönöm -ölelte meg Kevint. 
-Izé... Nincs mit. Csak engedj el. 
-Oh persze. Bocsi. 
-Aztán este várom a beszámolót a nem randiról. -kacsintott Colra. 
-Rendicsek. 

Még egy kicsit beszélgettünk, aztán Col haza ment. Teljese belelkesült a holnapi találkozója miatt. Mi megnéztük a filmet, majd összebújva elaludtunk. 
Másnap délelőtt Kevin haza ment, de megbeszéltük, hogy a városban találkozunk majd Collal valahol, miután végeztek a “randevúval” Iannel és mesél nekünk. Utána pedig haza megyünk hozzá. 
-Hugi tudnál nekem segíteni? -lépett mellém a konyhapulthoz. 
-Persze. -ugrottam fel a pultra.  
-Oké. Az a helyzet, hogy Emily megkért, hogy vegyek egy iker babakocsit. Azt mondta, rám bízza csak ne valami ronda legyen. Na most, nekem elég érdekes az ízlésem. Eljönnél segíteni? 
-Hát ami azt illeti kb egy óra múlva mennem kéne, mert találkozom lesz Collal és Kevvel, Oh és este Kevinnél alszok.
-Most akkor újra együtt vagytok? -mutatott rám hunyorítva.
-Azt hiszem. -gondolkodtam el. -Nem tudom. -ráztam meg a fejem -Erről még nem igazán beszéltünk. De azt hiszem most jó így szóval.... Megelégszem. -vontam végül vállat. 
-Hát jó. 
-Amúgy. -kaptam elő a telefonom –Mutatok pár kocsit, ami szerintem jó lenne. És ha ott vagy akkor küldj képeket üzibe és válaszolok. -kerestem rá a babakocsikra. -Szerintem ez a legjobb és valami semleges színben. Fekete, fehér, bézs vagy szürke. -mutattam felé.

-Uh igen ez menő. És több funkciós. Bár elég széles. -tette a kezét az állára. 
-Igen és az árra se... Nem túl olcsó, De szerintem úgy a jó, ha a babyk egymás mellet vannak nem pedig egymás mögött és nézd azt is, hogy kb 3 éves korukig, amig szükségük lesz kocsira nem kell venni másikat. 
-Igen ez jogos. Mennyibe kerül? Jó jó az ár nem számít. De azért mennyi? 
-Hát 1000$ kb. -szorítottam össze a fogam. 
-Hogy mennyi? -dülledtek ki a szemei. 
-Kb 200at tudok adni bele.  -vigyorogtam rá. 
-Hát nem tudom. Rengeteget költöttünk mostanában. Baba szobák, babaruhák, babás cuccok. A szobád, és az még nincs is kész. Emilynek a megfelelő és a legjobb terhes cuccok, terhes gondozás és a szülő lakosztály. -így nevezi a luxus szőlőszobát. Azaz kádas, meg minden van benne és egyedül lesz a szobába. -Szóval, most lehet nem ezt fogom meg venni. Körül nézek még.
-Tudod mit? Hagyd rám. Megoldom. -kacsintottam rá.
-Ugyan Lizi ezt nem várhatom el tőled. Megoldjuk. 
-Vedd úgy, hogy ez lesz az én ajándékom a babáknak. Na meg én akarom ezt a kocsit. Szóval menj fel és pihiz.
-Oké legyen az, hogy rád hagyom a babakocsit, de cserébe megengeded, hogy veled menjek ma. 
-És mi lesz Emivel?
-Anne és Lena jönnek hozzá. Muszáj egy kicsit elszabadulnom. -tette össze a két tenyerét. 
-Felőlem gyere. De előre szólok, hogy Colról és Ianről lesz szó.
-Mármint Ian Stilről és Col Kernelről? A te exed Ianről és a legjobb barátod Colról? 
-Igen?
-Ők ketten... Ízé... -kereste a szavakat.
-Oh nem. Ez csak egy baráti találkozó volt.
-Huh már megijedtem. -tette a kezét a szívére.
-De Ian meleg. Nem rég Coming out-olt.
-Hogy mi?
-Az ijesztett meg, hogy Ian meleg?
-Nem. Az, hogy Col visszatért a srácokra. Bírtam a hetero Colt.
-Én a meleget jobban. De ez ne fontos. Mindenhogyan jó. -legyintettem.
-Aham. Na és hova megyünk?
-Pláza. Ott válnak el a randi után.
-Nem azt mondtad, hogy nem randiznak. -hunyorgott
-De! -forgattam a szemem.
-És mikor van a tali? -nézet a karórájára.
-Felhétkor.
-Az jó mert már negyed hét van. -mosolygott rám.
-Hogy tessék, az előbb még csak félhat volt. Rohan az idő ma. -én pedig csak egy cica naciban volta és Kevin alvós pólójában. -Menjünk.
-Nem akarsz átöltözni? -mutatott végig rajtam.
-Felveszek egy farmerkabátot és a szandimat. A hajamat meg a kocsidban megcsinálom. Nincs már időm rá. -futottam a fogashoz.
-Remek akkor ma se fogok inni. -kapta fel a kocsikulcsát.
-Majd vezetek én haza felé.
-Nem szívesen bízom rád és a friss jogsidra az autóm. De nem érdekel. Inni szeretnék.
-Már másfél éve meg van a jogosítványom. 
-Nem Kevinnel alszol amúgy?
-De. De majd még haza kell úgy is ugranom pár cuccért. -léptem ki az ajtón.

2020. június 1., hétfő

2. évad 14. rész: A sebek.

A sebek

-Utállak. -Indultam meg a hálója felé. -Most mi van te nem jössz? -fordultam vissza, miután ő még mindig a nappaliban állt 
-Öm, nem. Nem tudom, hogy hol a cigim. -tapogatta a zsebeit. 
-Előszoba. 
-Ki jössz cigizni? -kapta fel a dobozt és elindult az ablak felé. 
-Ja miért is ne. -vontam vállat és őt követve kimásztam az ablakon a tűzlépcsőre. -Uh basszus a hátad! -láttam meg a vörös karmolás nyomokat rajta. 
-Ne foglalkozz vele. -válaszolt a magasba nyújtózkodva ásítás közben. 
-Ez én voltam? -simítottam végig a hátán. 
-Szerinted? -szisszent fel amint hozzá értem. 
-Bocsi. -hintettem puszit a vállára. 
-Mondom, hogy ne foglalkozz vele. -legyintett flegmán. A szájába tett egy cigit és a kezembe nyomta a dobozt. Én is kivettem egy szálat, majd a pulóver zsebébe csúsztattam a többit. 
-Bassza meg ez a szar! -rázta meg a kezét benne az öngyújtóval. -Beszart az öngyújtóm. Van nálad? 
-Nincs. -ráztam meg a fejem. 
Kevin bekopogott a szomszéd ablakon. 
-Mit csinálsz? 
-Szerzek tüzet.? -nézett fel rám. 
Az ablak kinyílott és egy fiatal srác dugta ki a fejét. 
-Szia Kev. Azaz sziasztok. -vett engem is észre, én csak intettem neki zavaromban. -Ő kicsoda? -súgta oda Kevinnek felém mutatva. -Rég láttam már nálad csajt. 
-Oh, hogy ő? -nézett vissza rám. -Az exem. 
-Aham. Mindent értek. Miben segíthetek? 
-Tudsz adni tüzet? -ásított ismét. 
-Persze. -tűnt el az ablakból. 
Kevin visszaindult hozzám, mögötte pedig kimászott a srác is az ablakon egy cigivel és egy öngyújtóval. 
-Szia Loe. -nyújtotta a kezét. 
-Liz. -teljesen zavarban voltam, ugyanis én még mindig egy bugyiban és Kev pulóverében voltam, ami éppen, hogy csak eltakarta a fenekem. 
-Szép a hátad haver. 
-Ennél már nem is lehetne kínosabb ez a helyzet. -szörcsögtem a fogaim között. 
-Hidd el, hogy lehetne. Mondjuk, ha a bátyád lenne itt vagy Ross. Vagy apád. -szívott bele a cigiébe Kev és felém tartotta az öngyújtót. -Vele meg ne foglalkozz házas és van egy 4 éves lánya. Na meg meleg is. 
-Bizony. -húzta ki magát Leo. -De elszívom és nem is zavarok tovább nyugi. 
-Nem zavarsz. -húztam kedves mosolyra a szám. 
-De igen! -bólogatott Kevin. 
-Te kopogtál be. -nevetett fel Leo. 
-Nem zavarsz. Viszont én, ha elszívtam tényleg megyek. -ásított a szemét dörzsölve. 
-Jól lefáraszthattad. -nézet rám. -Na jó megyek is. -nyomta el a félig elszívott cigit. -Még Joe felébred és jön a kiabálás. Jóéjt skacok. -tűnt el. 
-Gyere ide. -karolt át Kev. Az állát a fejemre támasztotta és beleszívott a cigiébe.  
Belebújtam a csupasz mellkasába és mélyen beszívtam a levegőt, hogy érezhessem az illatát. Kevin csak még erősebben magához ölelt. Hallottam a szíve dobogását, éreztem a vére lüktetését. Lehunytam a szemem és élveztem a pillanatot. 
-Nem akarom elrontani a romantikát, de mindjárt összeesek a fáradságtól. Menjünk be. 
Visszamásztunk a lakásba. Levetettem a pulóverét és bebújtam az ágyába. Kevin is levette a farmerját és Ádám kosztümben feküdt be mellém. Hátulról átölelt és ott feküdtünk kiskifli nagy kifli pózban.  
Egy perc se telt el, én már is hallottam és éreztem a nyakamon Kevin megnyugtató szuszogását.

Reggel arra ébredtem, hogy csengetnek. Átnéztem a vállam felett és láttam ahogy Kevin a nadrágját felráncigálva indul a bejárathoz ajtót nyitni. 
Kétpercen belül kétségbe esetten tért vissza. 
-Mi a baj? -dörzsöltem a szemem rekedtes hangon. 
-Öltözz fel! -dobott rám egy pólót és egy férfi rövidnadrágot, amit az ágy végéből halászott elő. Gondolom a pizsamája. 
-Miért? 
-Itt van a bátyád és szerintem éppen a nappali állapotán szörnyülködik.  
-Bassza meg!. -vettem fel a ruhadarabokat. 
Félve mentünk ki a nappaliba, ahol Andy mérgesen gyűrte össze a kezében a szoknyámat és az ingemet, amit gondolom a földről szedett össze. 
-Jóreggelt. -morogta. 
-Nekem annyi. -súgta felém Kevin 
-Abban biztos lehetsz! De Elizabethnek is. -dobta felém a holmim. 
-Félek. -öleltem magamhoz a cuccaim. 
-Ajjaj félhetsz is, amit ezért kapni fogtok. -tűrte fel a pólója ujját. 
-Ha most verekedni szeretnél... -kezdet bele Kevin. 
-Nem fogok. Ti nem vagytok normálisak -lépet közelebb hozzám és a nyakamra mutatott majd Kevin hátára. -Nem túlzás ez egy kicsit.? 
-Meglehet. De... 
-Nem érdekel. Van most ennél nagyobb gond is. Ugyan is megjelent reggel nálunk egy szőke hullafáradt srác. -vakarászta a homlokát ingerülten. 
Miután értetlenül néztünk rá válaszolt. -Ross. Ross az. 
-Igen gondoltam, de mit keres ő itt? 
-Hát én azt nem tudom, de azt kellett neki hazudnom, hogy éppen érted jövök. Szóval eljöttem érted. Ő pedig ott vár rád a nappaliban. 
-Te elmondtad neki, hogy én itt vagyok? -mondtam teljesen megsemmisülve. 
-Nem. Azt mondtam neki, hogy Lenáéknál vagy. Már hazudok is. Remek. Nem érdekel, hogy mit műveltetek az éjjel, de Rossnak lesz néhány kérdése szerintem a nyakadat illetően. 
-Oh Bassza meg! -káromkodtam el magam. Beletúrtam a hajamba idegesen. 
-Enged ki a hajad. Az talán eltakarja. -mutatott a kócos hajamra Andy. -Van itt nálad valami normális ruhája? -pillantott Kevinre. 
-Megnézem. -fordított hátat és elvonult a szobájába. 
Én beálltam a tükör elé, ami az előszobába volt kihelyezve és próbáltam úgy igazitani a hajam, hogy eltakarja a foltot a nyakamon. 
-Azt mondtad szakítottatok. -nyújtott át nekem egy kupac ruhaneműt Kev, majd a mellkasa elött összekulcsolta a karját. A hangja csalódott volt. 
-Igen. Szakítottam is. -fordultam felé. 
-Akkor meg mire ez a felhajtás? Ha nem vagytok együtt, akkor nem csináltál semmi rosszat. Még is úgy viselkedsz, mintha megcsaltad volna. Vagy talán ennyire szégyelled az estét. -mért végig. 
Egy pillanatra lefagytam. Igaza van.  
-Én... 
-Mindent értek. -fordított hátat. 
-Mehetnénk? -jelent meg Andy a telefonját nézve. 
-Igen. -bújtam bele a fekete pólóba és a farmernadrágba, amit Kevintől kaptam.  Az átöltözés közben végig a nekem háttal álló tőlem távolodó Kevint néztem. 
-Várjatok meg! Én is megyek. -állt meg a halószoba ajtajában Kevin. 
-Hogy tessék.? -döbbent le Andy. Persze én is, de én szóhoz se jutottam.  
-Vállalnom kell a felelősséget a tetteimért. Ha már kiderül mi is történt, legalább ott leszek. Na meg aztán kíváncsi is vagyok. 
-Gonosz vagy. -válaszolt Andy. 
-Mi? Én? -nevetett fel. -Bocs. Teljes mértékben hibás vagyok én is. -komolyodott el. -És éppen ezért ott leszek és elmondom Rossnak, hogy igen megdugtam a nődet, vagy is a volt nődet. Azaz a franc se tudja mindet. De bassza meg kurva jó volt. Én nem bántam meg. -nézet egyenesen a szemembe ingerülten. 
-Ide figyelj, ne beszélj így a húg... 
-Ne! Igaza van. -vágtam a bátyám mondatába. -Szakítottam Rossal. Lefeküdtem Kevinnel. Ebben a sorrendben. Nem csaltam meg. 
-De ha nem vagytok együtt akkor miért jelent meg? -ráncigált magára egy fehér pólót Kev. 
-Gondolom megakarja beszélni a dolgokat. Honnan tudjam? 
-Menjünk. -indult az ajtó felé. 
-Várjatok, ti most arra készültök, hogy beállítotok Ross elé kézen fogva? Már nem azért az egyhúszért, de szerintem jobb lenne, ha először Liz és Ross beszélnének egymással négyszem közt. Utána jöhet a nagy felelősség vállalás a tetteinkért rész. 
-Igaza van Andynek. -néztem Kevinnre. -Jobb lenne, ha te most itthon maradnál. Szeretnék vele kettesben beszélni. Vagy is nem szeretnék, de azt hiszem muszáj. 
-Nyugi haver vigyázok rá. 
-Tudom, hogy vigyázol rá. A húgod. -kapta fel a kocsikulcsát. -De én akkor is veletek megyek. Túlságosan kíváncsi vagyok a történésekre. -mosolygott rám pimaszul. 
-Azaz arra gondolsz, hogy arra vagy kíváncsi ahogy elmondom Rossnak, hogy miután telefonon szakítottam vele, azonnal hozzád rohantam? 
-Hátha ő jobban kezeli a szitut, mint ahogy én kezeltem amikor te rohantál az ő karjaiba. 
-Aucs. Ezt megérdemeltem. -kaptam a mellkasomhoz. 
-Felőlem jöhetsz. Csak menjünk már!
-Megyek utánatok kocsival. -zárta be maga mögött az ajtót.

A házhoz érkezve megláttam a bejárati ajtónk elött, a lépcsőn ülő Rosst. 
Andy beállt a garázs elé, én vettem egy mély levegőt és nem túl magabiztosan, szakadozva fújtam ki azt. Kiszálltam az autóból, visszanéztem a bátyámra, aki biztatóan elmosolyodott. 
Remegő lábbakkal indultam meg Ross felé, azonban félúton magabiztosan kihúztam magam és egyenesen a szemébe néztem.  
Gyerünk Elizabeth szedd össze magad! 
-Szia kicsim. -állt fel amikor odaértem hozzá. 
-Szia. -néztem rá majd a házunk elé érkező kocsira pillantottam, amiből Kevin villámgyorsasággal pattant ki. Én reflexből a nyakamhoz kaptam. 
-Ez meg mit keres itt? -nézet rá ő is. 
-Ő! -javítottam ki. 
-Tessék? -hunyorgott rám. A szemei táskásak voltak, az arcára kiült a fáradság és a feszültség. Nem sokat aludhatott az éjjel. 
-Nem ez, hanem ő. És hozzám jött. 
-Hogy tessék? -nevetett fel kínjában. Megdörzsölte a szemét és a szája elé tette a kezét. -Miért jött? Várj! Ne! Inkább ne is válaszolj. 
-Te miért jöttél? -kérdeztem vissza flegmán. 
-Hát, hogy megbeszéljük a tegnap estét. De bemehetnénk? Nem itt szándékozom. -mutatott a bejárat felé. 
Kevin mellém lépet és kíváncsian fürkészett hol engem, hol Rosst. 
-Menjünk, de nem igazán van mit megbeszélni. 
-Khm... -érkezett egy erőltetett köhögés Kevintől. 
-Azaz van. -néztem mérgesen Kevinre. -Nem akarsz bemenni? Vagy tudom is én? 
-Nem. -rázta meg a fejét.
-Oké az a helyzet Ross, hogy tegnap lefeküdtem Kevinnel. És hogy őszinte legyek kicsit se bántam meg. -mondtam ki kerek perec. 
-Hogy mi? -szorította ökölbe a kezét. 
-Azért lehettél volna kicsit tapintatosabb is. -súgta a fülembe Kevin. 
-Mit csináltatok? -kezdet vörösödni a feje. 
-Mondanám, hogy bocsi. -vont vállat Kevin. -De kicsit se sajnálom. 
-Még, hogy én legyek tapintatos. -dünnyögtem az orrom alatt. 
Ross ökölbeszorított keze hírtelen meglendült és egyenesen Kevin állcsontjának csapódott. Én tátott szájjal néztem rájuk. Kevin az állához kapott fájdalmas grimasszal. 
-Oké ezt megérdemeltem. -mozgatta az állkapcsát. -De hát, ami igaz az igaz. Lefeküdtünk és még hogy milyen jó is volt. -provokálta tovább. 
-Bunkó! -Ross keze ismét lendült, de most már nem ért célt. Kevin elkapta a csuklóját komoly arckifejezéssel. 
-Óvatosan haver. -szorította Ross kezét. 
-Befejeznétek a faszméregetést? -emeltem meg a hangom 
Kevin elengedte Ross csuklóját, de ő ismét ütött. Ezúttal Kevin orrát találta el.
Felsikítottam, majd rögtön a szám elé tettem a kezem. Kevin az orrához kapott, amiből szivárogni kezdett a vér. Ross ismételten ütni készült, de én közéjük álltam, így Kevin helyet engem talált el. Éles fájdalmat éreztem az arcomon és a földre rogytam. Ross ledöbbenten lefagyot és hebegett valamit. Nem igazán tudtam rákoncentrálni, probáltam visszatartani a sírást. Felnéztem Kevinre, aki a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen. Elfogadtam a kezét és felálltam. 
-Jól vagy? -fürkészte az arcom. -Te idióta barom! -lépet közelebb Rosshoz. Lökött rajta egy kicsit. 
-Én, én sajnálom. -hebegte.  
-Én én? -lökött rajta még egyet. -Az a kibaszott szerencséd, hogy kurvára nincs kedvem benne lenni a hírekben, azzal hogy agyon vertem egy nyomorék start. -lett egyre idegesebb Kevin. Ilyen idegesnek még soha nem láttam.
-Sajnálom. De ő állt be elém. 
-És még mentegetőzöl is. -ordított az arcába. Megragadta a pólóját a nyakánál fogva és közelebb rántottá magához. Ross állba könyökölte Kevin pedig válaszként ököllel mellkason ütötte. Ross a falnak támaszkodva, a mellkasához kapva csúszott le a földre. 
Andy is megérkezett az ordibálásra. 
-Itt meg mi folyik? 
-Ross éppen indulni készült. -fujtatott mérgesen Kevin. Én szóhoz se jutottam. Az arcomat fogtam ledöbbenten. 
-Liz te vérzel?! -lépett mellém Andy. Kevin aggódva felém kapta a fejét. A számhoz nyúltam és igen, valóban csurgott a vér az alsóajkamból.   
-Hagyd jól vagyok. -toltam el a testvérem kezét. 
Ross feltápászkodott a földről, mellém lépet és egy lesajnáló pillantást vettem rám.
-Megérdemlitek egymást. -majd ezzel elindult egy fehér Audi felé.  
-Mi a franc történt.? -nézett a távolodó Ross után értetlenül Andy. 
-Ross... -kezdte dühösen Kev.
-Az mindegy. -fogtam meg Kevin kezét. -Minden rendben. 
-Hát nem úgy néz ki! Kibántott? 
-Ne, kérlek. Hagyd. -legyintettem. -Ross volt, de nem nekem szánta. -néztem az elhajtó autóra. 
-Megölöm. -szorította ökölbe a kezét.
-Kevin már elintézte. -indultam el a házba.

A nappaliban Lena, Matty és Emily ültek. Kíváncsian és aggódva fürkésztek amint beléptem. 
-Sziasztok. -töröltem le egy zsepivel a vért az arcomról. 
Utánam belépett a házba Kevin is, akinek a fehér pólója tiszta vér volt. A két vendég és Emily egyemberként néztek rá majd vissza rám. 
-Gyere segítek. -léptem Kev elé egy zsepivel és óvatosan próbáltam elállítani a vért, ami az orrából szivárgott. 
-Sssz! -szisszent fel a fájdalomtól és reflexből megragadta a kezem 
-Bocsi. 
-Menjetek a fürdőbe, mosakodjatok meg. Viszek nektek jeget. -indult meg a konyha felé. Mi pedig az emeletre. 
-Mi a frász történt? -hallottam még a lépcső tetejéről Emily hangját.

Ahogy beléptünk a mosdóba megláttam a szám. Nyugtáztam magamba, hogy még mindig szivárog belőle a vér, majd Kevin felé fordultam.  
-Vedd le a pólód.! -parancsoltam rá. 
-Szerintem ez nem éppen a legalkalmasabb arra, hogy.... érted. -biccentett a fejével. 
-Hülye. -mosolyodtam el, amitől belenyilallt még jobban a fajdalom az arcomba.
Kevin levette a felsőjét és a mosdókagylóba hajította. 
-Ne haragudj rám. -nedvesítettem be a törölközőt a tükörből nézve ahogy ő törölgeti az orrát a kezével.
-Miért is kéne haragudnom? -kapta felém a fejét. 
-Hát, hogy ilyen helyzetbe hoztalak. -csuklott el a hangom. 
-Héj ugyan már. -nevetett fel. -Ezt csak is magamnak köszönhetem. Inkább én kérek tőled bocsánatot. -karolt át hátulról és az állát a vállamra tette. -Nekem kellett volna kapnom, ha nem provokálom meg se történt volna.  
Felé fordultam és a nedves törülközővel elkezdtem letörölni a vért az arcáról.
-Nagyon fáj? -simította meg a szám szélét. 
-Nem vészes. -néztem a szemébe. 
-Tessék csak ezt találtam. -lépett be a fürdőszobába Andy kétzacskó fagyasztott zöldséggel. -Hogy vagytok? -ült le a kád szélére. 
Kevin kivette a kezemből a törülközött és a kézfejére tekeret, ugyan is felszakadt a bőre és a vére onnan is folyt. -Sajog mindenem. De holnap még rosszabb lesz. -nézett még mindig a szemembe. 
-És te Liz? 
-Meg leszek. -pillantottam a bátyámra. 
-Hozzak neked egy pólót?  
-Nem kell. -legyintett Kev. 
-Felmegyünk? Valahogy most nincs kedvem magyarázkodni Emilynek. Nem gond ugye? -fordultam a bátyám felé.
-Nem dehogy. Menjetek csak. 
Kiléptem a folyosóra Kevin pedig követett.

Felértünk a szobámba és én ledőltem az ágyamra. Kevin pedig óvatosan mellém feküdt. Ő a hátán én pedig félrefordulva az oldalamon feküdtem. Rám nézett és kacsintott. Közelebb bújtam hozzá és végig simítottam a csupasz mellkasán. Ő is az oldalára fordult és nagyon gyengéden megcsókolt. 
-Szeretlek. -tűrt a fülem mögé egy hajtincset. 
-Én is téged. -fogtam meg a kezét. 
-Nagyon megijesztettelek igaz?
-Hát még soha nem láttalak ilyennek. Igen egy kicsit megijedtem.  
-Sajnálom. -hunyta le a szemét. 
-Semmi baj. -fogtam a két tenyerem közé az arcát. -Szeretlek. -csókoltam meg. 
A gyengéd csókunk átváltott szenvedélyessé. Kevin gyengéden maga fölé húzott. Elszakadtam tőle és felültem.  
-Ugye tudod, hogy a szám nem azért vérzett mert megütött? Azaz, nem csak azért. -nevettem fel. 
-Igen. -nézett fel rám a csípőmet fogva. 

2020. április 26., vasárnap

2. évad 13. rész: Boldogság

Boldogság

“Szerelmem” ez a felírat állt rajta. Letöröltem az arcom és mélylevegőt véve felvettem.
-Szia. -tartottam vissza a sírást. 
-Én is szeretlek. -Hallottam meg Ross hangját. -Nem tudok úgy felmenni a színpadra, hogy ezt ne mondanám el. Borzasztóan hiányzol. Sajnálom, azt ahogy beszéltem veled. Ne haragudj. Feszült vagyok, a koncertek, az éjszakázás miatt és hogy nem láthatlak. Szeretlek és te nem ezt érdemled. 
-Ne! Igazad van. Te nem lehetsz ő! De én ezt nem is szeretném. Nem szeretném, hogy ő legyél.  
-Szeretlek Honey. -súgta a telefonba. -De te nem. Igaz? -szólt ismét ő a készülékbe, miután én nem mondtam semmit. -Legalább is nem úgy, mint őt. 
-Ross mennünk kéne. -halottam meg a testvére hangját. 
-Ne most Rocky! 
-Úgy sajnálom. -sírtam tovább. 
-Megértem. -csuklott el az ő hangja is. 
-Én... Bár ne ez lenne. Bár máshogy történtek volna a dolgok. Bár később bukkantál volna fel az életemben. De ezt én nem... Nem tehetem veled. Nem lenne fair, ha úgy lennék veled, hogy közben... 
-Hogy közben ő van a fejedben. 
-Igen. Nem hazudhatok neked és magamnak se. Tovább nem. Ezt nem így akartam, de... Tudom, hogy a legrosszabb az időzítésem. De nem megy ez nekem tovább. Szeretlek... 
-De őt jobban. -halottam a hangján, hogy közel jár a síráshoz.
-Annyira sajnálom Ross.  
-Most mennem kell. -nyomta ki a telefont. 

Nem kellett több félpercnél és már is újra megszólalt a telefonom. 
-Mond. -vettem fel. 
-Merre vagy húgi? 
-Kevin még ott van? 
-Haza ment. Ezt még látni is fájdalmas volt. Hogy vagy? 
-Most szakítottam telefonba. -rogytam össze az utca közepén. Egy éppen arra járó pár ijedtem odakapták a fejüket. -Úgyhogy nagyon szarul. Ő, hogy van? 
-Hogy tessék.? Jaj. Lizi nagyon sajnálom. Miben segíthetek? 
-Ő, hogy van? -engedtem el a fülem mellett az aggodalmaskodását. 
-Eléggé ki van bukva. Ami érthető. Szerintem. Miután elmentél összeszedte a cuccait és egy szó nélkül lelépett. Merre vagy? Hadd menjek el érted. 
-Nem! Nem kell! Van még egy kis dolgom. Majd megyek. -hagytam abba a sírást. Feltápászkodtam a földről és határozottan elindultam. 
-Rendben, de vigyáz magadra. És hívj, ha bármi van. 
-Rendben. -nyomtam ki a telefont. 

Határozottan, gyorsléptekben indultam el a metró irányába. Felszálltam a 8 óra 20as metróra, ami a központba ment. Ott átszálltam egy másik metróra, majd 10percet sétáltam a sötét utcákon. Megálltam egy három szintes lakóház elött. Bepötyögtem a kapukódot felsiettem a harmadikemeletre és bekopogtam a 3B lakásba. 
Nem válaszoltak. Kopogtam még egyszer. Mikor már negyedszerre se nyitottak ajtót, leültem a lakás elé és türelmesen vártam míg a tulajdonosa haza nem ér. 
Nem kellett sokat várnom. Kulcscsörömpölésére lettem figyelmes. Felkaptam a fejem és a lépcső tetején megláttam őt. Őt, aki csak lefagyva nézet rám. Felálltam és elléptem a bejárat elől. Mellém lépet, kinyitotta a zárat és beengedett a lakásba, majd utánam belépve magunkra zárta az ajtót. 
-Mit keresel itt.? 
-Hogy lehet az, hogy hamarabb ide értem, mint te.? 
Ő csak előhúzott egy doboz bontatlan cigit a zsebéből. Jelezve, hogy valószínűleg annak vétele miatt. 
-Mit csinálsz itt? 
-Nem tudom. Azaz de! -húztam ki magam. -Hozzád jöttem. 
-Valamiért gondoltam, hogy nem a szomszédhoz. -forgatta a szemét Kevin és ellépve mellettem ledobta az öltönyét a kanapéra. -Mit szeretnél.? Elmondani, hogy szeretsz majd ismét lelépni? -fordult vissza felém. Felém, aki még mindig az előszobában állt. -Mire vársz még? Gyere beljebb. -intett maga felé.
Követtem az “utasítását”. 
-Én öm... -léptem közel hozzá és belenéztem a szemébe. 
-Te? -állta a tekintetem pimaszul és megvakarta az arcát. 
Én félrenéztem, majd magabiztosan vissza rá. Beharaptam az ajkam és egy hirtelen mozdulattal a szájára tapasztottam a szám és hevesen dobogó szívvel csókoltam meg.



Viszonozta a csókot, de egy gyors mozdulattal ellökött magától és hátat fordított nekem. Rátámaszkodott a kanapé támlájára.
-Menj el! -mondta nekem háttal. 
-Nem! -válaszoltam magabiztosan. 
-Menj el Liz, mielőtt olyat teszek, amit megbánok! -markolt bele az ágy karfájába. 
-Hát akkor ne tedd! 
Kevin visszafordult hozzám, megragadta a kezem és magához rántott. Hevesen megcsókolt, majd a combomnál fogva felkapott, a kanapéhoz lépett és ledöntött rá.



Elvált tőlem és a szemembe nézet. Én lihegve néztem fel rá. Beszédre nyitotta a száját, de nem jött ki rajta egy szó se. A szoknyám teljesen felgyűrődve volt alattam, ő szorosan hozzám simulva. Ismét beszédre formálta az ajkait. 
-Nem érdekel. -jött ki a száján. Belemarkolt a combomba és folytatta a csókot. Egyre vadabbul csókolt, én pedig egyre jobban éreztem őt. A csípője köré fontam a lábaim. Igazított rajtam maga alatt, így még jobban éreztem a testét. Lehúztam a pulóverén a zipzárt és lesegítettem róla azt. Ő széttépte rajtam az ingem és annak gombjai szanaszét repültek körülöttünk. 
-Héj ez a kedvenc ingem. -motyogtam a szájába 
Mit se törődve a szavaimmal lefejtette rólam a ruhadarabot és egy pillanatra megállva végigpásztázott a testemen. 
-Minden rendben? -karoltam át a nyakát. 
-Aha. -válaszolta nemes egyszerűséggel, és visszahajolva fölém egyenesen a szemembe nézet. Úgy csillant meg a szeme, mint még soha. Lehajolt a nyakamhoz és vad, de még is gyengéd csókokat hintett rá.  Felnyögtem amint a szája a nyakamhoz ért. 
Arra lettem figyelmes, hogy elkezdi kiszívni a nyakam. Ilyet még soha nem csinált. Ismét felnyögtem, mire ő még erősebben kezdte szívni. 
-Aucs! -tátottam ki a szám fájdalmasan grimaszolva. 
-Bocsi, nagyon fájt? -nézet a szemembe. A haja az arcába lógott. 
-Nem. -túrtam bele a hajába. 
-Bocsi. -Kevin ezúttal gyengédebben csókolt meg és óvatosan lehúzta rólam a szoknyát is. 
A nadrágjához csúsztattam a kezem és kigomboltam. A boxerével együtt toltam le róla. Ő is rásegített a ruhadarab távozására a lábával. Szanaszét hevertek körülöttünk a ruhák. 
Kínzó lassúsággal húzta le rólam a bugyimat, azt is a földre hajította. A combomba markolva hozzám simult. Az arcát a nyakamba temette és a hajamba lihegve kezdett el fölöttem mozogni. Én is követtem a mozgását és lehunyt szemmel élveztem a történéseket. Egyik combomat közelebb húzva magához nézet bele a szemembe. Belemarkoltam a hajába és megcsókoltam. Ő ismét eltávolodott tőlem. 
-Mondhatok valami? -lihegte, szinte lehelte a homlokomnak támasztva a homlokát. Bólintottam. -Remélem, hogy nem csak én érzem magam jól ebben a helyzetben. -mosolyodott el pimaszul. 
-Úgy nézek ki, mint akinek annyira ellenére van ez? -nevettem fel. 
-A-a. -rázta meg a fejét az ajkát beharapva. -Vérzik a szád. -nevetett fel ő is. A számhoz kaptam és miután éreztem, hogy valóban szivárog a vér az alsóajkamból, azt lenyalva vontam vállat. 
-Te voltál. 
-Ne haragudj. 
-Nem haragszom. 
Kevin megpuszilta a szám és lassan gyorsítani kezdett a tempón. 
A hátába mélyesztettem a körmöm és szenvedélyesen a fülébe nyögtem.  Ő pedig egyre csak gyorsított. Míg nem, hírtelem megfeszült minden izma, belemarkolt a hajamba. Az én izmai is megfeszültek. Lassítani kezdtünk. Még jobban belekapaszkodtam a hátába. 
-Szedsz gyógyszert? Mond, hogy szedsz. Nem akarom befejezni. -nyögte a fülembe. 
-Abba ne hagyd.! -parancsoltam rá. 
Ő engedelmeskedett.  

Miután végeztünk leszállt rólam és mivel a kanapén nem fértünk el mind a ketten, magára ráncigálta a nadrágját és leült az ágymellé a padlóra. Felhúzta a térdeit és a fejét a combomnak döntötte. Fölé hajoltam és megcsókoltam. Visszahúztam a bugyim és felvettem a földről Kev pulóverét, majd belebújtam és felhúztam a zipzárját. 
Kevin megdörzsölte az arcét.  
-Jól vagy? -nézett a szemembe 
-Igen. -bólogattam. 
-A nyakad és a szád? -húzott az ölébe. Vele szembe voltam, a lábamat a dereka köré kulcsolva. Végig simított a folton a nyakamon. 
-Nem fogok bele halni. -nevettem fel. 
-Én viszont igen. -simogatta továbbra is a nyakam. 
-Igen. Az teljesen biztos. -bólogattam gonosz mosollyal. 
-Miért nem állítottál le.? -kulcsolta az ujjait az ujjaimra. 
-Mert én is ezt akartam. 
-Azt mondod? -vonta fel a szemöldökét. -Remélem majd Rossnak is ezt mondod amikor éppen engem herél ki. Mondjuk őt még elintézem. Andytől jobban félek. 
-Rossal. Mi... Szakítottunk. 
-Hogy mi? -döbbent le. -Várjunk csak akkor én vagyok most a vigasz pasi.? -nevetett fel és bökdösni kezdett.
-Gonosz vagy. -fogtam le a kezeit. 
-Mondod ezt te? -emelte meg a szemöldökét ismét. -Jól helyben hagytál engem Elizabeth Colins. 
-Itt volt már az ideje. -vigyorodtam el.
-Szóval akkor szakítottatok. Sajnálom. -cirógatta a tenyerem visszafojtott mosollyal. 
-Valóban? 
-Nem. -mosolygott elégedetten és megrázta a fejét. 
-Te nyertél. 
-Én nyertem. -nyúlt be a pulóver alá a hátamhoz. -Na és hogy vagy? De tényleg, hogy vagy? -komolyodott el. 
A szám elé tettem a kezem. -Nem tudom. 
-Megelégszem ezzel a válasszal. 
-Tényleg? 
-Igen. Velem vagy. -puszilta meg a homlokom. -És ha bármi baj van, ha bármi van. Én itt leszek veled. 
-Köszönöm. 
-Menjünk aludni. -tolt el magától és felállt. -Hosszú és kimerítő napom volt. -nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen. 
-Haza kéne mennem. -fogadtam el a kezét és feltápászkodtam. 
-Hogy tessék? -nézet le rám felvont szemöldökkel. -Előszőr is, miért? Másodszor pedig, kizárt, hogy haza engedjelek, egyedül, tizenegykor.  
-Megígértem Andynek, hogy haza megyek. Nem akarom, hogy aggódjon. 
-Ő mindig aggódik.  
-Tudom. Pont ezért kell haza mennem. 
Kevin felkapta a földről a telefonját, nem tudom, hogy hogy került az oda, és pötyögni kezdett rajta. 
-Most meg mit csinálsz? -néztem a készülékre. 
-Csak írtam egy SMS-t. 
Az üzenet Andynek ment “Liz itt van velem. Ne aggódj” 
-Na mert ezzel most megoldottad a helyzetet. 
-Hoppá úgy látszik. -mutatta felém a telefont. Andy válasza, “K. Gondoltam” -Na most már nem foghatod rá. Mehetünk az ágyba? Ha csak nem az van, hogy te nem akarsz itt aludni.? 
-Utállak. -Indultam meg a hálója felé.