14.rész

A Kisváros

Amikor kiszálltam az autóból, a lábaim már teljesen el voltak zsibbadva. Nyújtózkodtam egy nagyot és a bátyám felé fordultam.

-Ez a hely semmit se változott. 
-Nem hát.-zárta be a kocsit.-Be kell mennem Callerman-hoz (a kisbolt tulajdonosa). Anya megkért, hogy hozzak pár dolgot. te addig menj be.-indult el a szomszéd utca felé.
-Öm.. Rendben.-fordítottam hátat és elindultam a kapunk felé.

-Hali van itt valaki?-nyitottam be a hátsó ajtón, ami a konyhába vezet.-Anyu? Apu?
-Szia húgi.-sétált be a nappaliból Dani. (ő az egyik unoka tesóm)
-Oh szia.-öleltem meg.-Többiek?
-Anyud és Anyám  a lovaknál,Apud Apámmal még a városban vannak, ügyeket intéznek, Claudia (Dani kisebbik húga) a fánál, Sara (a nagyobbik húga) valahol a szomszédban, Greg (az öccsük) pedig alszik.
-Értem. És a család?-érdeklődtem kicsit Dani családja iránt.
-Lucy és a gyerekek holnap jönnek.
-Oh értem. Mennyi idősek is most a picik?
-Nadin 7, Noel 9.-válaszolt mosolyt erőltetve az arcára.
-Te jó ég milyen gyorsan megy az idő.
-Ja és most már jön a harmadik is.-bólogatott kicsit izgatottan.
-Hogy mi? Na?
-Bizony. Már a nyolcadik hónap végén járunk.-ült le egy székre.
-Basszus de le vagyok maradva. És mi lesz a név?-dőltem neki az ajtó félfának. 
-Ő is kislány lesz és Noira.
-De szép név. Hát gratulálok.!
-Köszi.
-Szia kicsim.- nyitott be a konyhába Anya is. 
-Szia.-öleltem meg.
-Mindjárt elsírom magam megint.-törölte meg a szemét az egyik kezével és a másikkal az arcomat simogatta.-Annyira hasonlítasz rá. Olyan gyönyörű vagy. Pont mint ő. 
-Köszi.-fojtottam vissza a sírást én is.-Nagyon szeretlek anya.-szorítottam magamhoz erősen édes anyámat.
-Én is téged.
-Szia anya. Dani.-lépet be Andy is a házba.
-Szia kicsim.-ölelte hozzánk Andy-t is.

Egy kis beszélgetés után anyáékkal, elvonultam a régi szobámba. Ahol semmi nem változott. Minden ott volt ahol hagytam Még a plüsseim is ott hevertek a faládikómba.
Kinyitottam a szekrényem, kivettem belőle a lovagló felszerelésem, áthúztam és már indultam is ki az istállóhoz.

-Merre?-karolt át apa.- Szia bogaram.-nyomott egy puszit a homlokomra.
-Oh megjöttetek? Ki megyek meglátogatom Fionát. Már régen ültem rajta.
-O még emlékszel rá hogy, hogy kell lovagolni?-nevetett fel.-Jól van menj csak. Én addig megnézem, hogy, hogy van anyád.
-Rendben.-mentem tovább az udvar felé.
-Mész lovagolni?-állt az istálló előtt a legfiatalabb Unokabátyám Greg.
-Ja-mosolyogtam rá kedvesen.
-De Fionát kíméld. Már elég öreg. Nem bírja a hosszabb utakat.-sétált be velem az állatokhoz.
-Mi számít hosszú útnak, nála?-léptem a lovam melle.
-Szőrén 2-3 óra nyereggel kb 1 óra. De Simon (apa) nem igazán szokta már befogni.
-Értem. Köszi.-simítottam végig Fiona orrán.
-Segítsek felszerelni?-simogatta meg ő is a lovat.
-Nem kell. Igaz, hogy régen lovagoltam már, de azért erre még emlékeszem. De köszi kacsintottam rá a 20 éves unokatestvéremre, és felraktam a lovamra a nyerget.
-Rendben. Akkor jó lovaglást. De vacsira legyél itthon, mert anya kinyír ha nem leszel az asztalnál. 
-Oki.



Egy jó másfél óra után, már a ló is és én is kezdtünk elfáradni. Éppen haza felé tartottunk a kisváros melletti réten, amikor egy másik lovas alak közeledett felénk.

-Villiam?-ismertem meg a lóhátán ülő srácot. 
Vill a szomszédunkban lakik. Andy egyik legjobb haverja volt. Együtt nőttünk fel.
-Liz.-biccentett.-Részvétem a nagymamád miatt.
-Köszi.
-Rég láttalak. 
-Ja.. Van már vagy...-kezdtem el gondolkodni
-Három éve?
-Áh. Nem hinném, hogy olyan rég lett volna.
-De de.-bólogatott hevesen.-Akkor költöztem el az egyetem miatt.
-És tényleg.
-Mondom én. Jól nézel ki.-mért végig a még mindig gyönyörű barna szemével.
-Köszi. Te is.
-Mennyi idős is vagy?
-Három évvel idősebb.-nevettem fel.
-Akkor tizenkilenc?
-Nem. Még tizennyolc. Te pedig huszonhárom, ha nem tévedek, ugye?
-Igen. Vedd le róla a nyerget. Úgy jobban fogja bírni a tempót.-váltott gyorsan témát.
-Ha te mondod.-szálltam le a lóról és követtem Vill utasításait.
-Add azt ide. Majd én hozom.-vette át tőlem a nyerget.-Menni fog szőrén?
-Így tanultam meg lovagolni. Persze, hogy fog... Viszont segítesz felszállni?-néztem rá segítség kérően.
-Persze.-nevetett fel.
-Köszönöm.
-Igazán semmiség.-dobott fel a lóra.
-De fura így.-szorítottam a lábaimat Fionához.
-Na és mesélj mizu veled?-ült vissza ő is a lovára.
-Hát most éppen pocsékul vagyok... Tudod, most halt meg a nagyim. Aki nem mellesleg a mindenem volt... Úgyhogy úgy összességében ennyi.
-Oh, bocsi ez hülye kérdés volt. Bunkó vagyok.-húzta el a száját.
-Semmi. Én bocsi... csak tudod... Soha nem is mertem bele gondolni, hogy mi is lesz velem nélküle. És most... nincs. Olyan üresnek érzem a házunkat is. Pedig aztán majd nem itt van az egész család. Olyan üresnek tűnik minden.-hajtottam le a fejem.
-Figyelj ez most természetes. Ezen túl kell esned. És utána jobb lesz. Én is így voltam amikor meghalt a papám. De itt vagyok, és még élek. A lényeg, hogy soha ne felejtsd el. Mert addig amíg te emlékszel rá, addig veled is lesz.
-Mit is tanultál te az egyetemen?
-Történelem.
-Értem. Lehet, hogy szakot tévesztettél. Amúgy köszi. De most még fáj. Tudom, hogy idővel jobb lesz. De most még nagyon rossz. 
-Na és fiúkkal mizu?
-Gyors váltás. Tudod még anno amikor három éve megkérdezték se tudtam erre a kérdésre semmi normálisat válaszolni, és most se tudok.
-Szóval akkor nincs senki?
-De.-bólogattam bizonytalanul.
-Akkor nem értelek.
-Még friss ez a kapcsolat. Nem mint ha rossz lenne... De.. Szóval... Szeretem... És ez az érzés még új nekem..
-Ó jaj értem.-ért fülig a szája.
-És te? Neked van barátnőd?
-Ami azt illeti. Van egy menyasszonyom.
-Hogy micsoda?
-Igen. És nem is akárki.-kacsintott rám.
-Na ki?
-Egy gyönyörű vörös hajú barna szemű fiatal hölgy. És a neve Sara.
-Hogy mi?-estem le majdnem a lóról.-Az én Sara-m?
-Igen.
-És még is mióta?
-Hát most már lassan fél éve a jegyesem.
-De jó, hogy mindenről tudok ebben a családban.-ráztam meg a fejem csalódottan.
-Andy nem mond neked semmit? Ahányszor ide jön csak rólad meg a csajáról áradozik.
-Tudod. Amióta elköltöztem innen... Azóta hallani se akarok erről a helyről. Pedig szerettem itt lenni. Csak.. Lelki ismeret furdalásom van, hogy itt hagytam mindenkit... Vagy is. El akartam menni. Mert azért a város az a város. Minden kéznél van. De azóta nem is voltam itthon. Mert nem mertem haza jönni. Féltem, hogy honvágyam lenne, ha újra vissza mennék.
-Értelek én. Én is a család miatt jöttem haza, és azóta el se mentem. Amit nem is bánok. Mert jobban megismertem Sara-t és tessék, lassan össze is házasodunk majd.
-És mikor is pontosan?
-Azt még nem tudom. De eddig nagyon tervezet...Most meg hát érthető, hogy miért nem fog. De érted.
-Igen.


Még egyszer bocsánat, hogy ilyen sokat késtem evvel a résszel.
Nem ígérem, hogy a jövő hétre fent lesz a következő rész mert gyakorlatom lesz most három hétig. De igyekszem felrakni legalább egy rövidke részt.