2017. február 24., péntek

6. rész.

Anne és Brad


A tegnapi nagy zenélgetés után, aminek fél 10-kor lett vége. Elköszöntem Kevintől és haza kísértem Anne-t. Amiből az lett, hogy ott is aludtam náluk. 
Más nap reggel Col csörömpölésére keltünk fel.
-Mi a frászt csinál ilyenkor?-néztem az órámra.-Aj! Már fél tizenegy.
-Megígérte Apának, hogy megcsinálja a lépcsőt.-ült fel az ágyában Anne.
-Apud még mindig nem fogadta el, hogy meleg?
-Nem. És szerintem nem is fogja.
Col-ról igazából szerintem szinte mindenki tudta, vagy legalább is sejtette, hogy más. Col a 14. születésnapjukon monda el Franc-nek (Anne-ék apukája), hogy ő a fiúkat szereti. Hát igen. Franc eléggé ki volt akadva. De persze nem igazán tud evvel mit csinálni.
-Na és mond csak Anne.-fordultam Anne felé.-Mikor találkozol Brad-el?
-Délután jön értem.-mosolyodott el.
-És mit fogtok csinálni?
-Hát a tervben az áll, hogy mozi, utána séta. De még nem tudom.-sétált az ablakhoz.
-Értem. És a délután még is mit jelent? Hány órát?-húztam fel egy papucsot.
-Fél kettő.-nyitotta ki az ablakot és egy mélyet szippantott a friss levegőből.
-Oki. Akkor én itt nálatok meg is várlak szerintem. Kiváncsi vagyok a randitokra.-húztam széles mosolyra a számat és magamhoz húztam a barátnőmet, hogy megöleljem.
-Felőlem.-viszonozta az ölelésem.
-Liz. Segítenél?-kukucskált be az ajtón Col egy kalapáccsal a kezében.
-Öm.. Persze miben kéne?
-Te jobban értesz a szerszámokhoz mit Anne, és kéne adogatni őket.-lépett beljebb a szobába.
-Jól nézel ki.-kacsintottam rá. Col egy szakadt farmerban és fekete-zöld kockás ingben, kezében egy kalapáccsal állt meg előttem.-Persze már is megyek

Rendben. Anne-ért pontban fél kettőkor megérkezett Brady és durván 8 órakor értek haza. Anna egy nagyon szép ruhát húzott fel a randiára. És persze a ruhát drága testvére Col választotta ki.





 -Na mire nem jó ha van egy meleg testvéred?.-állt meg a tükör előtt Annme.-Köszi Col!.-nyomot egy puszit a testvére arcára. Col válaszul csak rákacsintott.

Abban a hat és fél órában amíg Anne távol volt. Én segítettem, meg csinálni a lépcsőt Col-nak, mert, hogy délelőtt nem igazán sikerült. Szóval a lépcsővel végeztük háromkor.
Háromtól ötig csendes pihenőt tartottunk. Az-az Col aludt meg Tv-zet, én pedig Kevinnel beszélgettem telefonon. A pihi után megnéztünk pár részt a sorozatunkból, az Odaátból. És Anne már haza is ért.
-Naaaa mesélj.!-ugrottam elé amint betette a lábát a házba.
-Jó. De előbb még ha nem haragszol haza érnék.-nevetett fel Anne és letette a táskáját.
-Bocsi.-vigyorogtam rá.
-Semmi.-legyintett.-Na gyere akkor menjünk fel.


-Na szóval.-ült le a babzsákfoteljébe Anne.-Megnéztük a Kész Katasztrófa-t. Nagyon jó film volt. Sokat nevettem.-pirult el Anne.-Mozi után beültünk kávézni a külvárosban. A kávézóban tök jól elbeszélgettünk. Képzeld van egy puli kutyája. Mutatott róla képet. Olyan nagyon aranyos.-túrt a hajába.-Az a neve, hogy Tofiffi.-nevetett fel.-Jaj és azt mondta, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen sok testvérem van. Meg, hogy ő is szeretett volna, de a szülei nem akartak..-húzta el egy kicsit a száját.-Na meg mindenféle másról beszélgettünk ott. Utána lementünk a partra sétálni, de mivel akkor már fél hat felé járt az idő elég hűvös volt és nem volt elég a farmerkabi. Ő pedig a vállamra terítette a dzsekiét. Olyan aranyos volt.-nézet rám őszintén mosolyogva.-Fél hétre volt foglalva egy asztal a... Nem fogod kitalálni, hogy hova.- én csak megráztam a fejem, célozva arra, hogy nem tudom és, hogy folytassa már.-A Marky's pizzériába.-nevetett fel elpirulva.-Ott bevágtam, egy jó nagy adag spagettit.-hát igen Anne-nak az a kedvenc helye, de a vicc az hogy a pizza ott pocsék. Viszont a spagetti.. Uuu az fenséges.- Haza felé pedig sétáltunk, és képzeld megfogta a kezem...-szorította a kezét a mellkasához.
-Jaj.-nevettem fel.- Azt hittem már, hogy megcsókolt.
-Csit.!-parancsolt rám.-Hallgass végig. Na szóval. Megfogta a kezem, én meg totál zavarba jöttem. Azt mondta, hogy ilyenkor nagyon aranyos vagyok. A Lawis parkon át jöttünk, ugye arra hosszabb.-vigyorodott el.-Ott megáltunk a kívánságkutunk előtt.-Hát igen a kút. Valamikor kilenc-tíz évesen láttunk valami gagyi filmet Emily-vel, Brook-kal és Anne-val egy varázs kútról ami úgy nézet ki mint a parkban lévő kút.- Brad átkarolt és magához ölelt. A fülembe súgta, hogy köszöni a mai napot. És, hogy nagyon örül neki, hogy vele voltam. Én belenéztem a gyönyörű zöld szemébe és megszólalni se tudtam. úgy vert a szívem...  Brady közelebb hajolt és...
-És?!-figyeltem izgatottan.
-És megcsókolt.-tette a kezét a szája elé mosolyogva.
-TE JÓ ÉG!!!!-visítottam fel boldogan.
-Halkabban.-szólt rám fülig érő mosollyal Anne.
-Jaj bocsi. Az első nyilvános helyen történő csókotok.-tapsikoltam örömömben.-Na és, folytasd. Kiváncsi vagyoook.
-Vissza csókoltam- lett ő is egyre izgatottabb.- A derekamnál fogva magához húzott és olyan romantikus volt. Aztán vagy...
-Liz Andy keres telefonon.-szakította félbe Anne-t Col.
-Kuss Col! Éppen a legizgalmasabb résznél tartunk. Mond neki, hogy legkésőbb tízre otthon vagyok.
-Oké Bocsi.-emelte fel a kezeit védekezés gyanánt nevetve Col.
-Folytasd!-parancsoltam rá Anne-ra.
-Hol is tartottam?
-Ott, hogy magához húzott...
-Ja! Legalább 5 percen keresztül el se szakadtunk egymástól, mikor is éppen mögöttünk ment el egy néni a kutyusával, aki Brad-nek dörgölődzött,mármint, hogy a kutya, nem a néni.-nevetett fel, a hasát fogva- Hogy simogassa meg. A néni rászólt a kutyára és bocsánatot kért tőlünk, hogy félbe szakított minket a kis kópé. De Brady leguggolt és megdögönyözte a kölyök kutyát.
-Ejnye az a kutya.-nevettem fel.
-Ezek után kézen fogva sétáltunk hazáig és mindenféléről beszélgettünk. A ház előtt egy csókkal köszöntünk el, ami ismét elég hosszú volt.-pirult el ismét Anne.
-Jaaaaaaj! Istenem... Juuuj! Olyan jó, hogy alakultok.
-Öm.. Köszi?-kezdtünk el nevetni.
-De most komolyan! Ti ketten nagyon össze illetek. És kitudja. Lehet hogy ő lesz az első...
-Ne is mond. Ez olyan ciki... És ijesztő-vágta félbe a  mondandóm.
-Mi is ciki?
-Az, hogy ő lenne az első. Vagy is... Nem az... csak na...19 éves vagyok és még nem voltam fiúval úgy. És mi van ha Brady-nek így már nem is kellek?-szomorodott el.
-Először is. Te nem csak úgy nem voltál még fiúval, ha nem más, hogy se nagyon.
-De ott volt Dilan.
-Ja tényleg Dilan, akivel tizedikben voltatok együtt kemény három hetet.-nevettem fel.
-Jó de ott volt.
-Jogos.-mutattam Anne-ra-Másodszor pedig.-tértem vissza a lényegre.-Én se voltam még senkivel. És ha ezért nem kellenél neki. Akkor nagyon bolond.!
-De hát...-nézet értetlenül-Ian?-Ian-nel érettségi után párnappal szakítottunk. 
-Nem.
-De hát én azt hittem.
-De nem. Igazság szerint pont ezért szakítottunk. Mármint, én nem szerettem őt szerelemből. Meg hát ő erőltette és így még szarabb volt.
-És Andy.. Andy meg Em tudják, hogy te még...?
-Szerintem.. Nem tudom.-vontam vállat.



Ennyi lenne mára. Jövőhéten Pénteken hozom a következőt.
Addig is mindenkinek Jó hétvégét és sok jót a jövőhétre.

2017. február 17., péntek

5. rész

Fekete-fehér




 (1 hét múlva)

Kevinnel azóta se beszéltem. Persze ő kereset, de ahányszor hívott, én ne vettem fel, az SMS-eire nem válaszolta, És amikor jöttek próbára én vagy Anne-val vagy Col-lal voltam. Kev üzent Andy-n keresztül is, de én nem üzentem vissza. Andy ezt egy kicsit szerintem élvezte is. Már mint azt, hogy nem nagyon nyitok Kevin felé. De nem tudok neki mit mondani. Én tényleg örülnék, ha lenne köztünk valami. De azt hiszem, hogy túlságosan is beleéltem magam anno. Nem gondoltam bele abba, hogy mi lenne, ha tényleg össze jönnénk. Nem tudom, hogy megbízhatok e benne. Félek, hogy mi lenne, ha megcsalna. Nem tudnék avval a tudattal vele lenni, hogy kitudja mikor csal meg. Vagy esetleg megcsalt e? Emily azt mondja, hogy mondjam el Kevin-nek, hogy, hogy érzek. Anne azt, hogy jogosan félek, de merjek lépni. Brook... Brook szerint aranyos srác Kev. Col pedig úgy látja, hogy hagynom kéne az egészet, mert Kevin nem fog megváltozni egyik napról a másikra. Így hát az elmúlt egy hetem, másról sem szólt csak, hogy ezen kattogtam.

-Na jól van Húgi.-nyitott be a szobámba Andy.-Eleget kuksoltál már itt bent. Egész héten csak akkor láttalak amikor jött hozzád valaki vagy elmentél... Ma lesz egy rendhagyó bandapróbánk...
-Akkor megyek is.-álltam fel a fotelemből és a pulóveremért nyúltam ami az ágyamra volt hajítva.
-Nem mész te sehova.-állt be az ajtó elé, hogy ne tudjak ki menni.-Meg kell beszélned Kevin-nel ezt az egészet.-ragadta meg a karom.-Kezd elegem lenni, hogy a nyomi, minden egyes alkalommal amikor találkozunk, olyan mint a.. mint a mosott szar. És te is elég szarul nézel ki.-mutatott végig rajtam.-Ted magad rendbe és gyere a stúdióba. Mindenki rád vár.-fordított hátat.
-Mi az, hogy mindenki.?
-Avval ne foglalkozz. A lényeg, hogy Kevin is itt van.-válaszolt nekem háttal és elhagyta a szobám.

A szekrényemhez sétáltam és kedvetlenül elkezdtem kidobálni a ruháimat az ágyra. Mivel nem igazán foglalkoztam avval, hogy mit húzzak fel ezért magamhoz híven csupa sötétet választottam.




A hajamat csak kiengedtem és átfésültem. Ránéztem az órámra, hogy még is mennyire járhat az idő és meglepetten állapítottam meg, hogy már délután fél hat van.
Lesiettem a lépcsőn és benyitottam a stúdióba.
-Itt vagyok.-néztem el Kevin mellet. Szerencsétlen pedig elég csalódott volt, hogy csak így átnéztem rajta.
-Rendben.-bólintott Andy.-Kevin.!-fordult felé. Kevin felkapta a fejét és vissza nézett a bátyámra.-Nos. Most van fél 6.-nézet az órájára Andy.-Van egy félórátok, hogy megbeszéljetek mindent és utána próba.
Mivel se Kev se én nem mozdultunk Andy az ajtó felé mutatott, arra célozva, hogy menjünk már.
Kevin lépett először, fellát a székből és kisétált, én pedig bizonytalanul követtem.

-Figyelj Kevin.-ragadtam meg a csuklóját amint becsuktam az ajtót magam mögött.-Sajnálom, hogy nem válaszoltam semmire...-Kevin kedvetlenül megrázta a fejét.-Csak tudod... Nem tudtam volna mit mondani, mert még én se tudom, hogy mit is szeretnék tőled.-néztem mélyen a szemébe. Emily azt tanított, hogy ilyenkor mindig azt kell tenni, bármennyire is nehéz.

-Szeretném bebizonyítani... Bebizonyítani, hogy szeretlek. Mert szeretlek. És erre az elmúlt napokban döbbentem rá. Vagy is, eddig is tudtam, hogy sokkal többet érzek irántad mint barátság. De ilyet még nem éreztem. Csak te jártál a fejemben. És azon kattogtam, hogy hogy is bizonyíthatnám be, hogy kellesz. Szinte mindenről te jutottál az eszembe. De komolyan. Tegnap például elsétáltam a kisbolt előtt és eszembe jutót, hogy mennyire szereted a cola-t.-fogta meg mind a két kezem.-Szeretném, ha barátnőm lennél.
-Én viszont...-kaptam el a tekintettem és a plafonra néztem.-Kevin én nem tudod, hogy sikerülne e megbíznom benned.-folyt végig egy könnycsepp az arcomon.-Nem akarok mindig arra gondolni, hogy megcsalhatsz. Hiszen már annyiszor meg tetted más lányokkal. Nem bírnám ki.-kezdtem el sírni.
Kevin csak magához ölelt és egy ideig nem mondott semmit. Szerintem nem is tudott volna mit mondani.

-Sajnálom.-simogatta meg a hátam kb 5perc csend után.

-Nem, én sajnálom.-szipogtam.-Én sajnálom. Nem kellet volna így kitörnöm.-töröltem meg a szemem.
-Ugyan. Így legalább tudom, hogy mit érzel.-fogta meg az arcom és nyomot egy puszit a homlokomra.-Elhiszem, hogy nem tudnál meg bizni bennem. Elvégre teljesen jogos.
-Én is szeretném.-néztem a szemébe.
-Mit szeretnél te is?-nézet értetlenül.
-Azt ha összejönne ez köztünk. Probáljuk meg. Már mint... Én... 
-Elizabeth Colins- fogta meg ismét az arcom.-Lennél a barátnőm?-húzta széles mosolyra a száját.
-Igen.-bólintottam rá az ajánlatra mosolyogva.
Kevin felnevetett, majd megcsókolt.
-Köszönöm.-súgta két csók között. 
-Khm...-bukkant fel mellettünk összefont karral Brook.- Útban vagytok.
-Jaj bocsi.-léptem egyet balra, elválva Kevintől, hogy elengedjem barátnőm. Kevin felnevettet.
-Jó az időzítőd Booklyn Hood.
-Igen tudom. Bár sokszor azt kívánom bár ne lenne az.-sétált el mellettünk az emelet irányába. 
-Bejöttök?-szólt ki a stúdióból Anne.
-Aham.-kulcsolta az ujjait az ujjaimra Kevin és bementünk a többiekhez.
-Remek. -vette fel a gitárját Andy.- Akkor most, hogy azzal a tudattal kell élnem, hogy meg fogod rontani a húgom, kezdjük el a próbát.-állította be a mikrofont.
Kevin arcon puszilt és beállt a bátyám mellé, hogy elkezdjék a zenélést.
-Emily kicsim... A mikrofon a tiéd.-állt hátrébb Andy és átengedte a helyét Em-nek.
-Mi van?-néztem fel Emily-re
-Szombaton lesz az első előadásom és szólóznom kell. Andy-ék pedig, hogy segítsenek, megengedték, hogy egyszer-kétszer elénekeljem.-magyarázta meg Emily.
-Tényleg. Bocsi. A nagy ,,depimben" elfelejtettem.-húztam el a szám.-És mi is lesz a darab?
-Együtt egyért.-állt a miki mögé. 
-Az egy jó kis darab.
-Igen.-mosolygott kedvesen Em.- És fosok is eléggé miatta. De amúgy tényleg! Miért nem jöttél el a válogatóra?
-Majd legközelebb. Most még élvezem a bátyám és anyámék vagyonát.-nevettem fel. Oké persze, hogy ezt nem gondoltam komolyan. Mert szeretnék elmenni egyszer majd dolgozni és ez a színész-esdi még jó is lenne.  De Andy-vel és apuékkal úgy beszéltük meg, hogy suli után pihenek egy évet és majd utána megyek el dolgozni. Ezt pedig szeretném ki használni.
-Hát jól van.-dünnyögte mosolyogva Andy.
-Na de halljuk azt az éneket.-csapta össze a tenyerét Anne.
Emily a srácokra nézett, felvette a fejhallgatót és már bele is kezdett.


Emily hangjától mindig kiráz a hideg. És persze Anne-étól is.
De őt nem tudtuk rávenni az éneklésre.




És ennyi lenne már. 
Jövőhetén Pénteken hozom a következőt.

2017. február 10., péntek

4. rész

Mi lesz velünk?


-Nem fogsz így fázni?-nézett végig rajtam. 
A pizsim, a papucsom és egy pulcsi volt rajtam.
-Október van nem December.-vontam vállat.
-Felőlem.-ráncigálta magára a kabátját.
Kimentünk a ház elé. Kevin előhúzta a kabátjából a cigiét, kivett egy szálat majd felém nyújtotta.
-Kérsz?
-Nem köszi. De mit is szerettél volna.?-tértem a lényegre.
-Ja.-gyújtotta meg a cigit.-Tudod,...-kezdett bele.-Tudom, hogy Andy nem nagyon örül, ha mi együtt vagyunk. Nem szereti, ha akár csak rád is nézek. És tudod nem véletlen óv téged. Szeretem a lányokat, és ezt nem titkolom. Szerintem már volt vagy... szóval volt már pár barátnőm. És lehet, hogy hülyeséget mondok, ha azt mondom, hogy talán volt kettő vagy három, akit... szóval, akit igazán szerettem és akik mellet nem mentem félre. De szeretném, ha tudnád... Mind ezt rólam. Mert én szeretném.. szeretnék egy esélyt... Kettőnknek. Még ha emiatt Andy meg is utál. Vagy tudom is én.-magyarázott a kezével kapálózva.
Láttam rajta, hogy zavarban van. És, hogy őszinte legyek én is abban voltam. Kevin nagyon aranyos srác, de.. Nem is tudom... Ez az egész bizalom kérdés, elég necces. Bírom Kev-et de én nem csak sex-re vágyom, én őt szeretném. Őt mint a barátom, és nem pedig egy dugó pajtit.
-Figyelj.!-néztem le a papucsomra.-Ez az egész... Nekem nincs szükségem valaki olyanra, aki... Aki ki tudja, hogy mikor csal meg. Ha bármit is akarsz-néztem a szemébe.-akkor abban biztosnak kell lenned. És bizonyítanod kell, hogy... Hogy én kellek. 
-És hogyan? Mivel bizonyítsam?
-Találd ki.-vontam meg a vállam.
Kevin eldobta a cigiét közel lépet hozzám, jobb kezét a tarkómra rakta és magához húzott. Nyomot egy puszit a számra.
-Bebizonyítom Elizabeth.-suttogta szinte a számba, majd meg csókolt.



-Khm...-szakította félbe a csókunkat valaki.-Aranyosak vagytok! De egy kicsit fejezzétek be a nyáladzást, Pls!-mosolygott ránk Brook. (Boo az egyik általános sulis barátunk, aki nyolcadik után kiköltözött Angliába.)



Brooklyn Hood

Kór: 19
Hajszín: Eredetileg világos barna.
Szemszín:Kék
Egyéb: Anne, Emily és Elizabeth egyik általános iskolás barátjuk. Angliába járt középiskolába.



-Boo?-szakadtam el Kevintől.
-Ja azt hiszem.-nézet végig magán Brook.-Be se mutatod a barátod?
-Ó. Ő nem... -mutattam a hátam mögé ahol Kev állt.-Brook Kevin Holt, Kev Brooklyn Hood.-mutattam be őket egymásnak.
-Szia Kevin.-fogtak kezet.-Vigyázz rá!
-Igyekszem.-mosolygott kedvesen Boo-ra Kevin.
-Na, ne ácsorogjunk! Menyünk be.-indult meg az ajtó felé.-Kiváncsi vagyok, hogy hogy néz ki az én drága exem.-nyitott be a házba.
-Exe?-súgta a fülembe Kevin.
-Jézus!-dülledtek ki a szemeim, és Brook után futottam.
Brook és Andy egy nyáron át együtt voltak. Még úgy két éve, amikor Boo haza jött látogatóba. És szerintem arról nem tud, hogy Emily és a bátyám együtt vannak. De nem is biztos, hogy tudnia kéne.
-Boo várj csak!-ragadtam meg a csuklóját az előszobában. De már késő volt, mert meglátta Emily-t és Andy-t csókolózni.-Ó basszus!-tettem az arcom elé a kezem.
-Boo.-sikított fel Em.
-Mi van?-fordult hátra Andy, aki eddig háttal ült nekünk.-Ó bassza meg.- káromkodta el magát.- Szia. Brook.
-Szia... sziasztok.-döbbent le teljesen Brook.-Én azt hiszem fent leszek... öm... megkeresem Ely szobáját.-mutatott a lépcső felé és el is indult felé.
Miután Brook eltűnt a lécsőn Andy mellém lépet és kérdőre vont.
-Mit keres itt?
-Passz.-tettem a kezem a tarkómra.-Lehet, hogy beszélned kéne vele.-néztem aggódva a bátyám szemébe.
-Biztos?
-Menj már.!-parancsolt rá Emily.
-Jó.-indult el Boo után Andy.
-Nem haragszol, ha én most haza megyek?- súgta a fülembe a hátam mögül Kevin.
-Nem dehogy.-fordultam felé.-Majd még hívlak.-pusziltam meg az arcát és magamhoz öleltem.
-Rendben. Szia- sétált az ajtóhoz-Sziasztok- intett a többieknek is, és elment.

Egy 20 perc múlva megjelent a nappaliban Andy.
-Na mi volt?-ugrott azonnal elé Emily.
-Hát...-vonta meg a vállát Andy.-Nem számított ránk-mutatott Emilyre majd magára.-De örül nekünk... Csak nem számított erre.
-Ez érthető.-csatlakozott a beszélgetésbe Anne.-Már bocsi.-emelte fel a bal kezét mellkas magasságba.-De még annó mindig azt hajtogattuk, hogy a másik pasija, exe tabu.
-Ebben igaza van Anne-nak.-értettem egyet a barátnőmmel.
-Igen... Tudom.-hajtotta le a fejét Emily.-Megyek és beszélek vele.-ment fel a lépcsőn.
Mi Anne-val összenéztünk és elindultunk Emily után. Em bement a szobámba és becsukta az ajtót. Anne és én a fülünket az ajtóra tapasztottuk és hallgatózunk mint a 10 évesek.

-Figyelj Boo!.. Én... sajnálom. Tudom, hogy... Szóval, hogy Andy-nek tabunak kéne lennie.... De én szeretem őt.-hallottuk meg Em hangját.

-Semmi baj. Nem is tudom, hogy mit képzeltem.-szólalt meg egy kis csend után Brook.-Nem is tudom... Azt hittem, hogy...-nevetett fel.-Mennyien voltak utánam?
-Hát... ketten. De egyiküket se szerette úgy mint téged. Sőt egyik se tartott három-négy hónapnál tovább.-szolt kedvesen Emily Brook-hoz.
-És ti mióta vagytok együtt?
-Fél éve.-valamiért úgy érzem, hogy Em most kicsit elhúzta a száját. Ilyenkor szinte mindig azt csinálja.
-Ó értem.... Végül is mi se voltunk együtt sokkal tovább mint három hónap.
-Azért az a három hónap más volt, mint amiket... szóval, téged szeretett. Ők meg csak valamiféle pótlékok voltak. Legalább is szerintem.
-Ő volt az első szerelmem.Ne érts félre, már nem szeretem. Vagy is nem úgy mint akkor. De azért ezt fura volt látni.
-Sajnálom.
-Semmi baj.
-Most akkor kibékültek?-súgtam Anne-nak.
-Szerintem össze se vesztek. Csak tisztázták a dolgokat. Vagy mi?-suttogta vissza.
-Akkor jó. Itt az ideje át venni az uralmat a szobám felet.-kopogtam be a saját(!) szobámba. Kicsit fura volt.-Bejövünk.-nyitottam be.
Amint beléptünk az a látvány fogadott, hogy Boo és Em egymást ölelik.
-Hova tűnt az a jó képű pasid?-fordult felém Brooklyn.-Ja és bocsi, nem akartam meg zavarni a csókotokat. De jó poénnak tűnt.-Na erre a mondatra Anne és Emily ugyan olyan döbbent fejjel néztek rám.
-Semmi baj. De ő nem a barátom.. vagy is... Még nem.
-Óhhohoho. Értem-nevetett fel Boo.
-Hogy mi vaaaan?-jutott szóhoz a sokk után Anne.-Te smároltál Kevinnel?
-Hát öm izé... Jaa?-válaszoltam bizonytalanul, mint ha nem tudnám, hogy kb félórával ezelőtt majd hogy nem össze is jöttem vele.
-Oké...-huppant le az ágyamra Em.-Szóval, ha jól értem.  Akkor te meg leszel halva, ha ezt megtudja Andy.
-Ami azt illeti-fordult Emily felé Anne.-Tegnap az áldását adta rájuk. Vagy is valami olyasmi.
-Igen?-húzta fel a fél szemöldökét Em.
-Ájunk csak meg egy kicsit.! Ha jól értem akkor Andy nem igazán szívleli Kevint?-vágott Emily szavába.
-Nem!-vágták rá egyszerre Anne-ék.
-U! Az ciki.-húzta el a száját Boo.
-Köszi a biztatást.-ültem le a fotelembe.
-Bocsi. De te mindig is Andy kicsi húga voltál.  És leszel is. - foglalt helyet ő is az ágyon. És Anne,, ha már mindenki ül" alapon helyet foglalt az íróasztalnál.-De miért is félt téged tőle?
-Mert tudod Kevinnek már volt pár csaja...-kezdte Em
-És szinte az összeset meg is csalta.-fejezte be Anne.
-Ij. Ciiikii.-huza el az i-ket Brook.-De ha neked ő kell.-tette a mutató ujját az állára.- Akkor úgy se tud mit tenni.
-Hát igen pont ez a problémám.-túrtam a hajamba.
-Mi van?-nézett rám mind a három lány értetlenül.
-Hát.. Tudjátok.. Kevin aranyos, de nekem nem egy olyan srác kell aki megcsal. Akiben nem tudok megbízni. 
-Aki mindent megtesz, hogy megszerezzen.-nézet rám kedvesen Anne.-Hiszen, bármit meg tenne.
-Azt mondod?
-Láttam, hogy hogy néz rád.-bólintott Anne.
-Ja. Bár én még mindig nem nagyon támogatom ezt az egészet. De ha boldoggá tesz... Akkor mindegy, hogy hány csajt csalt meg.-vont vállat Emily.- De téged-mutatott rám mérges arccal.- Ha téged meg mer csalni. Agyon verem!
-Köszi Emily.-nevettem fel.
-Szerintem, ha nem próbálod meg... Nem is lesz belőle semmi.-helyeselt Boo.
-Lehet hogy igazatok van.-húztam fél mosolyra a szám.
-Lehet? Hát persze, hogy igazunk van.!-lépett mellém Emily.-De azért tényleg vigyázz vele.
-Rendben.-néztem a barátnőm szemébe.
-Na és megbeszéltetek valami randit? Vagy találkozót? Vagy valamit?-kérdezte Anne.
-Hát nem igazán. Arról volt szó, hogy felhívom majd.-magyaráztam a kezemmel.
-Akkor....-állt fel az asztalomtól és az ágyamhoz sétált. Felvette a mobilom és a kezembe nyomta.-Tessék! Hívd fel.
-Öm... Rendben... Majd később.-csúsztattam a telefont a pizsamám zsebébe.-Most viszont mit szólnátok, ha átöltöznénk és csinálnánk valamit?-álltam fel a fotelból.
-Én benne vagyok.-emelte fel a kezét Brook.
-Ja én is.-bólintott rá a lehetőségre Anne.
-Em?-fordultam felé
-Hát... Jó. Miért is ne?-nevetett fel.-De még is mit?
-Öm... Azt még nem tudom. De szabaduljunk el itthonról.-sétáltam a szekrényemhez és kiráncigáltam a ruhám.
-Menjünk át hozzánk. Nézzünk meg valami nyálas filmet és bőgjünk szét a fejünket is.-nevetett fel Anne.
-Én nem szoktam sírni.-váltottam át a pólóm.
-Áh!-legyintett Emily.-Te soha!



Rendbeeeen Ennyi lenne mára.

Bocsi, hogy nem lett olyan hosszú :/
Pénteken hozom a következőt.
Addig is jó olvasást és ha tetszett oszd. Köszönöm :*

2017. február 3., péntek

3. rész

A Buli



(5 nappal később, Péntek.)

Emily-t természetesen felvették a színházba. Heti háromszor kell bemennie melózni (Hétfő, Szerda és Csütörtök) 8 órától délután 4-ig.
Andy és a banda pedig ma este tartanak egy bulit, hogy megünnepeljék az évfordulójukat.

-Liz.-Ült le mellém Andy a kanapéra.
-Nem fogok elmenni.-néztem tovább a TV-t.
-Nem is kell... Vagy is a buliról. Most viszont el kéne menni nasit meg piát venni.-kapcsolta ki a TV-t, hogy ráfigyeljek.
-Ügye tudod, hogy nem vehetek alkoholt?-húztam fel a szemöldököm.
-Jézus, ez így fúl Emily-s.-mutatott a szemöldökömre ,,rémülten".-Amúgy igen tudom. Viszont én meg nem akarok egyedül menni.
-Emily?
-Veled szeretnék menni.-állt fel az ágyról.
-Na ja persze.-keltem fel én is.-Menjünk.-mentem ki az előszobába, hogy felhúzzam a cipőm.
-Ennyire hihetetlen, hogy a húgommal szeretnék lenni?-lépett mellém.
-Igen eléggé.-léptem ki az utcára.
-Jogos.-zárta be az ajtót magunk mögött.-Em csak délután jön át segíteni. A szülei haza rendelték megünnepelni a melóhelyet.
-Ja vágom.-sétáltam Andy autójához.-Vezethetek?




-HAHAHA-nevetett fel hangosan.-Nem.-vágott komoly arcot és beült.
-Egy próbát azért meg ért-vontam vállat és beültem az anyós ülésre.

A bevásárlással kb három óra alatt sikerült végeznünk. Így haza értünk fél hatra és a buli nyolckor kezdődött. Gyors előkészület poharak kirakása, nasik kiöntése,  zenék kiválasztása, házi diszkó fények elrendezése...stb Emily háromnegyed nyolckor érkezett meg.
-Bocsi, hogy ilyen későn értem ide. Anyámék nem igen akartak elengedni.-dobta le a taskáját a cipős szekrényre.
-Semmi gond-csókolta meg Andy.
-Anne, Col?-néztem kíváncsian Em-re.
-Lassan ők is itt vannak. Brad?
-Azt mondta, hogy fél kilenc, kilenc körül itt lesz.-öleltem meg a barátnőm üdvözlés képen.
-Kell még valamit segíteni?-állt meg a nappaliban.
-Hozzatok be egy pár pack sört és a hordozható hűtőládát, abba benne vannak a rövidek.-irányítottam a bátyám és  Emily-t a konyhába.
-Ok.-indult meg Andy.

-Húgi.-tette le a ládát az ebédlő asztalra.
-Yep?
-Kérlek, próbáld meg, kerülni ma Kevint.-állt mellém.
-Azt hittem, hogy ezt már megbeszéltük.?-támaszkodtam a fotelra.
-Kérlek.
-Jó majd meglátom.
-Gyere öltözzünk át.-indult el Emily a lépcsőn.
-Megyek.-indultam el utána.

Nem kellet sok idő mire én kiválasztottam a ruhám.


Emily-nek viszont 20 percbe bele telt mire rájött, hogy semmi használható ruhája nincs, így az én szekrényemben még 15 perc után, talált pár cuccot.

-Csajok már itt vannak.. szóval majdnem mindenki. Nem akartok lejönni?-kiabált fel Andy.
-Megyünk is.-csukta be az ajtót maga mögött Emily.

-Liz.-ragadta meg a kezem Andy, amint leértem a lépcsőn.-Ha ma este bármi történik közted és Kev között.-nézet közelről a szemembe.- Mész haza anyáékhoz.-engedte el a kezem a mondandója végén és belenyomott egy doboz sört.-Ja és ne vidd túlzásba a piálást.-fordított hátat mielőtt még válaszolhattam volna.
-Gyökér.-dünnyögtem magam elé.
-Szia Liz.-lépett mellém Anne.
-Szia. Mennyi az idő?
-Kilenc lesz 5 perc múlva.-nézett a telefonjára.-Menjünk valami csöndesebb helyre?-kiabálta a fülembe, mert Andy-ék elindították a zenét.
-Nem kell. Minek?-hunyorogtam.
-Nem vagy túl jó passzba.-ivott egy kortyot a kólájából.
-Nyugi túl élem. És azt a borhoz vettük.-mutattam nevetve a kezében lévő pohárra. 
-Majd később iszok mást is.
-Tessék inkább it van ez.-nyomtam a kezébe a söröm és vettem el tőle a poharat.-És menj oda.-mutattam a bejárati ajtóhoz ahol éppen Brady lépett be.
-Ő meg mit keres itt?-nézett meglepetten felé.
-Én hívtam.-toltam meg az ajtó felé. És evvel meg is szűnt a kommunikációnk. Ő ment Brad-hez én meg besétáltam a  tömegbe, hogy megkeressem Col-t. De nem sok sikerrel.
-Héj Em!-ragadtam meg egy ismerős arcot.-Hol van Col?
-Lebetegedett és nem jött.-görbítette le a száját.
-Remek.
-Mi?-hunyorgott mert gondolom nem hallotta amit mondtam.
-Semmi-legyintettem.
-Gyere táncoljunk.!-fogta meg a kezem és elkezdet ritmusra ugrálni.
-Bocsi de most nincs kedvem.
-Mi a baj?-nézett rám komoly tekintettel az arcomat fürkészve.
-Semmi csak... Elmegyek WC-re.-kerestem valami kifogást és kivergődtem a tömegből. 
Felvettem a kabim lenyúltam Andy cigiét a farmerkabátjából és kimentem a ház elé.

-Hali.-lépett mellém Kevin.
-Basszus.-dobtam el a cigim ijedtemben. 
-Nyugi csak én vagyok.-nevetett fel.
-Te barom a frászt hozod rám.-tettem a kezem a mellkasomra.
-Tessék adok cserében egy szálat.-vette elő a nadrágjából a cigarettatartóját és egy öngyújtót.
-Köszi.-fogadtam el.
-Mióta cigizel te?-tette be a szájába a cigit és meggyújtotta.
-Nem nagyon szoktam.-gyújtottam meg én is.
-Szóval party dohányos vagy.
-Nem mondanám. Inkább stressz dohányos. Nem mint ha ez valamit is segítene.-emeltem fel a cigit.
-Min stresszelsz?-húzta össze a cipzárt a dzsekijén.
-Hosszú.
-Van időm.
-Jó de nekem most nincs kedvem beszélni róla.-húztam kedves mosolyra a szám.
-Értem. De ha bármi van...-karolt át a vállamnál fogva.-Én itt vagyok.
-Köszi.
-Elizabeth Colins.- vágta ki az ajtót Andy.-Hol a faszban van már megint az én kis húgom?-sétált mellém elég részeg állapotban. Én meg gyorsan kiszabadultam Kev karjaiból és eldobtam a cigit. Még jó hogy háttal álltam.-Nem láttad a cigim?-támaszkodott a vállamra Andy.
-De. Bent van a farmerkabidba.
-Kösz.-fordult vissza.-Ja és.. Kevin. Beszélgetni szabad. De hozzá ne nyúlj még egyszer!.-bőgte mellkason.- Liz te pedig ne lopkod a cigim mert agyon verlek.-nézett rám szúrós tekintettel és vissza ment a buliba.
-Szerintem mi is menjünk be.-indultam vissza én is.
-Jó csak én még elszívom.-emelte fel a cigit.
-Rendben. Én bent leszek.-csuktam be az ajtót és besétáltam a tömeg közepére Emily-hez táncolni.

Hat sör, három vagy több pohár bor és jó pár vodka után már mindenki kellően be volt rúgva.
Emily éppen az alig állok a lábamon fázisban volt, Andy a mindenkit szeretek csak adj piát szakaszban, Anne és Brad a hagyjatok minket kettesben had beszélgessünk állapotban,bár szerintem ők nem ittak túl sokat, Kevin pedig már olyan részeg volt, hogy kb már másfél órája a bárszéken ült és azt hajtogatta hogy be van baszva és én.. hát én ami azt illeti elég ,,jól" voltam. Én is eléggé berúgtam.
Éppen egy lassabb zeneszolt, én leültem a kanapéra, Dan pedig mellém huppant. Dan Andy egyik haverja.
-Szia Lizi.-tette a kezét a combomra.
-Dan.-löktem le a kezét a combomról. De ő vissza tette.
-Na mi van? Tudod te annyira szép lány vagy? Olyan dögös.-közeledett az arcom felé.
-Jól van. Köszi.-toltam el magamtól. De ő csak erőszakoskodott.-Állj már le!
-Nyugi cica. Nem foglak bántani.-fogta le a kezem és elkezdte csókolgatni a nyakam.
-DAN ELÉG!!-kezdtem el ficánkolni. Dani viszont folytatta.
-DAN!!!!!-visítottam fel.-Dan ne!- sírtam el magam.
-Takarodj a húgomról te retardált vadbarom-ráncigálta le rólam Andy Dan-t és behúzott neki, amire mindenki felkapta a fejét és körénk gyűlt. Andy csak püfölte Dany-t és ő is Andy-t.
Csak annyit láttam a félhomályban és a szédüléstől, hogy Andy orrából és szájából folyik a vér.
-Fejezzétek be!-állt a srácok mellé Emily.-Jól vagy?-sétált mellém. Én csak megráztam a fejem.-Jaj kicsim-ölelt magához.
-Hánynom kell!-pattantam fel és a WC felé vettem az irányt.

-Jól vagy?-kopogott be valaki az ajtón.
-Nem.-ültem le a WC mellé és sírni kezdtem.
-Bejöhetünk?-nyitott be Anne és Emily.
-Gyertek.-töröltem meg a szemem.
-Mi történt?-térdelt le mellém Anna
-Dan. Meg a pia.-mutattam a WC-re.
-Jó de mit csinált Dan?
-Letámadta Lizt.-válaszolt dühösen Emily.
-Hülye barom.-forgatta a szemét Anna.
-Nyugi jól vagyok. Vagy is leszek.-nevettem fel.
-Bolond.-nézet rám mérgesen Emily.
-Héj!-nyitott be a mosdóba Kevin.-Minden okés?-lépett mellénk.
-Persze. Kicsit még remeg a gyomrom az ijedségtől meg a piától de jól leszek.-álltam fel Anne segítségével.
-Gyere felkísérlek.-karolta át a vállam Kevin én pedig rátámaszkodtam.
-Köszönöm Kev. Andy hogy van? És hol van?-néztem körül amint kiléptünk a fürdőből.
-Hát öm... Azt hiszem Brad-nek és Jeck-nek (Jeck Andy-ék egyik bassz gitárosa) sikerült őket szét szedni, de nem tudom, hogy Andy hova tűnt.
-Meg kell keresnem!-szakadtam el Kevintől, amit nem kellet volna mert azzal a lendülettel el is vesztettem az egyensúlyom. 
-Hohoho.!-kapta el a karom, nehogy elessek.
-Meg kéne keresnünk.-javítottam ki magam és ismét Kevin-be kapaszkodtam.
-Jól van gyere.-indultunk el a lépcsőn.
Andy a szobám ajtaja előtt ült.
-Jól vagy húgi?-pattant fel a földről.
-Bocsi, hogy Kevin hozott fel, de szerintem a csajok nem bírtak volna velem. És én jól vagyok, kicsit még szédülök, de jól vagyok. A te arcod viszont csupa vér.-kezdtem el aggódni.
-Szerintem a fele Dany-é. És semmi gond. Most még örülök is, hogy nem tudtok leszállni egymásról.-mosolygott kedvesen Kevinre.
-Berakom az ágyba Liz-t és utána segítek lemosni a vért az arcodról.-nyitott be a szobámba Kev.
-Hagyd. -legyintett Andy.-Boldogulok egyedül is. Menj inkább te is haza.-vett át Kevintől.-Vagy tudod mit? Ott van a vendég szoba. Te se vagy túl jó állapotba, hogy haza menj így. Feküdj le és aludj.-sétáltunk be a szobámba.
-Kösz haver.-bólintott Kevin
-Én kösz.
-Kev megtennéd hogy ha látod Anne-t mondod neki, hogy jöjjön fel?.-néztem utána.
-Persze.
Andy segített átöltözni a pizsimbe, nem mint ha nem ment volna egyedül is, utána befektette az ágyba és el is ment megmosakodni. 
Anna, amint befeküdtem az ágyba meg is érkezett.
-Mit szerettél volna?-ült az ágyam szélére.
-Itt alszol?!-néztem fel rá
-Szeretnéd?
-Még szép, hogy!-ültem fel.
-Akkor igen.-nevetett fel.-Kapok pizsit?
-Bent van a szekrényemben a pizsid.-mutattam a gardróbomra.
-Oké.-sétált a szekrényhez.-Biztos, hogy jól vagy?-vette ki a ruhadarabot.
-Remekül. Viszont Andy reggelre borzasztóan lesz.-húztam el a szám.
-Hát az biztos. Eléggé helyben hagyták egymást.-ült vissza mellém az ágyra.
-Milyen volt Brad-el?
-Aranyos.
-De?-néztem rá fürkészően, mert ilyenkor szokott jönni a ,,de" rész.
-De...ő tudod... olyan más.-nézet le a kezére.
-És ez baj? A más néha jó. Nem?
-Nem, nem baj. Csak fura, hogy ilyen...ilyen kedves. Félek beleszeretni.. Mert mi van, ha.... Az ilyen srácok szokták átbaszni a másikat.
-Szerintem Brad egyszerűen csak ilyen.-nevettem fel.-De ha nem is próbálod meg... Akkor nem is tudod meg, hogy milyen is igazán.
-Részegen olyan bölcs tudsz lenni.-nevetett fel ő is.
-Köszi.
-Aludjunk mert... mert... Igazából nem is vagyok álmos.-vágott egy fura grimaszt, amitől én már nem bírtam tovább és kitört belőlem a nevetés. Anne is elkezdett nevetni.
-Ti még nem alszotok?-lépet be Andy.-Emily már bevágta a szunyát.
-Nem, nem vagyunk álmosak.-válaszoltam kicsit eltorzult hangon a nevetéstől.-Viszont te elég szarul nézel ki.-komorodott el az arcom ahogy ránéztem.
-Jól vagyok. Holnap már nem biztos, hogy jól leszek, de most még majd nem minden oké.-ült le az ágy mellé.
-Köszi.-öleltem meg a bátyám az ágyról.
-Még is mit? Hogy össze verettem magam miattad?-nevetett fel.-Bár mikor máskor.-nyomot egy puszit a homlokomra.-Azt hiszem, hogy Kevin tényleg odáig van érted. Egész este téged nézet és a nyomodba volt. De nem csinált semmit, mert megmondtam neki, hogy hozzád se nyúljon. És ő nem is tette. Nem szokott ő ilyen lenni.-nézet bele a szemembe.-Csak kérlek vigyázz vele.!
-Ezzel most az áldásod adod ránk? -néztem értetlenül a bátyámra.
-Olyasmi.-biccentet a fejével.-Anne nagyon meg sértődnél, ha Emily-vel kéne aludnod? Szeretnék ma este a húgommal aludni.
-Nem dehogy. kelt fel az ágyamról.-Jóéjt.
-Köszi.-feküdt be mellém.-Úgy szeretlek-húzott magához Andy.
-Én is.
Szerintem utoljára akkor aludtuk így amikor Andy megtudta, hogy meghalt Tobi a kutyánk. És akkor lehettem kb 12 Andy pedig 16.
Más nap reggel, oké nem igazán reggel, inkább olyan dél körül igen fura dologra keltem fel. 
-Mi az húgi?-dörzsölte meg a szemét Andy.
-Ez-szimatoltam a levegőbe-gyros?
-Nem is tudom.-követte a példám.-Valami olyasmi. De ki...?
-Nem tudom.-vontam vállat.-Talán Emily? Vagy Anne?
-Emily nem tud gyros-t csinálni. Már próbálkoztam vele, hisz tudod mennyire szeretem.-ült fel az ágyban.
-Már mint Emily-t vagy a gyros-t?-kacagtam fel.
-Hááát...-gondolkodott el.
-Barom.-könyököltem oldalba.
-Mennyünk és nézzük meg.-kelt ki az ágyból.
-Jó.

A konyhában igaz, hogy ott volt Emily és Anne is, de a kaját nem ők csinálták hanem Kevin.

-Te tudsz főzni?-állt meg Kev mellet Andy.-Most vagy ki kéne, hogy dobjalak a bandából vagy te főzöl ránk.-boxolt bele a vállába.-Na majd meg látjuk, hogy milyen lett.-mutatott a serpenyőre.-Az illata egész elfogadható.
-Kösz.-nevetett fel Kevin.
-Éhes vagyoook!-kiabált be a konyhába Anne.
-Üljetek le.-,,parancsolt" ránk Kev.-Mindjárt készen van.
-Köszi haver.-ment ki a többiekhez drága bátyusom.
-Mióta vagy ébren? Mert Anne-ék fejéről ítélve ők nem régóta, és kint el van pakolva, fel van dzsuvázva. Szóval rend van.-mutattam a hátam mögé a nappali felé.
-Igen én voltam. Az az igazság, hogy nem is aludtam. Egy másfél órán át forgolódtam az ágyban, aztán felkeltem és nekiálltam takarítani.- zárta el a villany tűzhelyet.
-Köszi.-nyomtam egy puszit az arcára.-Aranyos vagy.-kaptam fel a salit és elindultam vele az ebédlőbe.

-Isteni.-mert még egy adagot magának Andy.

-Köszi.-törölte meg a száját Kevin.-Ellophatom kicsit Liz-t?-nézet Andy-re.
-Persze menjetek csak.-mondta teli szájjal.
-Menjünk ki!-keltem fel az asztaltól és az előszobába sétáltam.
-Nem fogsz így fázni?-nézett végig rajtam. A pizsim, a papucsom és egy pulcsi volt rajtam.
-Október van nem December.-vontam vállat.
-Felőlem.-ráncigálta magára a kabátját.



És ennyi lenn ez a rész!
Jövő héten hozom a 4. részt 💓💗😘