Temetés és a váratlan látogató.
(Másnap reggel, November 18, Kedd)
Tegnap este miután Mrs. Horan átjött hozzánk és kiderítette, hogy Kevin-nek valószínűleg csak megzúzódott pár bordája. Megbeszéltem Andy-vel a történteket. Kicsit félre értette a helyzetet, de ezt hagyjuk is. Eléggé haragszom rá.
És nagyjából mindenki ágyban is volt féltíz körül.
Beszélgettem kicsit Kev-vel és már aludtunk is.
Arra keltem, hogy csörög egy telefon, de nem az enyém volt mert az ki volt kapcsolva. Ránéztem az éjjeliszekrényre és láttam, hogy ott rezeg Kevin telefonja.
-Héj szól a telód.-ráztam fel az álmából.
-Oki oki. De óvatosabban. Még mindig fáj a mellkasom.-nyúlt a telefonért.
-Bocsi.-simíztem meg a lila foltot a mellkasán.
-Szia Anne!-vette fel a készüléket.-Igen, de semmi baj.... Aham.... Nem tudom...Persze már is adom.-nyújtotta felém a mobilt.-Anne az.
-Szia Anne.
-Szia drága. Először is részvétem. Másodszor pedig, kaptam meghívót anyudtól, hogy menjek el én is és Col is a temetésre.
-Igen. Jó lenne, ha eltudnátok jönni. Ugye tudtok jönni?
-Persze. Csak annyi lenne a kérdésem, hogy... Vagy is Col kérdése leginkább, hogy Brook is tud e jönni.
-Persze. Jöjjön csak. Sőt még Brad is jöhet ha akar.
-Ó rendben. És még annyi, hogy a szállás?
-Anya már lefoglalta a szállót. Ne aggódj lesz helyetek.
-Rendben köszi.
-Én köszönöm, hogy jöttök.
-Igazán nincs mit. Ez természetes. Na és hogy vagy?-érdeklődött aranyosan a hogy létemről Anne.
-Meg vagyok köszi. Szarul, de kibírom.
-Elhiszem. Na de akkor viszont le is teszem. Egy jó két-három óra múlva találkozunk.
-Rendben. Szia.
-Szió.-tette le a telefont.
El se hiszem, hogy ma végleg el kell búcsúznom a mamámtól. Mindig is utáltam a temetéseket, de így még szarabb, hogy valaki olyantól kell elbúcsúzni akit nagyon szerettem.
-Jól vagy?-simogatta a combom Kev.
-Aha.-bólogattam a plafont nézve.-Csak nem tudom, hogy, hogy fogom bírni a temetést.
-Ott leszek. -fordult felém fájdalmas arccal.
-Köszönöm.-csókoltam meg.
-Tudod.-szisszent fel.-Azt hiszem a bátyád el intézte, hogy egy jó ideig nem, hogy lefeküdni veled, de még nagyon más komolyabb fizikai erőnlétre nem leszek képes.-húzta el a száját.
-Akkor majd megoldom valaki mással.-nevettem fel és nyomtam egy gyengéd puszit az arcára.
-Köszi.-nevetett velem.
-Jó reggelt.-lépet a szobába anya.
-Jó reggelt Mrs. Colins.
-Hívj csak Ally-nek.
-Rendben-tápászkodott fel Kevin.
-Hány barátotok jön ma?
-Hát Anne és Col minden kép és Boo is. Meg lehet, hogy Anne barátja is.
-Akkor nekik hány szoba kellene? Mert még jönnének páran és tudnom kéne.-vette elő a kőtényéből a jegyzet tömbjét és egy tollat.
-Hát szerintem Anne és Brook ellesznek egy szobába és Col meg Brad is. Úgyhogy elég lesz kettő.
-Rendben. Ó jaj és mielőtt még elfelejteném.-nézet fel a jegyzetelésből.-Látogatód érkezett.-ért fülig a szája.
-Ki?-ültem fel.
-Öltözz át és gyere nézd meg.-csukta be maga után az ajtót.
-Hát jó.-vontam vállat és a szekrényemhez léptem.
-Ide dobod a táskám?-mutatott az ajtó mellet heverő sport táskára.
-Persze.-kaptam fel a táskát és letettem mellé az ágyra.
Gyorsan magamra ráncigáltam pár normális ruhát.
És már siettem is ki a nappaliban. Nagyon kíváncsi voltam, hogy ki lehet az. Izgatottan a sálamat piszkálva léptem be a helyiségbe.
-Hali Lizike. Itt vagyok.-hallottam egy nagyon ismerős hangot a hátam mögül.
Tátott szájjal és hevesen dobogó szívvel, félve fordultam meg.
-Niall.?-sikítottam fel.
-Ja azt hiszem.-nézet végig magán mosolyogva.
-Niall.-ugrottam a nyakába
-Mi van kóborló?-súgta a fülembe.
-És veled világ járó?-szakadtam le a nyakáról.
-Még élek. Cathy (Niall nagynénje) mondta, hogy mi történt és gondoltam meglátogatom az én drága pótcsaládom.
Niall kiskorában minden nyarat itt töltött a nagynénjénél, és akkor szinte minden időnket együtt töltöttük. Nagyon össze barátkoztunk. És mikor haza ment egy ideig levelezgettünk, majd amikor bejött ez az egész Twitter, Facebook és hasonlók már ott kommunikáltunk. A vicc az volt, hogy szinte senki se mondat volna meg, hogy Niall két évvel idősebb Andy-nel. Mindig is.. olyan igazi Ír volt. Az-az kicsi. Mindenki azt hitte, hogy velem egy idős.
-Részvétem.-tette hozzá a mondandójához.
-Köszi.-húztam el a szám.
-Rég beszéltünk.-karolta át a vállam.
-Inkább rég találkoztunk. Mikor is?
-Öm... Három éve? Amikor még a bandával voltunk Koncertezni LA-ben.
-Igen.-bólogattam hevesen.
-Na de, hol a szőke herceged? Ha már engem lecseréltél. Látni szeretném, hogy kire!-nevetett fel.
-Kevin.-kiabáltam el magam.
-Jövök jövök. De ez nem megy ám olyan gyorsan.-lépkedett óvatosan felénk.-Itt is vagyok.
-Niall ő itt Kevin a barátom. Kevin ő itt...
-Szia haver.-fogott kezet Niall Kevin-nel majd megölelték egymást.
-Jaj csak óvatosan.-kapott a mellkasához.-Hogy vagy?
-Hát tudod, a hírnév.-nevetett fel.-És te? Mi történt veled?
-Kérdezd Andy-t. Amúgy megvagyok.
-Na ennek örülök.
-Állj, állj állj állj.-emeltem fel megadóan a kezem.-Mi van? Ti meg honnan ismeritek egymást?-néztem előbb Niall-re majd Kev-re.
-Drága Lizi-tette a kezét a vállamra Niall, a plafonra nézett és a másik kezével a levegőbe intett egyet.-Az had maradjon az én és Kevin titka. Rendben?-nézett le rám.
-Nem.-vágtam rá.
-Rendben. Akkor a tiéd a megtiszteltetés, hogy elmesélheted a barátnődnek a story-t Greg-ről (Niall bátya) és Tina-ról.-lépett el mellőlem és Kevin-re nézet.
-Hallgatlak.-ültem le Kevi-nel szembe a fotelba és kíváncsian néztem fel rá.
-Nyugi nem nagy story. Kb 5 vagy talán 6 éve Greg barátnőjével, vagy is volt barátnőjével kavartam. Csak kiderült, hogy Tina Greg-gel jár. És ezt a tényt Niall közölte velem.
-Öm.. oké. De hogy került Niall és Greg oda ahova te.?
-Greg akkor költözött LA-be és én nála voltam látogatóba. Elmentünk egy házi buliba amit ez a farok rendezett
-Okosan a kis szádal.-szólt rá apa.
-Bocsánat.-nézet le a kanapén heverő apámra.-Szóval amit Kev rendezett és leesett, hogy mi is folyik kettőjük között.
-Ja. Aztán kibeszéltük a csajt és elmondtuk Greg-nek.-fejezte be Kevin.
-Aki jól pofán vert majd kidobta a nőt.-ült le a fotel karfájára Nialler.
-Tényleg?-döbbent le Kev.
-Ja még az nap este elküldte.
-Mármint tényleg leütött?-hunyorgott drága barátom.-Eléggé berúghattam, ha erre nem emlékszem ugye?
-Hát téged nem nehéz kiütni.-nevetett fel Andy.
-Durva.-nyugtáztam a történetet.
-Az.!-vakarta meg a tarkóját Kev.
-Nem akarok megzavarni semmi nosztalgikus emlékképet, de-lépett a nappaliba Emily.-Téged Ally-nézet anyura- keresnek telefonon, Simon téged várnak a fogadóban és Andy... Te pedig sipirc mosogatni.
-Büntiben vagyok.-biggyesztette le a száját és kisétált.
-Meg érdemled.-kiabálta utána Kev.
A nappali pár pillanat alatt ki ürült. Csak Kev, Niall és én maradtunk.
-Szóval akkor ez a gyökér a barátod. Őszintén nem nagyon örülök neki.-nyújtózkodott Niall.
-Ezzel szerintem majdhogy nem mindenki így van.-feküdt le a kanapéra Kevin.-De miért is nem?
-Már ne haragudj, de már akkoriban is nagy nőcsábász voltál. Akkor mostanra nem hinném, hogy kinőtted volna.-ült le a velem szembe elhelyezkedő fotelba.
-Hát nem is.-birizgáltam a lábammal a szőnyeget.
-Mióta vagytok együtt?
-Még nincs egy hónapja.-válaszolt engem nézve Kev.-Minden okés?
-Hüm?-kaptam fel a fejem.
-Minden okés?-ismételte el a kérdését.
-Ja. Persze. Igen lassan egy hónapja.-néztem jó barátomra.
-Akkor még nagyon frissek vagytok.
-Ja. Eléggé.-tett egy díszpárnát a feje alá Kev.
-És azóta, hány másik lánnyal voltál?-dobta fel a lábát a dohányzó asztalra.
-Egyel se.-mosolygott büszkén.
-Helyes. Hát akkor, gratulálok nektek.
-Köszi.-válaszoltunk egyszerre Kevin-nel.
-Leváltottál egy hamis szőkére.
-Mert te nem voltál az?-nevettem fel.
-De. De nekem jobban állt. És nekem legalább volt fehér lovam is.
-Ez jogos.-vágtam elgondolkodó fejet.-És, hogy milyen gyönyörű volt.
-Az bizony.
-Nekem van egy fehér plüsscicám. Az is számít?-nézet Niall-re Kev.
-Nekem aztán.-nevetett fel.-Kajás vagyok.
-Te mikor nem vagy az.?-álltam fel.
-Most az vagyok. Ez a lényeg.
-Reggeliztél már?-kérdezte Kevin kedvesen.
Összenéztem Niall-el és elnevettük magunk.
-Inkább úgy tedd fel a kérdést, hogy hányszor reggeliztél ma.? Vagy, hogy mikor ettél utoljára?
-Ma még csak kétszer ettem. És utoljára kb úgy másfél órája.-válaszolt fülig érő szájjal.
-Te jó ég haver!. Még csak fél kilenc van.-nézett a karórájára Kev.
-És?-lepődött meg Niall.
-Hozok neked valamit.-álltam fel a kanapéról.-Vagy inkább sok valamit.-nevettem fel és távoztam a nappaliból.
-Hali Em.-léptem barátnőm mellé.-Andy merre ment? Már is végzet a mosogatással?
-Ja. Nem volt sok. De amúgy elment Simon-nal a fogadóba.-masszírozta a halántékát.
-Minden oki?-nyitottam ki a Hűtőt kaja után nézve.
-A-a. Már jó párnapja valami lappanghat bennem.
-Ezt, hogy érted?.-vettem ki a tejet és a pultra tetten, majd a szekrényben matattam müzliért.
-Nem tudom. Szét megy a fejem, hányingerem van. Folyton rosszul vagyok. De a vicc, hogy csak ilyenkor reggel. Délutánra már semmi bajom.-vont vállat.
-Hogy mi?-ejtettem el a tányért ami a földet érése pillanatában szanaszét tört és a tej meg a müzli szétfolyt a konyha padlón.
-Jézus beléd meg mi ütött?-ijedt meg Emily.
-Minden oké?-kukucskált be a konyhába Niall.
-Igen persze. De ezt most feltakarítanád?-mutattam a földre és átléptem a romon.-Nekünk most sürgős dolgunk van.-ragadtam meg Em kezét és magam után húztam.
-Hova is megyünk?-tette fel a kérdést Emily, amikor a ház előtt voltunk.
-Elmegyünk a patikába és veszünk neked egy tesztet. De sürgősen!.
-Hogy mit?-torpant meg.
-Veszünk neked egy terhességitesztet.-fordultam felé.
-De... Mi? Nem nem.!-emelte fel védekezően a kezét.- Biztos, hogy nem.... vagyok...-nézet fel rám ijedten és segítségkérően.
-Mikor volt meg utoljára?-léptem közelebb hozzá.
-Három hete késik.
-Micsoda? És ezt te, hogy nem vetted észre?-döbbentem le.
-Új gyógyszert kaptam, és a doki azt mondta, hogy lehet mellék hatása, hogy késik egy két napot. Gondoltam ez lehet.
-Igen egykét napot. Max egy hetet, de nem hármat?!
-De nee!... Nem lehet... Hisz mi, mindig védekezünk rendesen Andy-vel.
-Hát ezek szerint még se.-ragadtam meg ismét a kezét és magam után ráncigáltam.
Megvettük a tesztet és rohantunk haza, hogy Emily elvégezze.
-A dobozra az van írva, hogy 5 percet kell várni kb.-nyitott be a szobámba a teszttel a kezében.
-Akkor várunk.-karoltam át miután leült mellém.
-Kopp-kopp-lépet be Kevin.-Bejöhetek.
-Gyere vissza egy olyan 10 perc múlva kérlek. Ha nem gond. De most fontos dolgokról beszélünk és szeretnénk négyszemközt lenni.-küldtem ki szegény barátom.
-Oh. Rendben. De minden oké ugye?
-Nem éppen. Lehet, hogy terhes vagyok?-emelte fel a tesztet Em.
-Hogy tessék?-hökkent hátra.-Hát erre most nem tudom, hogy mit kéne mondanom.
-Egyelőre még semmit. Csak tartsd a szád Andy előtt. Én szeretném neki elmondani.-nézet le a kezében tartott tárgyra.-Mennyi idő van még vissza?-nézet rám.
-Még három perc.-néztem az órára.
Azt a három percet izgatottan vártuk mind a hárman. Emily le se tudta venni a szemét a terhességi tesztről, Kevin rólam én pedig az óráról.
-Oki lejárt.-húztam ki magam.-Na? Plusz vagy mínusz?
-Ez egy plusz.-sírta el magát.
-Most azért sírsz mert örülsz vagy azért mert nem?-ült mellé Kev.
-Nem tudom.-rázta meg a fejét.-Is is.
-Jaj kicsim...-guggoltam le elé.-Ez jó.-nem tudtam mást mondani.
-Andy biztos örülni fog neki.-simogatta a hátát Kevin.
-Azt mondod?-nézet fel Kevin-re csillogó szemekkel Emily.
-Igen, gondolom. Ő már készen áll erre. Szerintem. De ezt addig nem tudhatod, amíg el nem mondod neki.
-Igen. De mikor mondjam el neki?
-Minél előbb. Mondjuk ma.-jelentettem ki magabiztosan.
-De hát ma van a nagyitok temetése.
-És.?
-Jól van elmondom neki amint vissza ér.
-Rendben.-öleltem meg.
Tizenegy órakor arra eszmélet fel, hogy azon nevetünk már, hogy Andy mennyire túlreagálta a tegnapit.
-Megjöttek Anne-ék.-nyitott be a szobába Anya.
-Megyek.-pattantam fel.-Meg leszel?-néztem le a legjobb barátomra.
-Persze. Menjetek csak. Pár perc és én is megyek.
-Sziasztok.-öleltem meg először Anne-t majd Colt, végül Boo-t és Brad-et.
-Hali.-mosolygott kedvesen Anne.-Már lepakoltunk a szállóban, Andy-ék mondták, hogy jöjjünk ide.-akasztotta fel a ruháját.-Hány óra körül is lesz a temetés?
-Hatkor.
-Oké akkor még ráérünk.-vette le a cipőjét Brook.-Neked meg mi a bajod?-nézett fel Kevinre aki a mellkasát szorongatta.
-Megrúgott egy bika.-nevettet fel.
-Andy kicsit helyben hagyta szegényt.-árultam el az igazat.
-Mit csináltál?-nézet mérgesen Anne Kevin-re
-Én? Én semmit. Csak ő azt hitte, hogy csináltam valamit.
-Ééértem.-bólintott Anne.-Liz. Beszélhetnék veled majd?
-Öm persze. Gyere menjünk a szobámba.-indultam el.
-Mindjárt jövök vissza.-puszilta arcon Brad-et
-Jól van.
A szobámba lépve rádöbbentem, hogy Emily már nincs ott. Így nyugodt szível kínáltam helyet Anne-nek.
-Na mizu?-ültem le vele szembe az íróasztalhoz.
-Tegnap délelőtt volt egy randink Brad-del és megkérdezte, hogy lennék e a barátnője.-mesélte izgatottan.
-Juuj és mit válaszoltál?
-Szerinted?
-Hát mivel itt van ezért gondolom igent mondtál.
-Igen.-pirult el.
-Gratulálok.-öleltem meg barátnőmet.
-Köszi.
-O! Sziasztok. Pont téged kerestelek Anne.-lépet a szobába Emily.
-Igen?-ért fülig a szája.
-Szeretnék mondani neked valamit. Amihez nem ártana, ha leülnél.
-Öm.. már ülök-nevett fel Anne.
-Igaz. Bocsi.-nevetett vele Emily.-Szóval...
-Em... Ne! Előbb Andy-nek. És az után mindenki másnak.
-Miről van szó?-emelte meg az egyik szemöldökét Anne.
-De Anne az egyik legjobb barátom. És te is tudsz róla.
-Ha én nem szóltam volna te se tudnál róla.-nem is foglalkoztunk szegény Anne-vel.
-Előbb vagy utóbb rájöttem volna.-fonta össze a karját.
-Előbb Andy.-bólogattam magabiztosan.
-Jól van.-bólintott megadóan.-Legyen. Bocsi Anne. De Liz-nek van igaza.
-De.. Mi van?-szegény Anne nem értett semmit.
-Holnapra ígérem, már te is tudni fogod.-hajtotta le a fejét és kiment a szobából.
(Du. 17:05)
Col-ék csak a temetésre szánt ruhájukat hozták át hozzánk. Így lassan mindenki neki állt készülődni.
Mindenki nagyon elegánsan öltözött fel.
Anne:
Brook:
Emily:
Én is próbáltam valami használhatót elő horgászni a szekrényemből.
-Kevin és Andy merre vannak?-néztem körül a nappaliban, ahol már mindenki szépen felöltözve rájuk várt.
-Mindjárt jönnek. Csak Andy a haját csinálja.-igazította meg a ruháját Emily.
-Itt vagyunk.-jelent meg a küszöbön Andy és Kevin.
Azt a... Kurv@, nagyon jól néztek ki. A hajuk elegánsan belőve. Mind a ketten fekete inget és sötét szürke zakót viseltek. Úgy néztek ki mint két sexy popstar.
Andy:
Kevin:
-Ah...-alélt el Emily.-Esküszöm, hogy most újra beléd szerettem.-karolt Andy felajánlott karjába.
-Köszi. Te is jól nézel ki.-erőltettet mosolyt magára.
-Miért bámulsz ennyire?-jött zavarba Kevin attól ahogy néztem rá.-Van rajtam valami.-nyúlt sexy-n az állához.
-A-a. Csak.. Csak irtó dögös vagy.-fogtam meg a kezét.
-Indulhatunk?-tette zsebre a kezét apa.
Nagy nehezen elindultunk. A házunk előtt várt minket szinte az egész falú, vagy kis város, akár mi is ez. A temetőig sétáltunk, néhány ember gyertyával a kezében.
Én nagyjából fél úton elsírtam magam és ahogy körbenéztem Andy Emily kezét szorongatva törölgette a könnyeit. Anya már amikor elindultunk akkor sírt. Apa is küszködött. És a gyászmenet nagy része törölgette az arcát. Itt majd, hogy nem mindenki imádta a mamát. Ő mindenkinek mindig segített. Mindig ott volt amikor szükség volt rá. És ami a legfontosabb, mindig fülig érő szájjal mosolygó szemekkel beszélgetett mindenkivel.
-Jól vagy?-szorította meg a kezem Kevin.
-Menjünk oda anyuékhoz.-léptem ki és a szüleim mellé álltam. Andy és Emily is csatlakoztak hozzánk.
Andy a szabad kezével megfogta anya kezét, anya apába kapaszkodott, apa megfogta az én kezemet, biztatóan megszorítva és én továbbra se engedtem el Kevin-t. És így vonultunk mi a menet legelején a Papp mögött.
A ravatalozóban elhangzottak a beszédek, elmondta mindenki az emlékeit a nagyiról. Elmondat a gyász beszédet a Papp és szólított engem és Andy-t a mikrofonhoz, hogy énekeljük el a dalunkat.
-Menni fog?-fogta meg a kezem Andy.
-Remélem.
Andy a zenekarra nézet és biccentett, hogy kezdhetik.
Bátyám belekezdett a szövegbe én pedig csatlakoztam hozzá.
Alig bírtam ki sírás nélkül.
Azért ezt a számot választottuk mert a nagyi nagyon megszerette ezt a számot amikor a rádiókba adták le.
A család és a barátok mind elsírták magukat miközben énekeltünk.
Andy, apa, Greg és Dani vitték a koporsót a sírhoz. Ott is elmondott pár imát és pár dolgot a Papp majd következet a búcsúztatás.
Anya után én tettem a fehér rózsát a koporsóra, a nagyi kedvenc virága, majd odaálltam anya és apa mellé, és miután Andy is letette a virágot Emily-vel együtt elénk álltak.
-Anya, apa, Liz. El kell mondanunk valamit.-kulcsolta az ujjait Emily ujjára. Összenéztek.-Tudom, hogy ezt nem most kéne. Mert temetés és a nagyi.. de azt hiszem.. Szóval.... Sajnálom, hogy most mondom, de én is.. az az mi is.-néztek össze ismét.-Most tudtuk meg.
-Jaj mond fiam.-húzta biztató mosolyra a száját apa és a csillogó szemeivel pásztázta Emily-t és Andy-t.
-Hát jó. Most nagyon izgulok. Nem hittem volna, hogy ezt mostanában fogom kijelenteni.-nézet bátran a szemembe. Csak tudnám miért pont az enyémbe.
-Jaj nyögd már ki.-tudtam, hogy miről van szó.
-Anyu, apu nagyszülők lesztek. Liz te pedig nagynéni.-mosolyodott el bizonytalanul a bátyám és mellette Emily is.
Apa arcára ráfagyott a mosoly, anya szomorú pityergése átváltott boldog zokogássá és én is elsírtam magam.
-Ez most komoly?-tette fel a kezét megadóan apa.
-Igen.-bólogatott Andey.
-Te jó ég! Gratulálok nektek.-nevetett fel apa és magához ölelte Emily-éket. Anya is és én is csatlakoztam hozzájuk.
-És arra gondoltunk.-szabadult ki Emily az ölelésből.-Hogy, ha a baba lány lesz Rosalie lesz a neve.-nézet a nagyi sírjára. Mert hogy a nagyi is Rosalie volt.-Ha pedig fiú lesz akkor Simon.-nézet apára.
-Hogy ne szakadjon meg a vonal.-fejezte be a mondatott Andy.
A Bátyám második neve is Simon és a nagypapánk is Simon volt.
Ez csodálatos.-ért fülig anya szája.-Anya nagyon örülne, ha megismerhette volna a kis Rose dédunokáját.
Oki szerintem elég hosszúra sikerült ez a rész.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése