Fekete-fehér
(1 hét múlva)
Kevinnel azóta se beszéltem. Persze ő kereset, de ahányszor hívott, én ne vettem fel, az SMS-eire nem válaszolta, És amikor jöttek próbára én vagy Anne-val vagy Col-lal voltam. Kev üzent Andy-n keresztül is, de én nem üzentem vissza. Andy ezt egy kicsit szerintem élvezte is. Már mint azt, hogy nem nagyon nyitok Kevin felé. De nem tudok neki mit mondani. Én tényleg örülnék, ha lenne köztünk valami. De azt hiszem, hogy túlságosan is beleéltem magam anno. Nem gondoltam bele abba, hogy mi lenne, ha tényleg össze jönnénk. Nem tudom, hogy megbízhatok e benne. Félek, hogy mi lenne, ha megcsalna. Nem tudnék avval a tudattal vele lenni, hogy kitudja mikor csal meg. Vagy esetleg megcsalt e? Emily azt mondja, hogy mondjam el Kevin-nek, hogy, hogy érzek. Anne azt, hogy jogosan félek, de merjek lépni. Brook... Brook szerint aranyos srác Kev. Col pedig úgy látja, hogy hagynom kéne az egészet, mert Kevin nem fog megváltozni egyik napról a másikra. Így hát az elmúlt egy hetem, másról sem szólt csak, hogy ezen kattogtam.
-Na jól van Húgi.-nyitott be a szobámba Andy.-Eleget kuksoltál már itt bent. Egész héten csak akkor láttalak amikor jött hozzád valaki vagy elmentél... Ma lesz egy rendhagyó bandapróbánk...
-Akkor megyek is.-álltam fel a fotelemből és a pulóveremért nyúltam ami az ágyamra volt hajítva.
-Nem mész te sehova.-állt be az ajtó elé, hogy ne tudjak ki menni.-Meg kell beszélned Kevin-nel ezt az egészet.-ragadta meg a karom.-Kezd elegem lenni, hogy a nyomi, minden egyes alkalommal amikor találkozunk, olyan mint a.. mint a mosott szar. És te is elég szarul nézel ki.-mutatott végig rajtam.-Ted magad rendbe és gyere a stúdióba. Mindenki rád vár.-fordított hátat.
-Mi az, hogy mindenki.?
-Avval ne foglalkozz. A lényeg, hogy Kevin is itt van.-válaszolt nekem háttal és elhagyta a szobám.
A szekrényemhez sétáltam és kedvetlenül elkezdtem kidobálni a ruháimat az ágyra. Mivel nem igazán foglalkoztam avval, hogy mit húzzak fel ezért magamhoz híven csupa sötétet választottam.
A hajamat csak kiengedtem és átfésültem. Ránéztem az órámra, hogy még is mennyire járhat az idő és meglepetten állapítottam meg, hogy már délután fél hat van.
Lesiettem a lépcsőn és benyitottam a stúdióba.
-Itt vagyok.-néztem el Kevin mellet. Szerencsétlen pedig elég csalódott volt, hogy csak így átnéztem rajta.
-Rendben.-bólintott Andy.-Kevin.!-fordult felé. Kevin felkapta a fejét és vissza nézett a bátyámra.-Nos. Most van fél 6.-nézet az órájára Andy.-Van egy félórátok, hogy megbeszéljetek mindent és utána próba.
Mivel se Kev se én nem mozdultunk Andy az ajtó felé mutatott, arra célozva, hogy menjünk már.
Kevin lépett először, fellát a székből és kisétált, én pedig bizonytalanul követtem.
-Figyelj Kevin.-ragadtam meg a csuklóját amint becsuktam az ajtót magam mögött.-Sajnálom, hogy nem válaszoltam semmire...-Kevin kedvetlenül megrázta a fejét.-Csak tudod... Nem tudtam volna mit mondani, mert még én se tudom, hogy mit is szeretnék tőled.-néztem mélyen a szemébe. Emily azt tanított, hogy ilyenkor mindig azt kell tenni, bármennyire is nehéz.
-Szeretném bebizonyítani... Bebizonyítani, hogy szeretlek. Mert szeretlek. És erre az elmúlt napokban döbbentem rá. Vagy is, eddig is tudtam, hogy sokkal többet érzek irántad mint barátság. De ilyet még nem éreztem. Csak te jártál a fejemben. És azon kattogtam, hogy hogy is bizonyíthatnám be, hogy kellesz. Szinte mindenről te jutottál az eszembe. De komolyan. Tegnap például elsétáltam a kisbolt előtt és eszembe jutót, hogy mennyire szereted a cola-t.-fogta meg mind a két kezem.-Szeretném, ha barátnőm lennél.
-Én viszont...-kaptam el a tekintettem és a plafonra néztem.-Kevin én nem tudod, hogy sikerülne e megbíznom benned.-folyt végig egy könnycsepp az arcomon.-Nem akarok mindig arra gondolni, hogy megcsalhatsz. Hiszen már annyiszor meg tetted más lányokkal. Nem bírnám ki.-kezdtem el sírni.
Kevin csak magához ölelt és egy ideig nem mondott semmit. Szerintem nem is tudott volna mit mondani.
-Sajnálom.-simogatta meg a hátam kb 5perc csend után.
-Nem, én sajnálom.-szipogtam.-Én sajnálom. Nem kellet volna így kitörnöm.-töröltem meg a szemem.
-Ugyan. Így legalább tudom, hogy mit érzel.-fogta meg az arcom és nyomot egy puszit a homlokomra.-Elhiszem, hogy nem tudnál meg bizni bennem. Elvégre teljesen jogos.
-Én is szeretném.-néztem a szemébe.
-Mit szeretnél te is?-nézet értetlenül.
-Azt ha összejönne ez köztünk. Probáljuk meg. Már mint... Én...
-Elizabeth Colins- fogta meg ismét az arcom.-Lennél a barátnőm?-húzta széles mosolyra a száját.
-Igen.-bólintottam rá az ajánlatra mosolyogva.
Kevin felnevetett, majd megcsókolt.
-Köszönöm.-súgta két csók között.
-Khm...-bukkant fel mellettünk összefont karral Brook.- Útban vagytok.
-Jaj bocsi.-léptem egyet balra, elválva Kevintől, hogy elengedjem barátnőm. Kevin felnevettet.
-Jó az időzítőd Booklyn Hood.
-Igen tudom. Bár sokszor azt kívánom bár ne lenne az.-sétált el mellettünk az emelet irányába.
-Bejöttök?-szólt ki a stúdióból Anne.
-Aham.-kulcsolta az ujjait az ujjaimra Kevin és bementünk a többiekhez.
-Remek. -vette fel a gitárját Andy.- Akkor most, hogy azzal a tudattal kell élnem, hogy meg fogod rontani a húgom, kezdjük el a próbát.-állította be a mikrofont.
Kevin arcon puszilt és beállt a bátyám mellé, hogy elkezdjék a zenélést.
-Emily kicsim... A mikrofon a tiéd.-állt hátrébb Andy és átengedte a helyét Em-nek.
-Mi van?-néztem fel Emily-re
-Szombaton lesz az első előadásom és szólóznom kell. Andy-ék pedig, hogy segítsenek, megengedték, hogy egyszer-kétszer elénekeljem.-magyarázta meg Emily.
-Tényleg. Bocsi. A nagy ,,depimben" elfelejtettem.-húztam el a szám.-És mi is lesz a darab?
-Együtt egyért.-állt a miki mögé.
-Az egy jó kis darab.
-Igen.-mosolygott kedvesen Em.- És fosok is eléggé miatta. De amúgy tényleg! Miért nem jöttél el a válogatóra?
-Majd legközelebb. Most még élvezem a bátyám és anyámék vagyonát.-nevettem fel. Oké persze, hogy ezt nem gondoltam komolyan. Mert szeretnék elmenni egyszer majd dolgozni és ez a színész-esdi még jó is lenne. De Andy-vel és apuékkal úgy beszéltük meg, hogy suli után pihenek egy évet és majd utána megyek el dolgozni. Ezt pedig szeretném ki használni.
-Hát jól van.-dünnyögte mosolyogva Andy.
-Na de halljuk azt az éneket.-csapta össze a tenyerét Anne.
Emily a srácokra nézett, felvette a fejhallgatót és már bele is kezdett.
Emily hangjától mindig kiráz a hideg. És persze Anne-étól is.De őt nem tudtuk rávenni az éneklésre.
És ennyi lenne már.
Jövőhetén Pénteken hozom a következőt.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése