Szalad az idő.
(Április 16. Csütörtök)
Három hét telt el Emily születésnapja óta. Ez a három hét igencsak elszaladt.
Emily lassan kezd belebolondulni ebbe a “nem mehetek sehova, nem csinálhatok semmit” helyzetbe. De azzal nyugtatja magát, hogy már nincs sok vissza. Na meg persze már nagyon izgatott Rose és Ryan születése miatt is. Meg ott van az is, amit ő nem igazán mer bevallani, de nagyon fél a szülés miatt is. Már minden cuccuk összevan készítve.
Andy is nagyon izgul a kicsik érkezése miatt. A főnökével lebeszélték, hogy heti egy alkalommal kell csak bemennie, a többi napon dolgozhat otthonról. Így lassan kezd vissza térni a régi Andy, legalább is egy része. A bandával továbbra is próbálnak.
Anne a színházzal és a szerepével van elfoglalva. Na és persze Braddel.
Col és Brook szakítottak. Végül nekem lett igazam. Nem stimmelt valami. Brook félre lépet, és nem is akárkivel. Danivel. Azzal a Danivel aki részben hozzájárult a Kevinnel való szakításunkhoz. Mint kiderült Anne és Col buliján melegedtek össze. De a kapcsolatra csak múlt heten derült fény, amikor is Dani megjelent Boonál és könyörgött a szerelmük kiteljesedéséjért. Col éppen ott volt és fültanúja volt mindennek. Nem is kellett több, kérdőre vonta Brooklynt és szakítottak.
Boot nem látta azóta senki, és nem is akarjuk.
Col eléggé maga alatt van. Alig mászik ki a szobájából. Anne azt állítja, hogy már három napja nem is látta.
Andy és Emily felkérték Lenat és Mattyt Rose keresztszüleinek, akik persze ezt örömmel elfogadták. Azóta szinte minden nap itt vannak és segítenek mindenben.
Ry keresztapja Kevin lesz. Ki más? A keresztanyja pedig Anne lesz. Andy legjobb barátja és Emily legjobb barátnője. Ez igy teljes.
Kevint az elmúlt 3 hétben csak arra a pár percre láttam amig összefutottunk a próbáik elött. Ugyan is neki ma van az utolsó vizsgája és ezerrel tanult. Persze szinte minden nap váltottunk pár SMS-t.
Én pedig rákapcsoltam a rendezésre, azaz annak segítésére, mivel kb annyi a dolgom, hogy a színészeknek rohangálok mindenért és a rendezőnek. De azért legalább eltereli a figyelmem Rossról. Rossal megbeszéltük, hogy minden nap beszélünk. De ez nagyjából, csak az elsőhéten jött össze. Már négynapja nem tudok róla semmit. Én próbáltam keresni, de ő csak letudta annyival, hogy írt egy SMS-t, hogy nem ér rá. Kevin próbált azzal nyugtatni, hogy biztos csak megbeszélése van vagy ilyenek. De ha az lenne akkor utána visszahívna.
De mindegy is.
A babaszobákat sikeresen befejeztük és már csak a babyk érkezésére várnak. A három vendégszobából az egyik lett Ryan szobája és az én szobám lett Rose szobája, mivel ez a kétszoba van egymás mellett és ennek a kétszobának van közös fürdője. Én pedig felköltöztem a padlásra. Andy már korábban is gondolt rá, hogy ők mennének oda Emilyvel, így már a takarítás és a villanybekötése már készen volt. Csak festeni és bebútorozni kellett. Saját fürdőszobám még nincs, de azt is elkezdték már a szakemberek, (itt gondolok egy vízvezeték szerelőre, Andyre és Mattyre) úgyhogy párhéten belül már az is meg lesz addig pedig tudom használni a régit.
Ryan szobája
Rosali szobája
Az én szobám
A mai napra egészen reggelig nem volt semmi terven, csak a szobámba sajnáltatni magam. De Kevin reggel írt egy SMS-t.
“Hali ma miután végeztem, meg ünnepeljük, hogy vége a vizsgáimnak?”
És én azonnal válaszoltam is neki.
“Mikor, hol tali?”
Válaszként csak annyit kaptam, hogy majd felhív.
Lelkesen készülődtem össze az újszobámba.
-Szia húgocskám. -lépet a szintemre Andy. -Még mindig fura így látni ezt a szobát. -Eddig is szoba volt a padlás, csak mi inkább tárolásra használtuk.
-Nekem tetszik. Van egy saját szintem. -nevettem fel.
-Na ja. -huppant le mellém az ágyra. -Hova készülsz?
-Kevinnel találkozom majd miután végzet.
-Oh értem. -húzta fel a meztelen lábát törökülésbe.
-Valami gond van? -léptem a gardróbomhoz.
-Oh dehogy.
-Hallom a hangodon. -fordultam felé.
-Minden oké. Na és mi van Rossal? Még mindig semmi?
Én csak megvontam a vállam.
-Az úgy remek. És most mit fogsz tenni?
-Azt hiszem megbolondulni. De lehet csak szimplán leszarom én is őt, hát, ha akkor észhez tér és felhív. -rántottam ki egy világos kék pólót a szekrényből. -Melyik? -tartottam magam mellé a kék pólót és egy rózsaszínt.
-Ami rajtad van az jobb.
Egy kinyúlót szürke férfi póló volt rajtam, ami mellesleg Keviné.
-Ja ennyierőből mehetnék már a nadrágjába is. -forgattam a szemem.
-Az úgy lenne romcsi, nem? -forgatta ő is a szemét. -Nem is értem minek hordod még a ruháit.
-Mert szeretem, kényelmes.
-Akkor kérj tőlem egy pólót, az én pólóim is kényelmesek. Oh de várj, az úgy már nem jó. Igaz?
-Ezt most fejezd be! -parancsoltam rá.
-Minek találkozol vele?
-Mert hívott.
-Ah szóval randizni mész az exeddel.
-Nem. Találkozom egy barátommal, aki véletlen az exem is.
-Ti tudjátok. -állt fel és távozott a szobámból.
-Emily segítenél? -léptem be a szobájukba.
-Persze, miben kéne? -némította le a TV-t.
-Szoknya vagy nadrág? -mutattam fel egy fekete szoknyát és egy fekete csőfarmert.
-Attól függ, hogy hova mész? -emelte meg a szemöldökét. Szerintem már úgy is tudja, hogy Kevinnel találkozom.-Ne is válaszolj. Kitalálom. Kevin? Kevin. -bólogatott.
-Ja.
Emily forgatni kezdte a szemét és vett egy mély levegőt.
-Szoknya. -válaszolt helyette Andy. -De nem azért, mert az “dögösebb”, ha nem mert tudom, hogy csak barátok vagytok. -mosolygott vissza rám pimaszul.
-Köszönöm. -fordítottam hátat.
A szobájukból kilépve hallottam, hogy rólam beszélnek, így megálltam a becsukott ajtó elött.
-Minek találkoznak? -hallottam Emily hangját.
-Nem tudom. De az jobban zavar, hogy úgy öltözik fel, mintha randira készülne. Pedig csak “barátok”. -emelte ki a barátok szót.
-Azzal nincs gond, hogy szép akar lenni. Azt teheti magáért is.
-De ő nem magáért teszi. Mindenki tudja, hogy még egyikük sincs túl a másikon. Ennek nem lesz jó vége. Kevin pedig teszi a lovat Liz alá ezzel a találkozóval.
-Nem is tudod, hogy miért találkoznak? Lehet tényleg csak barátok.
-Kétlem kicsim, kétlem. -fújta ki hangosan a levegőt. -Tudtad, hogy háromhete folyamat SMSeznek meg telefonálgatnak.?
-Igen. -helyeselt Emily. -De őszintén, én ennek örülök egy kicsit. Jó látni, hogy jóba vannak. És azt is, hogy Liz végre mosolyog.
-Igen az lehet. De féltem őt. Nem akarom, hogy újra összetörjön.
-Tudom. Én is. De ez elkerülhetettlen. Nem tudod megóvni mindentől. Felnőtt már. Nem kell ott lenned mellette minden egyes lépésénél. El kell engedned a kezét. Hadd hibázzon. Meg aztán eddig se igazán hallgatott rád.
-Tudom. De szeretem. Nagyon fontos nekem.
-Tudom.
Összeszorult a szívem a bátyám szavaitól. Benyitottam és a testvérem nyakába borultam.
-Én is szeretlek. -a hangom eltorzult, mivel a vállába beszéltem.
-Mindent halottál igaz? -tűrte el a hajam a szájától.
-Aha.
-Miért találkozol vele? -ölelt magához még erősebben.
-Elhívott, hogy megünnepeljük, hogy végzett a vizsgákkal.
-És csak ti ketten lesztek? -kérdezte Em.
-Nem tudom. -vontam vállat és eltávolodtam Andytől.
-SMS-t kaptál. -nézett a kezemben felvillanó készülékre.
Kevin írt, hogy 20perc múlva itt van értem.
-Mennem kell. -mentem ki a szobából, fel se néztem a telefonból.
Visszasiettem a szobámba. Magamra rángattam a szoknyámat és összefogtam a hajam.
Belenéztem a tükörbe és elégedett mosollyal nyugtáztam, hogy jól nézek ki.
-Itt van. -kukucskált be a szobámba Andy.
-Már is.? -néztem a telefonomra. -Gyors volt.
-Küldjem fel? Vagy...
-Megyek már. -mentem ki Andy után.
-Kint van az udvaron.
-Rendben, köszi. -suhantam el mellette.
Egyenesen az udvarra mentem.
Ahogy kiléptem az ajtón megláttam Kevint.




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése