Majdnem!
Meg markoltam Kevin hátán a pólót és egy gyors mozdulattal le is rántottam róla. Kevin a combomba markolt és ledöntött az ágyra.
Kevin nyaka köré fontam a karom és vártam, hogy mit lép. Ő csak lenézett rám és fürkészett.
-Biztos, hogy ezt szeretnéd?-harapott az alsó ajkára.
-Hát, ha ilyeneket csinálsz akkor biztos.-néztem végig a száját.
Kevin hirtelen fel pattant és az ágyam mellet a fejét fogva nézet le rám.
Vettem egy mély lélegzettet és felálltam vele szembe.
-Mi a baj?-tettem a kezem a mellkasára, és végig simítottam rajta.
-Hidd el nekem. Mindennél jobban vágyok én erre. Rád.-karolt át.- De még alig vagyunk együtt egy hónapja. Ezt nem kell elsietnünk. Érted?. Én addig várok amíg csak kell. Érted megéri.-kacsintott rám.
-És ha én ezt szeretném?-nyúltam az övcsatjához.
De ő eltolta a kezem.
-Dehogy akarod.!-rázta meg a fejét.-Csak most lelkileg se vagy jól. És próbálsz valamibe menekülni. Most inkább gyászolj. Meg halt a mamád. És akkor erre-engedte el a kezem-vissza térünk majd egy jó két hónap múlva. Jó? -Nem hiába, látszik Kevin-en, hogy pszichológiát tanul. Hirtelen leesett, hogy mi is van. Kevinnek teljesen igaza volt. Menekülni próbálok valami boldogabb dologba, csak, hogy ne a nagyira koncentráljak. Pedig most pont, hogy rá kéne. Lelkiismeret furdalásom lett. Hogy lehetek ekkor hülye. Minden mással foglalkoztam ma csak a nagyival nem. Pedig miatta vagyok itt.
Végig kúszott az arcomon egy könnycsepp, és már is azon kaptam magam, hogy kitört belőlem a sírás.
-Sajnálom.-temettem az arcom a kezembe. Csak még jobban rám tört a sírás. Annyira fájt belül... Olyan rossz érzés volt, mint,ha késekkel szurkáltak volna.
Kevin azonnal magához húzott és szorosan megölelt.
-Semmi baj kicsim. Semmi baj.-súgta a fülembe.
-Sírást hallo...-lépet be a szobába Andy. Körbe nézett és látta, hogy Kevin pólója a földön az ágy összetúrva és én Kevin karjai között sírok. Andy arca eltorzult és láttam rajta, hogy nagyon ideges lett.-TE!-lökött el Kevintől és a falnak lökte. Kevin meglepetten és kissé ijedten nézet a bátyámra. Én annyira meglepődtem hogy csak az ágyamra lehuppanva a sírást vissza fojtva néztem őket.
-MIT MŰVELTÉL TE BAROM?!-kiabálta szegény Kevin arcába.-VÁLASZOLJ!-vörösödött el a feje.
Andy az egyik kezével Kevin vállát szorította neki a falnak a másikkal pedig a falra csapott Kevin feje mellé.
-Héj haver nyugi.-mondta halkan és eltolta magától Andy-t.
-Mi az, hogy nyugi?! Mit csináltál a húgommal?-lökte vissza falnak.
-Nyugodj már le!-emelte fel kicsit ő is a hangját.
-NE MOND NEKEM, HOGY NYUGODJAK LE!!-lett még idegesebb. Andy ökölbe szorította a kezét és ütött. De Kevin még időben elkapta a fejét.
-Jézus te normális vagy?-lepődött meg totál Kevin.-Mi a fasz ütött beléd?!-kiabált rá legjobb barátjára.
-Válaszolj!-parancsolt rá-Vagy a következő nem megy félre.!
-El ment az eszed!-tolta el ismét magától Andy-t, de a bátyám tiszta erejéből gyomorszájon ütötte.
Én felsikítottam, Kevin pedig a fal mentén, levegőért kapkodva csúszott le a földre. Kevin arcára kiült a düh, a fájdalom, lelkileg és fizikailag is. Oda rohantam és a bátyám meg a barátom közé álltam mielőtt még Andy újra lecsapna.
-ÁLLJ!-kiabáltam a bátyámra zokogva.-Nem csinált semmit.-guggoltam le a mellkasát szorongató, fájdalomtól bekönnyezett barátomhoz.-Jól vagy?-fürkésztem aggódva.
-Nem igazán-nyögött fel fájdalmasan.
-Te hülye idióta!-kiabáltam rá a még mindig mérgesen szuszogó Andy-re.-Nem csinált semmit, csak meg vigasztalt. Ha Kevin-ben nem lenne önuralma, akkor most más pózban nyitottál volna ránk. Ő nem engedte, hogy megtörténjen.-mutattam a szenvedő barátomra.
-De akkor miért sírtál?-kezdet kicsit lenyugodni és lassan rájönni, hogy pontosan mit is művelt.
-Mert meghalt a nyagi. És Kevin felhívta rá a figyelmem, hogy most inkább erre kéne koncentrálnom.
-Jézus itt meg mi folyik?-lépett be a szobába Emily is.-Minden oké?-nézet végig rajtunk.
-Vidd innen Andy-t. MOST RÖGTÖN!-kiabáltam a bátyám arcába. -És kérlek hívd ide apámat.-néztem könnyes szemekkel legjobb barátnőmre.
Emily meglepetten engedelmeskedett, karon ragadta Andy-t lenézet a földön fájdalmasan lihegő Kevinre, majd rám és kisiettet a szobámból a bátyám kíséretében.
Egy pár percen belül megjelent az ajtóban apa és aggódva nézet le ránk.
-Minden rendben?-térdelt le Kevinnel szembe. Kevin fájdalmasan megrázta a fejét, jelezve, hogy nem éppen.-Mi történt?
-Andy...-kezdtem a mondandóba, de apa közbe vágott.
-Szabad lesz?-nyúlt Kevin mellkasához.
Kevi leengedte a kezét a testéről és fájdalmasan felszisszent amikor Apa hozzá ért.-Fuu!-húzta el a száját apa.-Erős fiam van. Feltudsz állni?-nyújtott segítő kezet apa. Nehezen de lábra állította Kevin-t
-Támaszkodj rám.
Kevi apa vállára tette a kezét és fájdalmas arccal követe a lépteit.
-Mi történt?-lépett mellém Emily amint ki tettem a lábam a szobából.
-Andy meg örült.-siettem apáék után.
-De miért? És mit csinált?-követett Em.
-Nem tudom mi ütött belé. Berontott a szobába. Neki támadt Kevin-nek, kiabált és megütötte.
-Jézus.-torpant meg Emily,mint ha egy fal húzódott volna közte és köztem.-De ok nélkül nem csinálna ilyet. -rázta meg a fejét.
-Akkor kérlek derítsd ki, hogy miért csinálta.-fordítottam neki hátat és beléptem a nappaliba, ahol apa elfektette Kevin-t a kanapén. Mindenki a nappali ajtóban állt és őket nézte.
-Most mi van?-léptem apa mellé, aki Kev fölé hajolt.
-Az, hogy idióta a bátyád.-egyenesedett fel.-Ez még egy párnapi fájni fog. Valószínűleg megrepedt egy bordája.-nézet rám összefont kézzel.-Ha holnap estig nem leszel jobban bemegyünk a kórházba. Rendben?-tett egy hideg borogatást Kevin mellkasára, amit anya hozott időközben.
-Ki nyírom a bátyád-nevetett fel Kevin.-Aucs!-kapott a mellkasához.
-Óvatosan fiam. Feküdj még itt egy kicsit. Átmegyek a szomszédba azért Dr. Horan-ért. Ő többet fog tudni mondani. Igaz, hogy belgyógyász. De legalább emberekkel foglalkozik.-indult meg apa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése