2019. július 10., szerda

2. évad 10. rész: A nagy tesó!

A Nagy tesó!


Sziasztok!
Rettentő régen volt az előző bejegyzés! 
Hadd magyarázzam meg ezt a sok kimaradt időt, pár mondatban. 
Idén érettségiztem ez is közre játszott. Akkor a gépem is egy nagy rakat ürülék és így nem igazán élvezet a használata. Illetve a lustaság is nagyon fontos szerepet játszott. 
Úgyhogy azoknak, akiknek semmi fogalmuk nincs már arról, hogy miről is van szó. Annak ajánlanám, hogy olvassa el az utolsó 3 részt. 
Szóóóval kellemes olvasást! 

-Elizabeth beszélhetnénk? 
Nem akartam most vele beszélni, berontottam a szobámba és a bátyám orra előtt csaptam be az ajtót. De Andy-t ez kicsit se zavarta. Benyitott a szobámba és leült mellém az ágyra. 
-Minden rendben? -simogatta a hátam, ugyanis én a párnámba temettem az arcom. 
-Hagyjál békén. -tompította a hangom a puha párna. 
-Tudod, hogy úgy se foglak. -Tette a fejét a hátamra. -Beszéljünk. 
-Miről? -emeltem fel a fejem. 
-Miről szeretnél? 
-Fáj, hogy elment. Fáj, hogy Kevint szenvedni látom. És nem tudom, hogy mi lenne a helyes lépés, döntés. -fordultam a hátamra. Andy feje most a hasamon pihent. 
-Nem gondoltam volna, hogy válaszolsz is. -nevetett fel. - Amúgy meg addig amíg meg nem teszed, nem is fogod tudni. Figyelj tudom, hogy én mondtam, hogy hagyd Kevint és adj egy esélyt Ross-nak. De most inkább azt mondom, hogy dönts. Úgy dönts, hogy neked jó legyen. Azt szeretném, ha boldog lennél. 
-Nem tudom mitől lennék boldog. Azt hiszem szeretem. 
-Kit? -ült fel és a szemembe nézet. 
-Ross. 
-És Kevin? 
-Őt is. De ő már a múlt. -ültem fel én is. 
-Ezt honnan tudod? Ha még mindig szereted, akkor ez nem olyan biztos. Szólj, ha tévedek. 
-Érzem, hogy nem szabad erőltetnem. 
-És akkor most mi lesz vele? 
-Megkértem, hogy lépjen tovább ő is. 
-Ugyan már hugi. -nevetett fel hangosan. -Tudod, hogy ez nem igy megy. Na meg aztán hogy várod el tőle, hogy tovább lépjen, ha ez még neked se sikerült. 
Andy látta, hogy erre nem tudok mit reagálni. 
-Gondoltam. Szeretlek hugi. -ölelt magához. 
-Soha nem fogok tudni tovább lépni rajta. 
-Tudom. 
-Beszélnél vele? -néztem fel a bátyámra. 
-Már beszéltem vele egy párszór. -hajtotta le a fejét csalódottan.-Nagyon maga alatt van. Nagyon fáj neki, hogy te ilyen gyorsan tovább léptél. Próbál úgy tenni, mintha örülne neki, de nem. 
-Mondtad neki, hogy lépjen tovább? 
-Lizi lépj tovább. Na, tovább léptél? Nem! -rázta meg a fejét. -Ez drága húgom az a helyzet amikor rajtad múlnak a dolgok. Ha te tovább lépsz és ő ezt látja akkor idővel neki is menni fog. 
-Volt már vele ilyen? 
-Soha nem láttam még őt ennyire maga alatt. -ez azért elég durva mert Andy és Kev már vagy 10 éve ismerik egymást. 
-Tényleg szeretett engem. -jelentettem ki. 
-Nem Liz. -rázta meg a fejét. -Tényleg szeret téged. 
-Tegnap este azt mondta, hogy én leszek a felesége. 
-Na hát ahhoz nekem is lesz párszavam.  



-Aranyos volt tőle. 
-Az. Na de most térjünk rá arra, hogy ma rátok nyitottam. -nevetett fel. 
-Inkább ne. -vágtam rá rögtön. -De anyáéknak ugye nem mondtad? - kaptam felé a fejem. 
-Jézus dehogy! -düllesztette ki a szemét. -Úgy még kínosabb lenne a mai vacsora. Meg az ittlétük ideje alatt. -kapta el a fejét. 
-Miért meddig lesznek itt? -tátottam nagyra a szám. 
-Hát kb egy hétig, vagy kettő. -harapta be a száját 
-Na ne már! Andy ne csináld! -dőltem hanyatt az ágyamba 
-Sajnálom. -tette a kezét a szája elé. 
-Gold chicken. 
-Mi van vele? 
-Ott kajáljunk ma. És Miután anyáék elmentek akkor is. 
-Most ezzel akarsz büntetni? -húzta fel a szemöldökét. 
-Te fogsz fizetni. 
-Gondoltam. -boxolt vállon. -Na gyere menjünk le. Látni akarom ahogy anya és apa szétszednek téged. -nevetett hangosan. 
-Szemét! -dobtam utána egy kispárnát az ágyamról. 
-Na gyere. -intett. 
-Nem. -ráztam meg a fejem. 
-Na gyere csak. -lépet mellém és felkapott. 
-Ááá neee!-sikítottam fel nevetve. 
Andy lecipelt a földszintre, ahol a nappaliban ott ült mindenki. De tényleg mindenki. 
Anya, apa, Emily, Ane, Col, Brook, Kevin, Bred, Matty és Lena. 
Én pedig ugye meg még mindig csak egy bugyiban meg egy pólóban voltam. 
-Hüpsz.-tett le nevetve Andy. 
-Bunkó vagy. -húztam le a pólómat amennyire csak engedte a ruhadarab.  
-Akár egy rák. -nézett fel rám Col. 
-Inkább, mint egy túlérett paradicsom. -javította ki pimaszul mosolyogva Kevin. Észrevettem ahogy méreget engem. -Tudod levenném a pulcsimat, hogy húzd fel. De akkor meg te néznél rám így. Jobban tetszik ez a helyzet. -kacsintott rám. 
Az én reakcióm csak annyi volt, hogy odanyújtottam a kezem a pulcsiért. 
Kevin megadóan levetette magáról és a kezembe adta. 
-Nézd már, szakítottak, de így is meg találják a módot arra, hogy levetkőztessék egymást. -Nevetett fel Col. 
Kevin és én egyszerre intéztünk felé egy gyilkos tekintetett. 
-Miért nem mész el felöltözni? -kérdezte apa 
-Akkor nem fog visszajönni. -rázta a fejét Andy. 
-Azért menjél fel. 
-Igen is. -vigyorogtam keletlenük Andyre és elindultam a lépcsőn. 
-Ha nem jössz vissza tíz percen belül akkor nem lesz Gold Chicken, na meg le is ráncigállak. -kiabált utánam Andy. 
-Utállak. 
-Én is szeretlek. 

A szekrényemhez léptem és magamra ráncigáltam egy fekete farmert és egy másik felsőt. 
-Héj az az én gatyám!? -lépet be Kev 
-Öm... Nem? -ráztam a fejem mosolyogva. 
-Nem már Lizi. Tudod mennyit kerestem ezt a nadrágot? Ez a kedvencem. 
-Ez volt. -incselkedtem vele. 
-Hogy mi? -lépett közelebb hozzám. 
-Ez volt a kedvenc nadrágod. 
Kevin egyenesen a szemembe nézett. Egy percen keresztül szemeztünk. Igen szemeztünk. 
-Akkor nem kapom vissza? -nézett félre. 
-A.a. Ezt már nem. 
-Várjunk csak, akkor a szürke pulóverem is nálad van? -nyitotta ki a szekrényem. 
-Milyen szürke pulóver? Ott ne turkálj! -léptem mögé. 
-Nézd csak ez! -emelte ki a pulóverét. -És nini ez az enyém meg ez is és ez is. - kezdte kidobálni a cuccait a gardróbomból. 
-Ne már szeretem azokat a cuccokat. Ne vidd már el. -fogtam le a kezét. 
-Dede. 
-De ne már! -akaszkodtam rá a hátára. Ő felkapott és úgy lépett az ágyam mellé. 
-Kapaszkodj. -hajolt le a földre esett ruhákért és összegyűrve visszadobta a szekrénybe. 
-Megkapom őket? 
-Tartsd meg az aprót te mocskos állat. -idézet a reszkessetek betörökből. 
-Köszönöm. -pusziltam meg az arcát. 
-De a nadrágot kérem majd vissza. -Bökött vádlin. 
-Muszáj? 
-Igen. 
-Jó. -adtam meg magam. Úgy se fogja visszakapni 
-Gyere leviszlek. -fogta meg a lábam és futni kezdet, velem a hátán. 
-Óvatosan, leesek. -kapaszkodtam erősen Kevin izmos, csupasz vállába. 
-Dehogy esel. Vigyázok rád. 
-Kevin fiam, te nem akarsz felhúzni valamit? -biccentett apám Kev felsőtestére célozva. 
-Áh nem, jó ez így nekem. -legyintett majd letett Lena mellé. Mint mondtam ő tök lazán kezeli ezeket a helyzeteket. 
-Szia Lena. Miujság? -néztem a másnapos lányra mosolyogva. 
-Jaj Liz halkabban kérlek. -kapott a fejéhez. -Másnapos vagyok. És veled Miujság? 
-Semmi sok. -váltot az arcom komorrá. 
-Minden rendben? -fogta meg a felkarom kedvesen. 
-Persze. Col! -szóltam oda legjobb barátomnak. 
-Mond! 
-Eljössz velem sétálni? 
-A francnak van kedve másnaposan sétálgatni. -masszírozta a homlokát. 
-Andy? -a bátyám megrázta a fejé. -Ane? 
-Ne haragudj, de most nekem sincs kedvem. -biggyesztette le a száját. 
-Én elmegyek veled. -állt fel a földről Kevin. -Persze csak, ha én is jó leszek. 
Vállat vontam és magamra dobtam a farmerkabátom, majd felhúztam a cipőm. Kevin belebujt Andy egyik papucsába és úgy követett a ház elé. 
A házból még hallottam a bátyám hangját “Ennek nem lesz jó vége” 

Egy ideig csak sétáltunk egymás mellett csöndben, majd Kevin felém fordult. 
-Mi a terv? Hova szeretnél sétálni? 
-Tekintettel arra, hogy te póló nélkül vagy és papucsban, csak itt a környéken bóklászni. 
-Jó kis terv. 
-Ugye? -húztam félmosolyra szám. 
-És mi a terv, így a Ross nélküli napokra? 
-Még semmi. Te mikor vizsgázol? -tereltem el gyorsan a témát. 
-Értem akkor a Ross téma tabu. Április közepén. De nekem meg legyen ez a téma tabu. Nem akarok erről beszélni. 
-Akkor miről beszélgessünk? 
-Még mindig laktóz érzékeny vagy? 
-Hát basszus képzeld, még mindig nem gyógyultam ki belőle. Most mond meg! -nevettem fel. 
-Jól van na. -mosolyodott el. -Akarsz enni egy fagyit? 
-Most nem, köszi. 
-Akkor gyere meghívlak egy doboz cigire. -kanyarodott fel a közért utcájába. 
-Az most jó lenne, köszönöm.  

Az eladó csávó igencsak megbámulta Kevint. 
-Van valami baj haver? -dobott oda flegmán a Cassához egy zacskó chipset, kettő darab csokit és egy kis pakk sört. 
-Nem dehogy. -Nevetett fel az eladó srác és beütötte a termékeket. -Lesz még valami? 
-Igen egy doboz piros Marlboro és egy kék Dunhill. 
-6.50 lesz. 
Kevin ledobott a srác elé hét dollárt és ki is mentünk a boltból. 
-Tessék a cigid és egy csoki. -Bontotta ki a chipsét. 
-Köszönöm. -Pusziltam arcon. 
-Nincs mit. -Tömött egy maroknyi burgonyaszirmot a szájába. 
-Nem szeretnék még haza menni. 
-Hát akkor ne menjünk. -Vont vállat. 
-De te félpucér vagy. 
-És akkor? 
-Hát jó. 
-Merre menjünk? 
-Nem tudom. 
-Patrik Park? Leülünk, meg isszuk a söröket, cigizünk aztán megyünk haza. Még beszélgetnünk se kell, ha nem akarsz. 
-Jó. -Néztem fel rá. 
Az említett Park tőlünk kb. 10 perc sétára van, nem túl nagy területű, de eldugott és csendes. 

Leültünk egy padra, Kevin kibontott két sört és felém nyújtotta az egyiket. 
Mind ketten rágyújtottunk és úgy kortyolgattuk a szörnyű nedűt. 
-Minden rendben? -Fürkészte a tekintetem. 
-Ja. 
-Azt látom. -Nézet fel az égre. -Jaj, Lizi! 
-Mond! 
-Búval bélelt vagy. -Bökött oldalba. 
-Csak más napos. -Legyintettem a térdemre könyökölve. 
-Na ja persze. -forgatta a szemeit. 
-Azt mondtad, hogy nem kell beszélnünk, ha nem szeretnék. 
-Hát jó, akkor üljünk itt kussban. -Szürcsölt bele az üvegébe. 
-Bocsi. -Néztem fel rá. Kevin is lenézet rám és a tekintetünk találkozott. -Régen milyen sokat jártunk ide. 
-Nem is volt az olyan régen. 
-Hiányzik. 
-Nekem is. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése