Boldogság
“Szerelmem” ez a felírat állt rajta. Letöröltem az arcom és mélylevegőt véve felvettem.
-Szia. -tartottam vissza a sírást.
-Én is szeretlek. -Hallottam meg Ross hangját. -Nem tudok úgy felmenni a színpadra, hogy ezt ne mondanám el. Borzasztóan hiányzol. Sajnálom, azt ahogy beszéltem veled. Ne haragudj. Feszült vagyok, a koncertek, az éjszakázás miatt és hogy nem láthatlak. Szeretlek és te nem ezt érdemled.
-Ne! Igazad van. Te nem lehetsz ő! De én ezt nem is szeretném. Nem szeretném, hogy ő legyél.
-Szeretlek Honey. -súgta a telefonba. -De te nem. Igaz? -szólt ismét ő a készülékbe, miután én nem mondtam semmit. -Legalább is nem úgy, mint őt.
-Ross mennünk kéne. -halottam meg a testvére hangját.
-Ne most Rocky!
-Úgy sajnálom. -sírtam tovább.
-Megértem. -csuklott el az ő hangja is.
-Én... Bár ne ez lenne. Bár máshogy történtek volna a dolgok. Bár később bukkantál volna fel az életemben. De ezt én nem... Nem tehetem veled. Nem lenne fair, ha úgy lennék veled, hogy közben...
-Hogy közben ő van a fejedben.
-Igen. Nem hazudhatok neked és magamnak se. Tovább nem. Ezt nem így akartam, de... Tudom, hogy a legrosszabb az időzítésem. De nem megy ez nekem tovább. Szeretlek...
-De őt jobban. -halottam a hangján, hogy közel jár a síráshoz.
-Annyira sajnálom Ross.
-Most mennem kell. -nyomta ki a telefont.
Nem kellett több félpercnél és már is újra megszólalt a telefonom.
-Mond. -vettem fel.
-Merre vagy húgi?
-Kevin még ott van?
-Haza ment. Ezt még látni is fájdalmas volt. Hogy vagy?
-Most szakítottam telefonba. -rogytam össze az utca közepén. Egy éppen arra járó pár ijedtem odakapták a fejüket. -Úgyhogy nagyon szarul. Ő, hogy van?
-Hogy tessék.? Jaj. Lizi nagyon sajnálom. Miben segíthetek?
-Ő, hogy van? -engedtem el a fülem mellett az aggodalmaskodását.
-Eléggé ki van bukva. Ami érthető. Szerintem. Miután elmentél összeszedte a cuccait és egy szó nélkül lelépett. Merre vagy? Hadd menjek el érted.
-Nem! Nem kell! Van még egy kis dolgom. Majd megyek. -hagytam abba a sírást. Feltápászkodtam a földről és határozottan elindultam.
-Rendben, de vigyáz magadra. És hívj, ha bármi van.
-Rendben. -nyomtam ki a telefont.
Határozottan, gyorsléptekben indultam el a metró irányába. Felszálltam a 8 óra 20as metróra, ami a központba ment. Ott átszálltam egy másik metróra, majd 10percet sétáltam a sötét utcákon. Megálltam egy három szintes lakóház elött. Bepötyögtem a kapukódot felsiettem a harmadikemeletre és bekopogtam a 3B lakásba.
Nem válaszoltak. Kopogtam még egyszer. Mikor már negyedszerre se nyitottak ajtót, leültem a lakás elé és türelmesen vártam míg a tulajdonosa haza nem ér.
Nem kellett sokat várnom. Kulcscsörömpölésére lettem figyelmes. Felkaptam a fejem és a lépcső tetején megláttam őt. Őt, aki csak lefagyva nézet rám. Felálltam és elléptem a bejárat elől. Mellém lépet, kinyitotta a zárat és beengedett a lakásba, majd utánam belépve magunkra zárta az ajtót.
-Mit keresel itt.?
-Hogy lehet az, hogy hamarabb ide értem, mint te.?
Ő csak előhúzott egy doboz bontatlan cigit a zsebéből. Jelezve, hogy valószínűleg annak vétele miatt.
-Mit csinálsz itt?
-Nem tudom. Azaz de! -húztam ki magam. -Hozzád jöttem.
-Valamiért gondoltam, hogy nem a szomszédhoz. -forgatta a szemét Kevin és ellépve mellettem ledobta az öltönyét a kanapéra. -Mit szeretnél.? Elmondani, hogy szeretsz majd ismét lelépni? -fordult vissza felém. Felém, aki még mindig az előszobában állt. -Mire vársz még? Gyere beljebb. -intett maga felé.
Követtem az “utasítását”.
-Én öm... -léptem közel hozzá és belenéztem a szemébe.
-Te? -állta a tekintetem pimaszul és megvakarta az arcát.
Én félrenéztem, majd magabiztosan vissza rá. Beharaptam az ajkam és egy hirtelen mozdulattal a szájára tapasztottam a szám és hevesen dobogó szívvel csókoltam meg.
Viszonozta a csókot, de egy gyors mozdulattal ellökött magától és hátat fordított nekem. Rátámaszkodott a kanapé támlájára.
-Menj el! -mondta nekem háttal.
-Nem! -válaszoltam magabiztosan.
-Menj el Liz, mielőtt olyat teszek, amit megbánok! -markolt bele az ágy karfájába.
-Hát akkor ne tedd!
Kevin visszafordult hozzám, megragadta a kezem és magához rántott. Hevesen megcsókolt, majd a combomnál fogva felkapott, a kanapéhoz lépett és ledöntött rá.
Elvált tőlem és a szemembe nézet. Én lihegve néztem fel rá. Beszédre nyitotta a száját, de nem jött ki rajta egy szó se. A szoknyám teljesen felgyűrődve volt alattam, ő szorosan hozzám simulva. Ismét beszédre formálta az ajkait.
-Nem érdekel. -jött ki a száján. Belemarkolt a combomba és folytatta a csókot. Egyre vadabbul csókolt, én pedig egyre jobban éreztem őt. A csípője köré fontam a lábaim. Igazított rajtam maga alatt, így még jobban éreztem a testét. Lehúztam a pulóverén a zipzárt és lesegítettem róla azt. Ő széttépte rajtam az ingem és annak gombjai szanaszét repültek körülöttünk.
-Héj ez a kedvenc ingem. -motyogtam a szájába
Mit se törődve a szavaimmal lefejtette rólam a ruhadarabot és egy pillanatra megállva végigpásztázott a testemen.
-Minden rendben? -karoltam át a nyakát.
-Aha. -válaszolta nemes egyszerűséggel, és visszahajolva fölém egyenesen a szemembe nézet. Úgy csillant meg a szeme, mint még soha. Lehajolt a nyakamhoz és vad, de még is gyengéd csókokat hintett rá. Felnyögtem amint a szája a nyakamhoz ért.
Arra lettem figyelmes, hogy elkezdi kiszívni a nyakam. Ilyet még soha nem csinált. Ismét felnyögtem, mire ő még erősebben kezdte szívni.
-Aucs! -tátottam ki a szám fájdalmasan grimaszolva.
-Bocsi, nagyon fájt? -nézet a szemembe. A haja az arcába lógott.
-Nem. -túrtam bele a hajába.
-Bocsi. -Kevin ezúttal gyengédebben csókolt meg és óvatosan lehúzta rólam a szoknyát is.
A nadrágjához csúsztattam a kezem és kigomboltam. A boxerével együtt toltam le róla. Ő is rásegített a ruhadarab távozására a lábával. Szanaszét hevertek körülöttünk a ruhák.
Kínzó lassúsággal húzta le rólam a bugyimat, azt is a földre hajította. A combomba markolva hozzám simult. Az arcát a nyakamba temette és a hajamba lihegve kezdett el fölöttem mozogni. Én is követtem a mozgását és lehunyt szemmel élveztem a történéseket. Egyik combomat közelebb húzva magához nézet bele a szemembe. Belemarkoltam a hajába és megcsókoltam. Ő ismét eltávolodott tőlem.
-Mondhatok valami? -lihegte, szinte lehelte a homlokomnak támasztva a homlokát. Bólintottam. -Remélem, hogy nem csak én érzem magam jól ebben a helyzetben. -mosolyodott el pimaszul.
-Úgy nézek ki, mint akinek annyira ellenére van ez? -nevettem fel.
-A-a. -rázta meg a fejét az ajkát beharapva. -Vérzik a szád. -nevetett fel ő is. A számhoz kaptam és miután éreztem, hogy valóban szivárog a vér az alsóajkamból, azt lenyalva vontam vállat.
-Te voltál.
-Ne haragudj.
-Nem haragszom.
Kevin megpuszilta a szám és lassan gyorsítani kezdett a tempón.
A hátába mélyesztettem a körmöm és szenvedélyesen a fülébe nyögtem. Ő pedig egyre csak gyorsított. Míg nem, hírtelem megfeszült minden izma, belemarkolt a hajamba. Az én izmai is megfeszültek. Lassítani kezdtünk. Még jobban belekapaszkodtam a hátába.
-Szedsz gyógyszert? Mond, hogy szedsz. Nem akarom befejezni. -nyögte a fülembe.
-Abba ne hagyd.! -parancsoltam rá.
Ő engedelmeskedett.
Miután végeztünk leszállt rólam és mivel a kanapén nem fértünk el mind a ketten, magára ráncigálta a nadrágját és leült az ágymellé a padlóra. Felhúzta a térdeit és a fejét a combomnak döntötte. Fölé hajoltam és megcsókoltam. Visszahúztam a bugyim és felvettem a földről Kev pulóverét, majd belebújtam és felhúztam a zipzárját.
Kevin megdörzsölte az arcét.
-Jól vagy? -nézett a szemembe
-Igen. -bólogattam.
-A nyakad és a szád? -húzott az ölébe. Vele szembe voltam, a lábamat a dereka köré kulcsolva. Végig simított a folton a nyakamon.
-Nem fogok bele halni. -nevettem fel.
-Én viszont igen. -simogatta továbbra is a nyakam.
-Igen. Az teljesen biztos. -bólogattam gonosz mosollyal.
-Miért nem állítottál le.? -kulcsolta az ujjait az ujjaimra.
-Mert én is ezt akartam.
-Azt mondod? -vonta fel a szemöldökét. -Remélem majd Rossnak is ezt mondod amikor éppen engem herél ki. Mondjuk őt még elintézem. Andytől jobban félek.
-Rossal. Mi... Szakítottunk.
-Hogy mi? -döbbent le. -Várjunk csak akkor én vagyok most a vigasz pasi.? -nevetett fel és bökdösni kezdett.
-Gonosz vagy. -fogtam le a kezeit.
-Mondod ezt te? -emelte meg a szemöldökét ismét. -Jól helyben hagytál engem Elizabeth Colins.
-Itt volt már az ideje. -vigyorodtam el.
-Szóval akkor szakítottatok. Sajnálom. -cirógatta a tenyerem visszafojtott mosollyal.
-Valóban?
-Nem. -mosolygott elégedetten és megrázta a fejét.
-Te nyertél.
-Én nyertem. -nyúlt be a pulóver alá a hátamhoz. -Na és hogy vagy? De tényleg, hogy vagy? -komolyodott el.
A szám elé tettem a kezem. -Nem tudom.
-Megelégszem ezzel a válasszal.
-Tényleg?
-Igen. Velem vagy. -puszilta meg a homlokom. -És ha bármi baj van, ha bármi van. Én itt leszek veled.
-Köszönöm.
-Menjünk aludni. -tolt el magától és felállt. -Hosszú és kimerítő napom volt. -nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen.
-Haza kéne mennem. -fogadtam el a kezét és feltápászkodtam.
-Hogy tessék? -nézet le rám felvont szemöldökkel. -Előszőr is, miért? Másodszor pedig, kizárt, hogy haza engedjelek, egyedül, tizenegykor.
-Megígértem Andynek, hogy haza megyek. Nem akarom, hogy aggódjon.
-Ő mindig aggódik.
-Tudom. Pont ezért kell haza mennem.
Kevin felkapta a földről a telefonját, nem tudom, hogy hogy került az oda, és pötyögni kezdett rajta.
-Most meg mit csinálsz? -néztem a készülékre.
-Csak írtam egy SMS-t.
Az üzenet Andynek ment “Liz itt van velem. Ne aggódj”
-Na mert ezzel most megoldottad a helyzetet.
-Hoppá úgy látszik. -mutatta felém a telefont. Andy válasza, “K. Gondoltam” -Na most már nem foghatod rá. Mehetünk az ágyba? Ha csak nem az van, hogy te nem akarsz itt aludni.?
-Utállak. -Indultam meg a hálója felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése