Hol vagyok?!
(Február 28., Szombat)
Reggel nem a saját ágyamban ébredtem.
Körbenéztem a szobába. Egyáltalán nem volt ismerős.
Világos bézs falak, fehér plafon, világos bútorok és az ágyneműm is fehér volt. Az ablakon kinézve a tengert láttam. A ruháim mellettem hevertek a földön. Te jó ég! Hol a francba vagyok?! És még is mi történt tegnap éjjel?
Nem elég, hogy egy idegen helyen ébredek és semmit se tudok magamról, de még a fejem is szét megy.
-Jó reggelt!-lépet be a szobába egy szőkeség.
-Szi...szia.-húztam feljebb magamon a takarót.
-Ross vagyok.-tett le mellém egy tálcát amin pirítós volt és egy nagy pohár víz, meg egy doboz fájdalomcsillapító.-Ha nem ismernél.
Basszus és tényleg! De, hogy kerültem ide?
Ezt a kérdést neki is fel kellet volna tennem, de megszólalni se tudtam. Ami szerintem érthető. Elvégre fehérneműben ültem előtte és csak egy takaró takart el és ezek mellet fogalmam sincs, hogy mit csinálhattam én itt és mit csinálhattam vele?
-Oké úgy látom, hogy megkukultál.-ült le a lábamhoz az ágyra.-Meg is értem. De csak, hogy tud. A ruháidat-mutatott a földre.-Nem én vettem le rólad.
Oké ettől egy kicsit megkönnyebbültem.
-Liz ugye?-de jó még a nevemben se biztos.
-Igen. Elizabeth Colins.-szólaltam meg végre.
-Ross Lynch. Col és Anne unkatesója vagyok.
-Több mint 14 éve ismerem őket. De egyszer se halottam tőlük, hogy Ross Lynch az unokatestvérük lenne.-voltam kissé szarkasztikus.
-Valóban?-lepődőt meg.
-De! Persze, hogy tudtam. Kis korunkban találkoztunk már párszor.
-Már éppen mondani akartam.
-Most viszont, ha nem haragszol. Felöltöznék.-húztam mosolyra a szám, félve.
-Ó, jaj, persze, bocsi.-pattant fel az ágyról és elindult ki.-A reggelit edd meg.-csukta be az ajtót maga mögött.
Amint Ross kilépett a szobából a ruháimért nyúltam és kikaptam a kabátom zsebéből a telefonom.
-Szia húgi. Hol vagy? Anne mondta, hogy nem aludtál ott. Kevin pedig fel se veszi a telefont. Ugye minden rendben?-Amint Andy kimondta Kevin nevét, a szívem hevesen kezdett verni, és a gyomrom görcsbe rándult. Még nem tudja, úgy ahogy Anne-n kívül senki más, hogy Kevin szakított.
Arra lettem figyelmes, hogy Andy a nevemet hajtogatja.-Liz. Liz! Elizabeth!?
-Jaj bocsi.-kaptam észhez.-Jól vagyok. Azt hiszem. De... Ross-nál vagyok. Lynch-nél. Eltudnál jönni értem?
-Hogy mi? Hogy...
-Tudsz jönni?
-Persze. Kb fél óra és ott vagyok.
-Köszi.-tettem le a telefont.
Gyorsan magara vettem a tegnap esti ruhám, a magassarkúm a kezembe vettem. Így is fáj a fejem és szédülök, nem kell nekem még ez a cipő is. Bevettem két szemet a fájdalomcsillapítóból ittam rá és már el is hagytam a szobát.
-Hova sietsz ennyire?-állt meg előttem a lépcsőnél Ross.
-Andy mindjárt itt van értem.
-Értem. Ettél?
-Aranyos vagy de nem tudnák enni most.
-Pedig nem ártana. Valami baj van?-nézett végig rajtam.
-Nem.-ráztam meg a fejem. De van! Hogy a francba kerültem ide?
-Látom rajtad. De ha ennyire menni akarsz-állt félre.-Akkor meny csak.-mosolygott rám biztatóan.-De ha esetleg kíváncsi lennél, hogy, hogy kerültél ide, csak hívj nyugodtan.
-Őő... Ami azt illeti még van egy kis időm amíg Andy ide ér.-Néztem a barna szemeibe, amik a fülig érő mosolyával együtt igen jól állt neki.
-Gondoltam. Mire emlékszel?-sétált a nappaliba. Az óriási, gyönyörű nappalijába.
-Hát az az utolsó emlékem, hogy éjfélkor Col-al táncolok.
-Ej. Az tizenegykor volt. Éjfélkor már eléggé ki voltál.
-Igen?-húztam el a szám.
-Aham. Na szóval.-kezdet bele.- Eléggé K.O.-n voltál már éjfélkor. Oda jöttél hozzám beszélgetni és amikor megkérdeztem, hogy hogy van, és hogy hol van a barátod, te elkezdtél sírni. Próbáltalak megvigasztalni, de nem igazán sikerült. Elvonultál. Láttam, hogy elindultál ki a házból, így követtelek, nehogy bajod essen. Sétáltunk egy kicsit. Elmesélted, hogy szakított veled Kevin és utána hánytál... Nagyon sokat hánytál. Aztán gondoltam, haza viszlek. Hívtam egy Taxi-t, de bealudtál félúton hazafelé ezért ide hoztalak. Felvittelek az emeletre a vendég szobába és ruhástól befektettelek az ágyba.-emelte ki a ruhástól-t.-Így kb fél három felé már mind a ketten aludtunk.
-Értem. Lényegében hamar elhadartad.-nevettem fel kínomban.-Bocsi, ha kellemetlenséget okoztam.
-Ugyan.-legyintett.-Feldobtad az estém.
-Remélem nem rontottam el a hangulatod. És bocsi, hogy miattam kellet lelépned a buliról. De köszönöm, hogy vigyáztál rám.
-Mint mondtam, feldobtad az estém. Nem vagy egy rossz társaság. Legalább is részegen. Így-mutatott végig rajtam.-Még nem igen ismerlek.
-Hát másnaposan nem igen vagyok egy nagy party arc.
-Elhiszem. Bár ez is jól áll neked.-kacsintott rám. Most flörtölni próbált velem?
-Köszi?
-Biztos nem kérsz valamit enni? Jót tesz a másnaposságnak a sok víz és a kaja.
-Nem köszi. Így is hányingerem van. Ha eszek akkor biztos, hogy hányni is fogok.
-Legalább kiürülne a szervezeted.-nevetett fel.
-Akkor se. Bocsi.-nevettem vele.
-Rendben. De ígérd meg, hogy egyszer velem reggelizel, vagy is hát az időt nézve-pillantott az asztalon heverő telefonra, ami pontosan fél tizenkettőt mutatott.- Velem ebédelsz.
-Ez most egy randi meghívás?-húztam fel a szemöldököm.
-Tekintve, hogy a barátod kevesebb mint huszonnégy órája dobot ki. Inkább tekintsük egy baráti ajánlatnak.
-Rendben. Majd meglátjuk.-nem szívesen randiznék vele, és még így is annak tűnik.
-Oksi.
A beszélgetésünket félbeszakította a kapucsengő.
-Azt hiszem ez a bátyád lesz.-mutatott az ajtó felé.
-Igen lehetséges.-bólintottam és felkeltem a kanapéról.
Viszont az ajtóban nem Andy állt, ha nem Kevin.
Tátott szájjal álltam Kevin-nel szembe.
Ő pedig gorombán nézet hol rám, hol Ross-ra.
-Azt hiszem ő a barátod.-mutatott Ross Kevin-re és közben rám nézett.-Vagy is, hogy a volt barátod. De azt hiszem én most magatokra hagylak titeket. Gyere csak be.-lépett odébb az ajtótól és beengedte volt barátom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése