A beszélgetés(ek)
A buli egész lájtos volt. Épp olyan amilyennek azt Emily is szerette volt. Miután Andyék eljátszottak pár számot, ő Emily mellé telepedet és beszélgettek pár vendéggel. Azaz azokkal akik éppen oda támolyogtak.
Látszólag Em jól érezte magát, aminek nagyon örültem.
Col és Brook végig a fotelon hevertek és szórakoztatták egymást, Brad és Anne, Lena-val és Matt-tel beszélgettek. Én pedig. Hát én pedig... Csak elültem magamnak itt-ott. Akivel próbáltam beszélni azok vagy Kevin-ről vagy Ross-ról kérdeztek és hát most valahogy egyikről se volt kedvem beszélni.
Úgy fél tizenegy körül kimentem az udvarra és leültem a nyirkos fűbe. Rajtam kívül csak egy srác volt kint akit nem igen ismertem fel. De ő az udvar másik felében hevert a földön, és mivel nem éget a kinti világítás nem ismertem fel. De nem is igazán érdekelt, hogy ki is lehetett az.
-Kedves. Miért ülsz kint a hidegben, egyedül?-lépett mellém Col.
-Szia.-néztem fel a fiúra.
-Mi a baj?-ült mellém.
-Azt most én se tudom igazán.
-Hogy lehet nem tudni?-vonta fel a fél szemöldökét.
-Boldog vagyok, de még se. Nevetnék, de még se. Sírnék, de még se. Oda mennék Emily-ékhez, de még se. Nem tudom, hogy mit kezdjek.
-Még mindig fura vagy.
-Húsz év alatt még nem szoktad meg. -húztam óvatos mosolyra a szám.
-Nem tudod, hogy mit kezdj most? Vagy nem tudod, hogy mit kezdj úgy amblok?-csapot a közepébe.
-Is is... Azt hiszem.-temettem az arcom a tenyerembe.
-Minden oké?
-A bátyámnak és a legjobb barátnőmnek gyerekük lesz. Az egyetlen barátom, aki végre úgy igazán faszán önmaga volt, kitalálta, hogy beáll a sorba és hetero lett. A barátommal szakítottam és nem sokra rá más sráccal feküdtem le. Mindenki és minden távolodik. Én pedig kezdem úgy érezni, hogy az amit eddig boldogságnak hittem, csak a mese világomban létezik. Vagy létezett.
-Hol van?
-Ki?
-Ross?
Col szemébe néztem és majdnem elsírtam magam, vettem egy mély levegőt és nyeltem egy nagyot.
-Turnén. De erről most nem szeretnék beszélni. Sőt most egyedül akarok lenni egy kicsit. Bocsi.
-Jól van, de ha bármi van... Szólj.-állt fel és hátat fordítva távozott.
A sötét alak a kert másik oldalában megmozdult és egyenesen velem szembe ült. Még mindig nem tudtam, hogy ki az. De mivel zavart, hogy engem néz. (még, ha nem is akkor is olyan érzésem volt). Elfordultam egy másik irányba.
Mit gondolhat most rólam Col? Nem elég, hogy tönkre tettem az ő bulijukat is az drámáimmal, de most Emily szülinapján is itt kint ülök és sajnáltatom magam.
A fejem alá gyűrtem a sálam és elfeküdtem. Néztem a csillagokat.
-Azt hiszem, most jött el a pillanat, hogy beszélünk.-hallottam meg Andy hangját, majd megláttam a fejét. Fölém hajolt és a kezével jelezte, hogy üljek fel.
-Nem akarok beszélgetni.-tettem a szemem elé a karom.
-Pedig nem fogod megúszni. Na gyerünk! Felülni!
-Mond!-helyezkedtem törökülésbe és rákönyököltem a combomra.
-Mi a baj?-foglalt helyet mellettem.
-Semmi érdekes. Csak kicsit sajnáltatom magam... Magamnak.
-Nem tetszik, hogy Ross-al vagy. Nem tetszett, hogy Kevin-nel voltál. De Ross... Figyelj, aranyos, de nem most. Ki kéne pihened Kevint. És utána belekezdened valami újba. Nem pedig egy másik srác karjaiba menekülnöd. Szembe kell nézned a valósággal. Nem élhetsz mese világban, a vatta fákkal és a juhokkal. Ne menekülj! Érezd át. Enged, hogy fájjon. Kevin-nek is fáj. Ross pedig, nem ezt érdemli. Nem azt érdemli, hogy csak vigasz legyen.
-Ja.-tépkedtem a fűszálakat.
-Ja!? Én itt kész monológot nyomok le, te meg csak "Ja". Hát kösz.
-Hány lánnyal feküdt le mióta szakítottunk?
-Ez most miért lényeg?
-Igazad van, nem az.
-Ha te valóban szereted Ross-t akkor nem ilyeneken gondolkodsz. De ha meg annyira érdekel.!? Akkor ott van kérdezd meg.-mutatott az udvar túl felére. Követtem a kezét és észre vettem a srácot aki a fűben támaszkodott hátradőlve, velünk szembe. Így már láttam, hogy Kevin az.- Legyél őszinte magaddal húgi. Szereted te Ross-t?
-Nem akarok most se Ross-ról, se Kevin-ről beszélni.-mondtam idegesen.
-Már pedig fogsz!-ült mellettem higgadtan a bátyám.
-De nem akarok.
-Szereted Ross-t?
-Igen! Igen szeretem! Szeretem Ross! De nem úgy mint azt a hülye faszt.-biccentettem Kevin felé. Kissé lehet, hogy hangosabb voltam a kelleténél mert a fiú felkapta a fejét.-És igen kurvára bánt, hogy az akinek most itt kéne lennie mellettem, hogy ne kelljen azon gondolkodnom, hogy kit szeretek vagy kit nem. Az valahol máshol van. És egyre csak az jár a fejembe, hogy biztos-e, hogy jól döntöttem? És most, hogy ezt is tudod, menj vissza Emily-hez. Egyedül szeretnék lenni!- Mutattam a ház felé.
-Erre... Erre most nem tudok mit mondani. De szerintem ezt ő is hallotta.-nézett a felénk közeledő alakra. Felállt és vissza ment a meleg lakásba.
Kevin megállt előttem.
-Leülhetek?-temette a száját és az orrát a sálába.
-Nem!-válaszoltam határozottan.
-Azért én leülök.-huppant le mellém a fűbe.
Felhúztam a térdem és átkaroltam.
-Gondolom hallottál mindent.
-A lényeget. Azt hiszem. Igen.-bólogatott hevesen.
-Akkor jó.
A következő percekben csöndben ültünk egymás mellett.
-Senkivel nem feküdtem le.-szólalt meg ő.-Azóta még nem.-fürkészte a tekintetem.
-Jó.-válaszoltam mit se törődve vele.
-És ti lefeküdtetek?-babrált egy fűszállal.
-Úgy is tudod a választ. Akkor meg miért kérdezed? -néztem a kezére, majd a szemébe.
-Mert szeretném, ha nem lenne igaz.
-De az.
-Tudom.
-Azt hiszem Boo megcsalja Col-t.-kaptam el a fejem.
-Ez meg most, hogy a franca jön ide?-hunyorgót rám értetlenül.-És honnan veszed ezt?
-Témát akartam váltani. És most éppen ezen kattog az agyam.
-De miből gondolod?
-Teljesen máshogy viselkedik február közepe óta. Olyan gyanús. Igaz, hogy nem régóta vannak együtt, de észre vehető, hogy furán viselkedik.
-Lehet. De lehet, hogy csak neked tűnik úgy.
-Megölöm, ha tényleg úgy van ahogy gondolom. Ha össze töri Col-t.
-Akkor majd én is segítek. De nincs így.- húzta félmosolyra a száját.
-Remélem is.
-Ne és mond, hogy vagy úgy amúgy?
-Érdekesen. És te?
-Fáradtan.
-Na miért?-fordultam felé teljes testtel.
-Lassan diploma. Vizsgák, tanulás, banda próbák, non stop talpon lét, sok sok kávé.
-Pihenned kéne.
-Erre én is rá jöttem. De nem lehet. Muszáj levizsgáznom. Kell a normális meló.
-Mit akarsz csinálni?
-Azt hiszem egy ideig reklám pszichológia. Aztán idővel Saját prkaszis és Pszichiáter.
-Nem rossz tervek.
-És te? Te mit szeretnél majd csinálni?
-Gazdag szeretnék lenni, a semmit tevéstől. De ez sajnos nem túl valószínű, hogy össze jön. Úgy hogy lassan neki állok melót keresni és talán film rendező vagy színdarab... Vagy esetleg rendezvény szervező szeretnék lenni.
-Erről még nem igen hallottam. Mármint tőled.
-Hát...-vontam vállat.- Mostanában ezeken gondolkodom.
-Jó tervek. Tetszenek. Remélem össze is jönnek.
-Hát igen. Én is remélem, hogy neked össze jön amit terveztél.-hajtottam a fejem az ölébe. Nem tudom, hogy miért. De jó érzés volt. Jó érzés volt az ölében feküdni és beszélgetni a semmiről.
-Ígérd meg nekem, hogy csak akkor szomorkodsz, ha igazán van rá okod.-piszkálta a hajam.-Nem szeretlek szomorúnak látni. Főleg nem, ha én is közrejátszok.
-Sok mindent át kell gondolnom. De azt hiszem komolyan gondolom ezt az egészet Ross-al. Tényleg szeretném ha működne. És nem csak a menekülésről van szó. Boldoggá tesz. Megnevetett, és örülök amikor mellette kelhetek fel reggelente. Persze nem olyan mint veled. Olyan soha nem lesz. De ez az egész olyan más. Jól más.
-Akkor nincs más hátra mint előre. Előre a boldogság irányába.
-Hol rontottuk el?
-Mi?-mutatott magára.- Talán ott, hogy nagyon erőltettük, hogy jó legyen. Túl tökéletes volt. Én a hibát kerestem sokszor, de nem találtam. Így megalkottam. Meg a sok stressz is közre játszott. Legalább is részemről.
-Szerettelek. Szeretlek.-merültem el a szemeiben.
-Igen tudom. Én is szeretlek. De ami nem működik, azt nem szabad erőltetni.
-És mi van ha működne? Csak tennünk kéne érte?
-Lehet. De te. Te most kezdesz igazán beleesni Ross-ba. Így is sokat agyalsz a dolgaitokon, dolgainkon. Ne bonyolítsuk még tovább.
-Igen, igazad van. De mi lenne, ha nem szakítottunk volna? Ha még mindig együtt lennénk?
-Valószínűleg ugyan így ülnénk itt, azzal a különbséggel, hogy nem tartanám vissza a vágyat, hogy megcsókoljalak.-nevetett fel.-De szakítottunk.
-Igen. De barátok attól még lehetünk. Legalább is megpróbálhatnánk.
-Talán.-simogatta meg az arcom.-Nehéz lesz.
-Az. De ha meg se próbáljátok.-állt mellettünk egy szőke hajú mosolygós srác.
-Ross?- Pattantam ki Kevin öléből.-Te meg mit keresel itt?
-Nem akarok úgy elmenni, hogy nem búcsúztunk el rendesen. Viszont annak örülök, hogy lesz aki vigyázzon rád. Még ha ez a valaki az exed, akkor is.
-Menyit hallottál a beszélgetésünkből?-állt fel Kevin is.
-Azóta követem Liz mozdulatait amióta Col kint volt nála. Úgyhogy úgy nagyjából mindent.
-De mi már vagy másfél órája itt kint heverészünk.-gondolkodtam el.
-Csak egy és negyed órája. Mondjuk már akkor ide akartam jönni amikor Col bement, de kíváncsi voltam, hogy menyit bírsz ki egyedül?.-nevetett fel.
-És akkor most miért jöttél ide?
-Megunta már az álldogálást.-karolt át.
-Meddig tudsz maradni?
-Innen megyek holnap reggel.
-Tényleg?
Kevin becsületesen állt mögöttem és követte az eseményeket.
-Rád bízhatom abba az egy hónapban amíg nem leszek itthon?-nézett az ex barátomra.
-Azt hiszem.-bólogatott becsületesen.
-Nem megyünk be inni valamit?
-De.-hírtelem úgy éreztem, mint ha egy gyerek lennék. Észre vettem ám, hogy ahogy megjelent Ross olyan lettem mint egy tíz éves.
-Kevin? Velünk tartasz?-ajánlotta fel kedvesen.
-Én még maradok egy kicsit.-ült vissza a fűbe.
-Csak sima colát kérek.-súgtam Ross fülébe.-Mindjárt megyek én is.
-Jól van.-kacsintott rám a barátom. Úgy érzem, hogy nagyon jól elleszünk mi Ross-al. Tudja, hogy mitől döglik a légy.
Letérdeltem Kevin mellé és gyengéden magamhoz öleltem.
-Köszönöm.-leheltem a nyakába, amitől a fiú libabőrös lett.
-Még is mit?-karolta át a csípőm.
-Nem tudom. Azt, hogy mellettem vagy, hogy beszélgettél velem,hogy feldobtad a hangulaton és, hogy ilyen normálisan állsz Ross-hoz.
-Teljesen mindegy, hogy most kivel is vagy éppen együtt. Úgy is az én feleségem leszel.-szorított magához erősen. Éreztem a szíve dobbanását, halottam a lüktető ereit és éreztem a lélegzetét a nyakamban.
-Tényleg köszönöm.-próbáltam eltolni magamtól, de ő nem engedett.
-Én köszönöm.-puszilt homlokon, és engedett el.
-Azért majd gyere be.-álltam fel.
-Mindenképp.-kacsintott felém.
Mi ez a kacsintás a srácoknál? Oké hatásos, többnyire, de na.
